Napi evangélium
2015. december 1. – Kedd
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24
Elmélkedés:
A pogány százados, akiről a tegnapi evangéliumban olvastunk, hitvallásával és alázatos kérésével kifejezte, hogy Jézust önmagánál nagyobbnak tartotta. Amikor a mai evangéliumban Jézusnak a mennyei Atyát dicsőítő hitvallását olvassuk, akkor szintén arra érdemes odafigyelnünk, hogy Jézus, a Fiúisten, az Atya küldöttének tartja magát. Nem gondolja, hogy nagyobb az Atyánál, hanem elismeri, hogy mindent tőle kapott, beleértve azt a hatalmát is, hogy képes akár egyetlen szavával gyógyítani. Kijelentései feltárják számunkra mindazt, amit az Úr önmagáról, küldetéséről, az Atyával való kapcsolatáról gondol. Itt is az „Abba,” Atya kifejezést használja, miként máskor is imáiban, illetve a kereszten is, amikor szintén így szólítja meg azt, akinek utolsó leheletével felajánlja önmagát. Ezt a kifejezést a korabeli zsidó családban a legkisebbek használták, amikor apjukat szólították meg.
Imádság:
Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél te bennünk a fény! Növekedjél bennünk te, az igazi fény! És add, hogy téged, az igazi fényt sugározzuk a világba!
2015. december 1. – Kedd
Amikor a hetvenkét tanítvány nagy örömmel visszatért küldetéséből, Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így imádkozott: „Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és a kicsinyeknek jelentetted ki. Igen, Atyám, így tetszett neked. Mindent átadott nekem Atyám. Senki más nem ismeri a Fiút, csak az Atya; és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú ki akarja jelenteni.” Jézus ezután tanítványaihoz fordult, és külön nekik mondta: „Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. Mondom nektek, sok próféta és király szerette volna látni, amit ti láttok, de nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.”
Lk 10,21-24
A pogány százados, akiről a tegnapi evangéliumban olvastunk, hitvallásával és alázatos kérésével kifejezte, hogy Jézust önmagánál nagyobbnak tartotta. Amikor a mai evangéliumban Jézusnak a mennyei Atyát dicsőítő hitvallását olvassuk, akkor szintén arra érdemes odafigyelnünk, hogy Jézus, a Fiúisten, az Atya küldöttének tartja magát. Nem gondolja, hogy nagyobb az Atyánál, hanem elismeri, hogy mindent tőle kapott, beleértve azt a hatalmát is, hogy képes akár egyetlen szavával gyógyítani. Kijelentései feltárják számunkra mindazt, amit az Úr önmagáról, küldetéséről, az Atyával való kapcsolatáról gondol. Itt is az „Abba,” Atya kifejezést használja, miként máskor is imáiban, illetve a kereszten is, amikor szintén így szólítja meg azt, akinek utolsó leheletével felajánlja önmagát. Ezt a kifejezést a korabeli zsidó családban a legkisebbek használták, amikor apjukat szólították meg.
Bár Jézus az Atyához intézi ujjongó szavait, imádságát és magasztalását tanítványai is hallják, s természetesen mi is tanulhatunk belőle. Megtanulhatjuk, hogy gyermeki bizalommal fordulhatunk Istenhez, hiszen az ő gyermekei vagyunk. Ma többször gondolok arra, hogy a mennyei Atya gyermeke vagyok és Atyámnak szólítom őt imáimban.
© Horváth István Sándor
Jöjj el, Úr Jézus, akire a népek várakoznak, s akire mi is várakozunk! Örvendeztess meg minket isteni jelenléteddel! Nagy szükségünk van arra, hogy fényt hozz bűnös életünk sötétségébe. Saját erőnkből képtelenek vagyunk arra, hogy legyőzzük a sötétséget. Nehezen tudjuk megkülönböztetni a világ csalóka fényeit a te világosságodtól, amely most még oly erőtlennek látszik. Jézus, legyél te bennünk a fény! Növekedjél bennünk te, az igazi fény! És add, hogy téged, az igazi fényt sugározzuk a világba!