* A filharmóniát akkoriban még Milan Asić vezette.
— Igen, tanárom, Miroslav Homen mellett — aki az elmúlt években többször is járt Szabadkán — Milan Asić volt az egyik eszményképem. Asić egy úriember volt, és olyan szintre emelte fel akkoriban a filharmóniát, amilyenen, attól tartok, többé soha nem lesz. Viszont ahhoz képest, hogy mennyi pénzt kap manapság a zenekar, természetesen most is jól működik. El kell mondani, hogy a miénken kívül csupán három másik szerbiai városban létezik még szimfonikus zenekar. Középiskolásként gyakran látogattam Asić koncertjeit. Amikor Szarajevóból hazatértem, ő már kezdett visszavonulni, majd Huszár Elvira kolléganőm lett a filharmónia karmestere, tőle vettem át a zenekar vezetését. Asić amellett, hogy úriember volt, nagyon jól dolgozott, sokat tanultam tőle, jó szakember volt.