Összeverődött a kis csapat, Ferike és két fiútestvére, s három elsőunokatestvér. Ők voltak a nagyfiúk a családból. Nagymamának tizenhét unokája, kilenc leány s nyolc fiú. Két fiú csak most tanúl járni, így hát hatan vannak. Előző vasárnap már megbeszélték az útvonalat, kikhez mennek. Sándor, a legidősebb közülük, ő vezeti a kis csapatot.

   Csípős hideg csapott az arcába és megébredt. Kitakarózott a négy rongyos nagykabátból, kinyitotta a kővel eltorlaszolt nylonzsák-ajtót és belenézett az egyre erősödő világosságba. Karácsony szombatjának reggele volt. Még nem tudta, mint intézze, pedig már csak ez a nap volt hátra.    Kissé másnapos volt a savanyú bortól, amit az egyik kuka rejtegetett magába. Benézett az oduba.

   Egzotikus tájon kell keresztül utazni ahhoz, hogy a vándor eljuthasson a nagy folyó, a Duna, alsó szakaszán a Fekete-tenger közeléig. A vándor Predeálnál áthág a déli Kárpátokon, és leereszkedik a turista szemmel oly felkapott hegyvidéken. Átutazik Buşténien, Sinaján, Azugán.

   Határozottan közeledett a nap, a megmérettetés napja. Negyedikes lányunk készült felvételizni az ötödik osztályba. Régen nem volt így. Hivatalból kerültek a gyerekek egy-egy osztályba és tanultak mondjuk oroszul, franciául.

   Kalotaszeg délkeleti szögletében van egy igen érdekes falu, Magyarfenes. Gondolom azért magyar, hogy a szomszédos Szászfenestől meg lehessen különböztetni. Azért érdekes, mert itt az Árpád-kori templomban a Kolozsvári-testvérek apjának XIV.

   Ha malac, hát legyen malac, vagyis ajándék! Csakhogy mi kolozsiak valahogy úgy vagyunk vele, hogy a malac, vagyis az ajándék, lehet akármekkora, tartalmazhat akármit, kaphatjuk bárkitől csak egytől félünk igazán: attól, hogy a malac ne legyen tordai.

   Neve Katârşeşegă, ami tatárul szamártöviset – bogáncsot jelent, boglári szamár, az utolsó képviselője a fajtájának Dobrodzsában. Szüleivel együtt ők voltak az utolsó boglári család. Gazdájuk Irfán, beállt a termelőszövetkezetbe, mert abban az időben mindenki beállt, “önszántából”, jószágaival együtt. Irfánnak csak két szamara volt meg vagy ötven ár szántóföldje.

   Deresedett már a határ. Kurta lépésekkel ugyan, de azért mindennap rövidült a nappal és nyúlott az éjszaka kérlelhetelenül. Két-három hete múlt talán, hogy a fiatal tanító, Fogolyán István, megérkezett a faluba, szeptember tizenötödikén. Megkapta már az első fizetését. Az emberek kezdtek hozzászokni, hogy szigorú, de jót tesz az a nebulóknak.