Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai,
elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy
útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így
válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az
Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram,
engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra,
hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az
Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy
előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke
szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62
Elmélkedés:
Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.
Amikor már közel voltak Jézus szenvedésének és megdicsőülésének napjai,
elhatározta, hogy tanítványaival Jeruzsálembe megy. Történt pedig, hogy
útközben valaki így szólt hozzá: „Követlek, bárhová mégy.” Jézus így
válaszolt: „A rókának van odúja, az ég madarainak fészke, de az
Emberfiának nincs hová fejét lehajtania.”
Egy másikat Jézus szólított fel: „Kövess engem!” Az így válaszolt: „Uram,
engedd meg, hogy előbb elmenjek és eltemessem apámat.” „Hagyd a holtakra,
hadd temessék el halottaikat – mondta neki –, te pedig menj, és hirdesd az
Isten országát.”
Egy harmadik ezt mondta neki: „Uram, követlek téged, de engedd meg, hogy
előbb elbúcsúzzam a családomtól.” Jézus így válaszolt: „Aki kezét az eke
szarvára tette, és mégis hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.”
Lk 9,57-62
Három meghívás-történetet olvasunk az evangéliumban a mai napon, amelyek mindegyike más szempontból világítja meg a tanítványi életet, a Krisztus-követést. Elsőként egy olyan személy lép Jézushoz, akinek sem neve, sem életkora nem ismert. Lelkesedését fejezi ki bátor kijelentése Jézus felé: „Követlek, bárhová mégy” (Lk 9,57). Jézus válasza gyorsan kiábrándítja őt. Bizonyára arra számított, hogy Jézus és tanítványai között olyan kapcsolat van, mint amilyet más zsidó tanítók és tanítványaik körében már látott, s ő Jézust választja mesterének. Az Úr viszont többet kíván tanítványaitól és többet szeretne tőle is: a tanítvány mindenben úgy éljen, úgy viselkedjen, ahogy a mestere. A tanítványság tehát nem iskolás tanulást jelent, hanem életformát, mégpedig Jézus életformájával való teljes azonosulást.
A harmadik személy szintén önként jelentkezik, csupán annyi időt kér, hogy családjától elbúcsúzzon. Válaszában az Úr egyértelművé teszi, hogy tanítványainak előre kell tekintenie, arra a feladatra kell összpontosítani, amire küldetést kapnak.
Bár a három személy végső döntését nem ismerjük, ez ne akadályozzon meg minket a személyes döntés meghozatalában.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, léted élet, életed szeretet, és szereteted kimeríthetetlen örömforrás. Ha ezt megérteném, minden reggel, mellyel megajándékozol, szívem örömmel telne meg, s minden este szívem az irántad való bizalom melengető simogatásával térne nyugovóra. Kérlek, teljesítsd be azt, amit bennem elkezdtél, mert a te szereteted az életnél is több és jobb.