Jegyezz meg
Elfelejtetted a jelszavad?
Regisztráció
Közösség
Ismerősök aktivitása
Tagok
Online tagok
Csoportok
Események
Oldalak
Családfa
Telefonkönyv
Fotók
Videók
Legújabb videók
Legújabb magyar videók
Legújabb nemzetközi videók
Az elmúlt egy órában nézett videók
Legnézettebb videók
Utolsó videó megjegyzések
Utolsó lista megjegyzések
Magyar Filmek
Magyar Sorozatok
Magyar Rajzfilmek
Magyar dokumentumfilmek
Magyar előadások
Magyar zene
Filmek
Sorozatok
Dokumentumfilmek
Előadások
Rajzfilmek
Zene
Média
Művészeti galéria
Művészeti galéria (tagok)
Művészeti galéria (gyűjtés)
Előadóművészek
Könyvtár
Játékok
Rádiók
Magyarvagyok rádió
Filmek
Magyar Filmek
Események
Hírek
Tartalom
Alapítvány
Az Árpád-ház családfája
Állampolgárság
Blogok
Hírességek
Hungarikumok
Irodalom
Jegyzék
Konyha
Könyvtár
Lélekbúvár
Magyar nyelv
Napló
Segítség
Sport
Szótár
Régiók
Történelem
Zöld övezet
Bazár
Áruház
Apróhírdetések
Szolgáltatások
Safar Bela
» Ismerősök
» Fotók
» Videók
Képböngésző
|
Az összes kép »
Mindennapi hitvallásunk
Tetszik
1
Besker Rózsa
kedveli
Tweet
Fotó Infó
Letöltés:
Közepes méretben
|
Nagy méretben
Album Letöltése:
Közepes méretben (zip)
|
Nagy méretben (zip)
Eredeti felbontás: 960x684 (0.6 Mp)
Fotó megjegyzések
csütörtök, 2015. július 23. 09:12
Safar Bela
H.Gábor Erzsébet: Az én hazám
Csodás hazába születtem én,
szegényes évek hideg telén,
vihar dúlt - mesélte jó anyám,
hallgattam regéjét óraszám.
Kis házunk majdnem, hogy összedűlt,
- a jómód bennünket elkerült -,
nem adnám melegét senkinek,
s ízét a kemencés vekninek.
Amíg én faltam a reggelit,
morzsolta Anyám a tengerit,
mindent mi éghető tűzre tett,
s szent hitet szívével ültetett.
Csak néztem, s hallgattam szép szavát,
láttam, hogy szemében ég a vágy,
éreztem, hogy néha elrepül,
s a lelke az éggel egyesül.
Apám a favágók „mestere”,
s mint, kinek fejsze a hangszere,
amikor fát vágott gyúlt, dalolt,
Anyám az egyetlen Múzsa volt.
Magyar vért forralt a délidő,
Anyámra azt mondta „égi nő”,
pedig a Rónaság lánya volt,
a szépség dús kegye ráhajolt.
Emlékek ezre most átölel,
őseim hangján a szél felel,
szívemet simítja szép daluk,
nekik is ez volt az otthonuk.
csütörtök, 2015. július 23. 09:13
Safar Bela
Hegyeit, folyóit, ismerem,
nekem az öröm csak itt terem,
itt értik meg csak a nyelvemet,
idegen vagyok, ha elmegyek.
Bár, lábam nagy ritkán útra kel,
innét még sohasem vágytam el,
nem tudnám feledni - visszavárt -
mézízű akácok illatát;
gyermekkor tejszagú álmait,
Tiszának kanyargós partjait,
kis házunk zöldkapus udvarát,
s a hajlott, göcsörtös szilvafát.
Selymező emlékek garmada,
úgy tart, mint almát az almafa,
ha „leesek” nem fáj, jól vagyok,
gyökerim’ földjére pottyanok.
csütörtök, 2015. július 23. 09:14
Safar Bela
Áldd meg a hazámat, Istenem,
nékem a világban nincs helyem,
egyedül itt van csak hű honom,
ahol a sorsomat hurcolom.
Érted szól szép hazám most a dal,
szeretlek, s érzésem róla vall,
hangjai tiszták és ékesek,
egyedül te vagy ki értheted,
kit ide teremtett Istene,
s magyar szót dobog a szív heve.
Féltelek hazám ó, annyira -
ne érjen soha sors vad nyila!
Istenem áldd meg a népemet,
bocsásd meg néki, ha vétkezett,
s ha megtévedt hitből útra lel,
ringasd az öledben újra el.
Adj nékünk erőt és józan észt,
nyelvünket tanító jó „zenészt”,
reménylő holnapot, szép jövőt,
didergő időkre jégtörőt.
Éltető esőt és friss vetést,
aranyat érlelő napsütést,
dús fejű búzát és jó kedélyt,
citerapengető víg zenét!
Engem is segíts meg Istenem,
Magyar föld legyen a sírhelyem,
hol bölcsőm ringatta Jó anyám -
az legyen mindig az én Hazám!
(Festmény: Maksai János)
Üzenet írása
Csodás hazába születtem én,
szegényes évek hideg telén,
vihar dúlt - mesélte jó anyám,
hallgattam regéjét óraszám.
Kis házunk majdnem, hogy összedűlt,
- a jómód bennünket elkerült -,
nem adnám melegét senkinek,
s ízét a kemencés vekninek.
Amíg én faltam a reggelit,
morzsolta Anyám a tengerit,
mindent mi éghető tűzre tett,
s szent hitet szívével ültetett.
Csak néztem, s hallgattam szép szavát,
láttam, hogy szemében ég a vágy,
éreztem, hogy néha elrepül,
s a lelke az éggel egyesül.
Apám a favágók „mestere”,
s mint, kinek fejsze a hangszere,
amikor fát vágott gyúlt, dalolt,
Anyám az egyetlen Múzsa volt.
Magyar vért forralt a délidő,
Anyámra azt mondta „égi nő”,
pedig a Rónaság lánya volt,
a szépség dús kegye ráhajolt.
Emlékek ezre most átölel,
őseim hangján a szél felel,
szívemet simítja szép daluk,
nekik is ez volt az otthonuk.
nekem az öröm csak itt terem,
itt értik meg csak a nyelvemet,
idegen vagyok, ha elmegyek.
Bár, lábam nagy ritkán útra kel,
innét még sohasem vágytam el,
nem tudnám feledni - visszavárt -
mézízű akácok illatát;
gyermekkor tejszagú álmait,
Tiszának kanyargós partjait,
kis házunk zöldkapus udvarát,
s a hajlott, göcsörtös szilvafát.
Selymező emlékek garmada,
úgy tart, mint almát az almafa,
ha „leesek” nem fáj, jól vagyok,
gyökerim’ földjére pottyanok.
nékem a világban nincs helyem,
egyedül itt van csak hű honom,
ahol a sorsomat hurcolom.
Érted szól szép hazám most a dal,
szeretlek, s érzésem róla vall,
hangjai tiszták és ékesek,
egyedül te vagy ki értheted,
kit ide teremtett Istene,
s magyar szót dobog a szív heve.
Féltelek hazám ó, annyira -
ne érjen soha sors vad nyila!
Istenem áldd meg a népemet,
bocsásd meg néki, ha vétkezett,
s ha megtévedt hitből útra lel,
ringasd az öledben újra el.
Adj nékünk erőt és józan észt,
nyelvünket tanító jó „zenészt”,
reménylő holnapot, szép jövőt,
didergő időkre jégtörőt.
Éltető esőt és friss vetést,
aranyat érlelő napsütést,
dús fejű búzát és jó kedélyt,
citerapengető víg zenét!
Engem is segíts meg Istenem,
Magyar föld legyen a sírhelyem,
hol bölcsőm ringatta Jó anyám -
az legyen mindig az én Hazám!
(Festmény: Maksai János)