2015. október 18. – Évközi 29. vasárnap, Missziós vasárnap
Abban az időben: Zebedeus fiai, Jakab és János odamentek Jézushoz, és ezt
mondták: „Mester, szeretnénk, ha megtennéd nekünk, amit kérünk.” Ő
megkérdezte: „Mit kívántok, mit tegyek nektek?” Ezt felelték: „Add meg
nekünk, hogy egyikünk a jobbodon, másikunk a bal oldaladon üljön a te
dicsőségedben.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Tudtok-e
inni a kehelyből, amelyből én iszom, vagy meg tudtok-e keresztelkedni a
keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem?” Azt felelték: „Meg tudjuk
tenni!”
Jézus így folytatta: „A kehelyből, amelyből én iszom, ti is inni fogtok, s
a keresztséggel, amellyel megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedtek. De
hogy a jobb és bal oldalamon ki üljön, azt nem én döntöm el. Az a hely
azokat illeti, akiknek készült.”
Amikor a többi tíz ezt meghallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Ezért Jézus odahívta őket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy
akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, és vezető
embereik éreztetik velük hatalmukat. De közöttetek ez ne így legyen. Ha
valaki közületek ki akar tűnni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek
első akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája. Hisz az Emberfia nem azért
jött, hogy szolgáljanak neki, hanem hogy ő szolgáljon, és életét adja
váltságul sokakért.”
Mk 10,35-45