Képek,tájak,virágok

Tétován ácsorog a konda:
röfögésük eléggé ronda.
Rájuk sem hederít a kondás,
nem érdekli efféle zsongás.

Magában, mérgesen füstölög,
hogy pipája alig füstölög.
Pipázna, de felettébb pipás
pipájára az öreg pipás.

A ménkűbe na! Mért nem szelel?
Vagy tán gyenge hozzá e kebel?
Majd morfondírozva bólogat;
ötölvén ki furcsa dolgokat.

Tán nemes fából faragtatott;
kibe csak nemes haraphatott?
Vagy nem ösmére kappandohányt
s nem füstölt még ily tudományt?

Ej, te pipa! Egy dógod vagyon!
Füstölj, vagy rögvest csaplak agyon!
- kiáltozik most már morcosan,
elszántan, bosszúra szomjasan.

Így hát a pipát száron fogva,
rázza veszettül, káromkodva.
Trágárságát szinte szavalja!
Emberségét alig uralja.

Földhöz is teremté dühében,
elragadtatása tüzében.
Na, de minden mindhiába: ó!
Fenyegetni: hiábavaló...

Pár perc után feladja harcát;
elővéve bűnbánó arcát:
pipáját magához öleli,
és kondáját hazatereli.

Kőrösi László: A kondás pipája