Genetikai gyökereink a Kárpát-medencéhez kötnek minket!



A legfrissebb genetikai kutatások szerint a magyar nemzetben található meg az ősapák ősgénje a legnagyobb százalékban (93.3%), ami azt bizonyítja, hogy több mint 10000 éve itt élünk a Kárpát-medencében és ha a népvándorlás során el-el kalandoztunk más tájakra is, mindig visszatértünk az Őshazába. Minket két nemzet követ még, akiknek számottevő az ősapai génállományuk, a lengyelek és az ukránok.
A többi nemzet fiai elenyésző számban köthető Európához, vagyis ők az igazi bevándorlók. Hittük volna? Genetikai gyökereink viszont Kárpát-medencéhez kötnek minket. A legfrissebb genetikai kutatások szerint a magyar nemzetben található meg az ősapák ősgénje a legnagyobb százalékban (93.3%.)
Az európai kontinens a neolitizáció folyamatából mintegy 7000-8000 évvel ezelőtt kezdte kivenni a maga részét.
Ekkor jelentek meg azok a régészeti kultúrák, melyek a mezőgazdasági műveltség térnyerését mutatták az addig főként vadászatra berendezkedett paleolit-mezolit kultúrákkal szemben.
A kutatókat ma az a kérdés foglalkoztatja leginkább, hogy az európai neolitizációs folyamat, a neolitikus vívmányok elterjedése a népesség-bevándorlás nagyságrendjéhez, vagy inkább a technológia átadásához köthető.
Az is kérdéses, hogy a neolitikum időszakában megjelenő népesség migrációs hatása mellett milyen mértékű volt a népesség diffúziója.
A régészet klasszikus módszertanával ezek a kérdések eddig nem voltak eldönthetők, elméletileg viszont mindkét lehetőséget alá lehet támasztani archeológiai érvekkel. Ha genetikai őseinket szeretnénk megtalálni, előbb tisztáznunk kell a mai magyarság genetikai őseit, ennek érdekében viszont a mai magyarság génjeit kell tisztáznunk!A géneket csak és kizárólag örökölni lehet! Génjeink azonosítanak bennünket az őseinkkel, ezért első sorban ezeket kell keresnünk a kiásott leletek, a porladó csontok között!
Klasszikus genetikai markerek vizsgálatával az 1980-as években még olyan eredmények születtek, amelyek a jelentős mértékű népességmozgáshoz kötötték a kultúra terjedését.Azonban a molekuláris genetika és a biotechnológia ugrásszerű fejlődése újabb vizsgálati módszerek bevonását tette lehetővé a kérdés megnyugtató megoldására.Martin Richards és munkatársai 1996-ban olyan vizsgálati eredményeket közöltek, amelyek teljesen más megvilágításba helyezték az addigi elképzeléseket. Megállapították, hogy a modern európai népesség mintegy 80 százaléka egyértelműen a paleolit időszakig visszavezethető népelemek leszármazottja, és a neolit időszak újonnan megjelenő népességeiből csak a teljes mai népesség 20 százaléka származtatható.
Martin Richards és munkatársai 1996-ban olyan vizsgálati eredményeket közöltek, amelyek teljesen más megvilágításba helyezték az addigi elképzeléseket. Megállapították,hogy a modern európai népesség mintegy 80 százaléka egyértelműen a paleolit időszakig visszavezethető népelemek leszármazottja, és a neolit időszak újonnan megjelenő népességeiből csak a teljes mai népesség 20 százaléka származtatható.A modern európai népességnek az anyai ágon öröklődő mitokondriális DNS-állományvizsgálata szerint a ma élő európaiak döntő része (mintegy 95 százaléka) hét nagyobb genetikai nyaláb, úgynevezett haplocsoport egyikébe tartozik.
Ezek a csoportok, amelyeket jellegzetes báziseltérések határoznak meg, mind geográfiailag jól meghatározható európai területekre jellemzőek, gyökereik a 45 000 és 12 000 évvel ezelőtti időkre vezethetők vissza.A különböző haplocsoportok bonyolult biostatisztikai módszerekkel kimutatott összefüggésrendszerei alapján értelmezni lehet az európai népesség paleolit gyökereit.
Utalva e vizsgálati metódus anyai ági voltára, a markánsan elkülöníthető származási csoportokat női nevek kezdőbetűjével jelölték. Ezek szerint a ma élő európaiak legnagyobb része (47%-a) a H (Helena) haplocsoportba tartozik, amelynek európai megjelenését mintegy 20 000 évvel ez előtre tehetjük.Néhány ezer évvel fiatalabb a V (Velda) és a T (Tara) haplocsoport, 5, illetve 9 százalékos részesedéssel.
Náluk is fiatalabb a K (Katrine) haplocsoport, a ma élők 6 százaléka mondhatja magát Katrine leszármazottjának. Az idősebbek közé tartozik az X nyaláb, azaz Xenia haplocsoportja, mintegy 25 000 évvel korábbra vezetve vissza a ma élő X haplotípusú európaiak családfáját.A legősibb, Európában gyakori csoport az U (Ursula) elnevezést viseli, az e csoportba tartozók (11 százalék) családjának anyai ága 45 000 éves, tehát valamikor a klasszikus Neander-völgyiek korában jelentek meg Európában.
Ez a hat haplocsoport tízezer évnél idősebb, és az európai népességen belüli megoszlása meglehetősen egyenletesnek mondható.A neolitizáció európai etapja szempontjából azonban a mintegy 10 000 évvel ezelőtt a Közel-Keleten kialakult J csoport, azaz Jasmine családja a legjelentősebb. Egyrészt azért, mert ennek a nyalábnak a terjedési útjai a molekuláris genetikai vizsgálatok szerint egybeesnek a neolit kultúra európai szétterjedésének két fő irányával, másrészt mert a vizsgált őshonos európai mintáknak mintegy 17 százaléka ide sorolható.Bármennyire egyértelmű bizonyítékok is szólnak e népesség és a mezőgazdasági kultúra európai elterjedése közötti összefüggések mellett, populációgenetikai értelemben
arányszámuk mégsem olyan magas, hogy a technológia átadása mögött nagyarányú népességmozgást vélelmezzünk. A mitokondriális DNS elemzése azonban csak az úgynevezett anyai ágú leszármazási kapcsolatok vizsgálatát teszi lehetővé.Az apai ágú gének története egy kicsit bonyolultabb mind a vizsgálati metódusok, mind a biostatisztikai kiértékelés szempontjából.
Az Ornella Semino vezette nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai, mintegy 1000 európai és közel-keleti férfi Y-kromoszómájának genetikai vizsgálatán alapultak. Eredményeik igazolták az anyai ági vizsgálatok megállapításait.ma élő európai népességek csak 15-20 százalékban eredeztethetők a neolitikus eredetű közel-keleti–keleti csoportokból, s mintegy 80 százalékban paleolit eredetűek. A paleolit csoportok eredete tekintetében azonban a kutatás jelen állása eltérést mutat a két nem genetikai nyalábjai történetében.Míg a női ág paleolit csoportjai egyértelműen közel-keleti eredetre utalnak, addig az Y-kromoszomális adatok szerint Európa benépesülése a Közel-Kelet mellett egy Közép-Ázsiai kiindulópontot is feltételez.
Az európai népesség őstörténete szempontjából alapvető megállapítások eddig főként modern népességek vizsgálatai eredményeiből, vagyis a vizsgált DNS-szakaszok mutáció-változatai modellezéséből álltak össze. Nem véletlenül keltett világszenzációt a mainzi Johannes Gutenberg Universitat molekuláris archeológiai csoportjának bejelentése, amely a Science 2005. novemberi számában jelent meg.Wolfang Haak és munkatársai az eddigi anyai ági vizsgálatokat próbálták egybevetni archaikus csontanyagon végzett vizsgálatokkal.
Az ugyanis, hogy a ma élő népesség többségében paleolit ősökre vezethető vissza, önmagában csak valószínűsíti, de nem tételesen igazolja azt, hogy az európai kontinens kora neolitikumának időszakát reprezentáló népesség is hasonló módon kevés neolitikus eredetű genetikai elemet tartalmazott.
Ezért az egyértelműen közel-keleti kulturális hatásra kialakult európai neolitikus kultúrák, az úgynevezett vonaldíszes kerámia kultúráinak (a Kárpát-medence területén az Alföldi Vonaldíszes kerámia, AVK és a Dunántúli Vonaldíszes kerámia, DVK) régészeti és szénizotópos módszerekkel datált embercsont-anyagát vonták be a vizsgálatokba.Németországi, ausztriai és magyarországi területekről 16 lelőhely 57 mintáját vizsgálták, és 24 minta esetében kaptak értékelhető szekvenciát. A felsokszorozott DNS-szakaszok azt mutatták, hogy a vizsgált mintáknak csak a 25 százaléka származtatható a Közel-Kelet neolit migrációs népességeitől, 75 százalék pedig paleolit eredetű.Megállapították, hogy a hat neolit eredetű minta mitokondriális mintázata a mai európai népességen belül egészen elenyésző, nem egészen 2 ezrelék.
A Haak vezette nemzetközi munkacsoport ebből azt a következtetést vonta le, hogy mezőgazdasági technológia európai elterjesztéséért felelős közel-keleti eredetű népelemek nem gyakoroltak jelentős hatást a Közép-Európa paleolit népességének anyai vonalára.
Ezen megállapítással eldőlni látszik az európai népesedéstörténet kora neolitikus etapjának kérdése: a ma élő európai népességek anyai ágú felmenői nem neolit, hanem többségében jóval idősebb, paleolit csoportoktól származtathatók.
A csontozatot a halál után érő hatások összessége, vagyis a csont dekompozíciója függ az abszolút fekvési időtől, az elhalt egyén fizikai állapotától, a temetési rítusoktól és a betemetés mikrokörnyezeti adottságai.
A csontszövet (és a fogazat) ellenálló képessége az emberi szövetek közül a legerőteljesebb, ezért a csont relatív hosszú időtávlatra visszamenően alkalmas biokémiai vizsgálatokra. Az emberi csontszövet kevés DNS-t tartalmaz, amely elsősorban a csont legfontosabb összetevője, a kalciumfoszfát, azaz a hydroxilapatit jelenlétéhez kötődik.
Megállapították, hogy a csontozat DNS-megtartó képessége átlagos temetkezési és bomlási viszonyok esetén néhány ezer év mélységig ad lehetőséget a DNS vizsgálatra alkalmas állapotban való, rutinszerű kinyerésére. Ennél régebbi csontozatok esetében már nagyon limitált a sikeresen izolálható örökítő anyag mennyisége, a vizsgálni kívánt DNS-szakaszok töredezettek, tízes nagyságrendű bázispár-hosszúságúak, biokémiailag módosultak.
A csont kalciumtartalmának csökkenése nagyban függhet a temetkezési hely fizikokémiai adottságaitól és a temetési rítustól, ezért a rossz állapotú, savas közegben kimosódott és fosszilizálódott csont általában alkalmatlan a jelenlegi technológiával végzett DNS-vizsgálatokra.
Emellett lényeges szempont a csontmaradvány individuális elhalálozási életkora is, hiszen a gyermekcsontozat eleve kisebb mennyiségű vizsgálható mintát tartalmaz, és jobban ki van téve a környezeti hatásoknak.A vizsgálatok sikeressége azonban nem csak a kivonni kívánt örökítő anyag mennyiségének a kérdése.
Az archaikus korú DNS feltárását, a vizsgálható állapot eléréséhez szükséges mennyiség felsokszorozását és az eredeti bázis-sorrend megállapítását számos kémiai folyamat gátolhatja.
Emellett az is limitálja az elemzések számát, hogy a vizsgálatokba bevonható korai neolitikus temetkezések száma rendkívül kevés.A mainzi kutatók 24 sikeres, 7000-7500 éves csontozaton végzett DNS-elemzése tehát komoly eredmény.
Egyebek között a neolitikum időszakának népességtörténeti kérdései
vizsgálatára hozták létre az MTA Régészeti Intézet Archeogenetikai Laboratóriumát, amely a Szegedi Biológiai Központ, Genetikai Intézet kutatócsoportjával együttműködve vizsgálja a Kárpát-medence régészeti korú népességeinek anyai és apai ágú összetételét, származási vonalait.
Nem véletlen, hogy a kutatásokba egy magyarországi mintát, a Békés megyei Ecsegfalván feltárt neolit sír anyagát is bevonták. Oross Krisztián, az MTA Régészeti Intézetének munkatársa, az ecsegfalvi kerámiaanyag feldolgozója szerint a feltárt AVK-leletanyag a kultúra fiatalabb időszakát reprezentálja, vagyis a kérdéses ecsegfalvi temetkezés a Kárpát-medencében való középső neolit megtelepedéshez köthető.
Luigi Luca Cavalli-Sforza volt az első genetikus, aki a magyarság összetételéhez szólt hozzá. Fontos viszont számunkra az a megfigyelése, hogy a magyar nyelv finnugor eredete és a mai nép európai jellegű genetikai összetétele eltér egymástól.
Ezzel egy időben a genetika élenjárói - külföldi szaktekintélyek - a magyarok esetében tudnak arról a látszólagos ellentmondásról, hogy míg a nyelvünk és eredetünk nem-indoeurópai, a genetikai összetételünk európai.
Semino és kutatócsoportja 2000-ben és 2006-ban közzétett kutatásai során, az úgynevezett EU19 marker alapján a magyarokat a lengyelországi és ukrajnai recens népességhez kapcsolta, ezzel egyidejűleg persze senki sem állítja, hogy a magyarok lengyelek, vagy ukránok lennének, vagy fordítva. Ez csak azt bizonyítja, hogy genetikailag mindannyian közös ősöktől származunk! Ez viszont alapjaiban megcáfolja a magyarok ázsiai eredetét!
Ennek köszönhetően hazai vizsgálatok is születtek. A recens minták azt mutatják, hogy a 132 magyarországi és 99 székelyföldi férfitól, valamint ugyanolyan 113, illetve 84 nőtől nyert minta összetétele nem különbözik egymástól, és mindnyájuknak jó kilenctizede az európai őslakosságéval egyezik meg. Ez egyértelműen a mai magyarság genetikailag európai eredetét jelenti.
Valószínűsíthető tehát, hogy a Kárpát-medencében élő népek ősei voltak azok, akik összekeveredtek a kelet-európai sztyeppék őslakosságával a kőkorban, majd valamikor a bronzkor elején költözhettek oda. A vaskorban és az ókorban tovább keveredtek a szkítákkal, a szarmatákkal és az alánokkal. Ez a feltevés természetesen még bizonyításra vár.
A mai magyarság szerológiai, és genetikai összetétele egyértelműsíti és kimutatja bennünk az európai jelleget. Az ázsiai jelleg hiánya viszont nem egyedül az eltelt ezer év keveredéseinek köszönhető.
Az eredmények tükrében bátran kijelenthetjük, hogy a honfoglalás- és a Szent István-kori Magyarország lakossága, persze kizárólag biológiai értelemben, európai eredetre utal.
A Kárpát-medencébe érkező ázsiai eredetű csoportok genetikai lenyomata természetes módon is kihígulhatott. Kérdés azonban, hogy ez a hígulási folyamat egyenletes módon, évszázadonként csökkenő tendenciát mutatva ment-e végbe, vagy már az Árpád-kori első évszázad végére, minimálisra csökkent az ázsiai eredetű népességcsoportok aránya.
Ez utóbbi esetben ugyanis arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a Kárpát-medence népessége nagyságrendileg múlta felül az újonnan érkezők számát. Mit is lehet ezekből az újonnan kapott kutatásokból leszűrni? Talán csak annyit, hogy a mai magyar nép a kárpát-medencei europid őstelepesek leszármazottja, akik közé az idők során beolvadtak a különféle népek, például a szkíták.
Közülük pedig egyik-másik lehetett akár iráni eredetű is, mint például a sumér, a pártus, vagy a fehér hun.

Az Ornella Semino vezette nemzetközi kutatócsoport ránk vonatkozó vizsgálatai eredménye pedig most következnek.

Valószínűleg ez az egész Európai népesség történelmét meg fogja változtatni. A magyar férfiak 60 %-a az EU-19-es - őskőkorszakbeli - ősapa leszármazottja, további 13,3 %-a az EU-18-as ősapa, 11 %-a az EU-7-es ősapa és 8,9 %-a az EU-4-es ősapa utóda.
Mindez azt bizonyítja, hogy a jelenlegi magyar férfiak 93,3 %-a négy ősapától ered, és 73,3 %-a már az őskőkorszakban a Kárpát-medencében élt férfiak utódja.
További fontos megállapítása volt a Semino-féle vizsgálatnak, hogy az urali népekre jellemző TAT (EU13+EU14) jelű gén a magyarokból teljesen hiányzik.
A honfoglalóknál hét mintából kettő esetben tudták kimutatni ezt a bizonyos Tat markert, ami uráli, vagy ha a jelenleg rendelkezésünkre álló archeogenetikai adatokat veszünk figyelembe, Belső-Ázsiába az ázsiai hunok irányába mutathat.
A magyar nép ősei a napjainktól számított 40-35 ezer évvel ezelőtt Európában elsőnek megjelent europoid őstelepesek között voltak; Népünk populációgenetikai szempontból ma Európa egyik legkarakterisztikusabban elhatárolható népessége; Az őskőkori genetikai marker (Eu19 haplotípus), a magyarokban mutatható ki a legmagasabb százalékarányban(93,3 %); A magyar nép legközelebbi - genetikai szinten igazolható - rokonai a lengyel, az ukrán, továbbá a horvát nép;
Genetikailag olyan, hogy "indoeurópai" nem létezik és szláv nép sem létezik, csak és kizárólag európai. A magyar nép genetikailag európai, sőt, Ős-Európai. Természetesen a nyelvünk és az írásunk is az. A géneket nem lehet kölcsönözni, átvenni, hamisítani, csak és kizárólag örökölni lehet. A honfoglalás- és Szent István-kori Magyarország lakossága is szinte kizárólag biológiailag európai eredetűekből állt.
A ma elfogadott történelem szerinti honfoglalók (Árpád és népe) – nem hont foglaltak - csak hazatértek őseik földjére, vérrokonaik közé. Az Eu19 haplotípussal kapcsolatosan megemlítendő még, hogy az nem csak Európában fordul elő. Tekintélyes frekvenciákkal találkozhatunk Észak-Indiában, Pakisztánban és Közép-Ázsiában is, ahol egyébként a marker legnagyobb gyakoriságát éri el.
Ezek azok a területek, ahol a szkíta, szaka, sumer, hun, szabír, pártus stb. kultúra kisugárzott és történetileg, régészetileg is kimutatható a jelenléte. Megállapítható, hogy az őstörténet kutatás egyiptomi, indiai, sumer, ázsiai elemei egy közel 50.000 éves nép, a királyi szkíták, vagy szaknyelven szólva az EU19 haplotípus kulturális epizódjai.
Ezért a magyar nem származik sem a sumertól, sem az egyiptomitól, sem az ázsiai népektől, a magyar az EU19 génállomány szerint, maga az Ős-Európai nép. Ez az ősnép
alkotta az említett helyeken a civilizációkat, birodalmakat, de persze nem egyedül tette mindezt, hanem az adott helyi populációkkal együtt. Ezért van az, hogy a nagyon szembetűnő azonosságok mellett, karakterisztikus különbségeket mutatnak fel ezek az ősi kultúrák.
Az azonosságot az EU19 ős-európai nép alapkultúrájának sajátosságai adják, az egyediségét viszont, mindig a helyi lakosság kultúrája adja.Ezért különböztethetőek meg az etruszkok a pelazgoktól, a föníciaiak a suméroktól, az indiai szakák az ázsiai hunoktól, az ír kelták a Kárpát-medencei keltáktól.
Ettől mások az egyiptomiak, a hurriták, a káldok, a médek és a pártusok, de nem szabad immár elfelejtenünk azt sem, hogy mindezen népeket az EU19 genetikai és kulturális információi minden bizonnyal egy és ugyanazon ősökhöz viszi vissza őket. Az Angol régész, Gordon Childe szerint a kőkorban már létezett egy azonos műveltségű nép, mint az Ős-Európai, a Mezopotámia - Kárpát medence - Kréta háromszögben.
Észrevételeit 1929-ben tette közzé a The Danube in Prehistory c. művében. A Kárpát medence volt a szarvasmarha európai háziasításának gócpontja, mert a vad őse itt élt a legnagyobb számban. A sertés helyi vad őseinek háziasítását a Kárpát medencéből, főleg a bronzkorból lehet kimutatni. Az őskőkorban, a paleolitikumtól kezdve a medence volt az őskőkori Európája legsűrűbben lakott területe.
Az új kőkorban (neolitikum) a Kárpát medencében 3 nagy műveltségkör virágzott:
A Kőrös műveltség (i.e. 5.000) kiterjedt Erdélyre, Duna-Tisza közére, valamint a Dunántúl Duna-Dráva szögletére;
Az alföldi vonaldíszes edények műveltsége (Nagyalföld - - i.e.4.000);
A Dunántúli vonaldíszes edények műveltsége (Dunántúl - i.e.4.000 - ennek leletanyaga megtalálható a Bécsi és Cseh medencén keresztül egészen a Rajna vidékig;
H. Würm, a göttingeni egyetem neves professzora, kutatásaival igazolta, hogy a Kárpát-medencében a gabonafélék kinemesítése az Őscirokból az i.e. 6.000-ben már befejeződött.

Állítását igazolják a gabona termesztéséhez szükséges szerszámokat előállító kőipartelepek feltárásai és azok kormeghatározásai Tarcal, Tokaj, és Csitár határában.

A Kárpát medencéből származik:

* az epigrafikai és paleográfiai írásrendszer a gyökrendszerű, fraktál ősnyelvével;
* a korong előtti és a korongolt kerámia;
* a gabona kinemesítése az őscirokból;
* a fémbányászat;
* a fémművesség;
* a háziasított sertés és szarvasmarha;
* az ötvös művészet és a technikai civilizáció alapja a kerék és a kengyel.

Gordon Childe és Fritz Sachermeyr szinte egybehangzóan írják műveikben, az Európai népek tanítómesterei a Kárpát-medencei szkíták voltak.

Megköszönhetjük tehát és hálát adhatunk azon őstörténet kutatóknak, hogy a Kárpát-medencei 50.000 éves nép történelmét feltárták. Valamint külön köszönet azért, hogy feltárták számunkra e korai civilizáció magyar vonatkozásait is.

Az összeállítást készítette: Misoga

Ez már azért elég bizonyíték származásunk tekintetében és a kutatók között nem volt egyetlen magyar, vagy magyar származású ember sem, amiért részrehajlással vádolhatnának minket.