Jegyezz meg
Elfelejtetted a jelszavad?
Regisztráció
Közösség
Ismerősök aktivitása
Tagok
Online tagok
Csoportok
Események
Oldalak
Családfa
Telefonkönyv
Fotók
Videók
Legújabb videók
Legújabb magyar videók
Legújabb nemzetközi videók
Az elmúlt egy órában nézett videók
Legnézettebb videók
Utolsó videó megjegyzések
Utolsó lista megjegyzések
Magyar Filmek
Magyar Sorozatok
Magyar Rajzfilmek
Magyar dokumentumfilmek
Magyar előadások
Magyar zene
Filmek
Sorozatok
Dokumentumfilmek
Előadások
Rajzfilmek
Zene
Média
Művészeti galéria
Művészeti galéria (tagok)
Művészeti galéria (gyűjtés)
Előadóművészek
Könyvtár
Játékok
Rádiók
Magyarvagyok rádió
Filmek
Magyar Filmek
Események
Hírek
Tartalom
Alapítvány
Az Árpád-ház családfája
Állampolgárság
Blogok
Hírességek
Hungarikumok
Irodalom
Jegyzék
Konyha
Könyvtár
Lélekbúvár
Magyar nyelv
Napló
Segítség
Sport
Szótár
Régiók
Történelem
Zöld övezet
Bazár
Áruház
Apróhírdetések
Szolgáltatások
Safar Bela
» Ismerősök
» Fotók
» Videók
Képböngésző
|
Az összes kép »
Mindennapi hitvallásunk
Tetszik
Tweet
Fotó Infó
Letöltés:
Közepes méretben
|
Nagy méretben
Album Letöltése:
Közepes méretben (zip)
|
Nagy méretben (zip)
Eredeti felbontás: 655x896 (0.6 Mp)
Fotó megjegyzések
szerda, 2015. július 22. 10:24
Safar Bela
Várnai Zseni: Öreg nő sóhajt
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnõdöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
Üzenet írása
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égőn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tőlem elszaladt.
Lemostam minden kendőzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhőkbe nyúló hegytetőkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tűz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hűtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltűnõdöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fűszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!