Privát rocktörténet -  A Piramis

Privát rocktörténet - A Piramis

10 videó
1973-ban alakult budapesti együttes, melyet Som (ex-Neoton, Ex-Taurus) alapított. 1975-ben Bertóti István (ének), Gábor Péter (gitár, hegedű, ének), Tóth János (szaxofon,fuvola, ének), Tóth Béla (zongora, trombita, orgona, ének) és Szigeti Béla (dob) kilépett és Köves (ex-Non Stop), Závodi (ex-Non Stop), Gallai, Révész (ex-Generál) és Lévai Tibor került a csapatba és áttértek a hard-rock műfajra. 1975-ben elékészítették a "Szállj fel magasra" c. dalukat, majd a Mini együttessel lengyel koncertturnén vettek részt, később felléptek az angol Mud együttessel is. 1976-elejére Lévai kilépett, és innen sikeresek, elnyerve a tizenéves generáció rokonszenvét. 1977-ben az "Égni kell annak, aki gyújtani akar" c. dallal szerepeltek a Metronom fesztiválon. A fiatal generáció annnyira megkedvelte őket, hogy az országban sorra alakultak meg a Piramis őrsök, Som Lajos brigádok. 1979-ben koncertet adtak a Budai Ifjúsági Parkban, melyről hangfelvétel is készült. 1980-ban szovjet turnén vettek rész, majd rövidesen Révész Sándor kivált a zenekarból, és egy időre eltávolodott a zenebiznisztől. Som Lajos legendás vámügye is segített abban, hogy a zenekarról alkotott kép kifakuljon. A megfogyatkozott létszámú együttes hamarosan feloszlott. Som 1985-ben a Senatorba, Závodi a Hobo Blues Bandbe, Gallai a Bikinibe távozott. Révész csak 1986-ban tért vissza önálló szólólemezzel. 1992.december 29-én nosztalgiakoncertet tartottak a Budapest Sportcsarnokban. 2006.december 26-27-én koncertet tartottak a BS-ben.

PIRAMIS - Őszintén akarok élni
Piramis - Hozd el a tegnapot elo 2013
Piramis Ajándék elo 2013
Privát rocktörténet ( 3. rész) : A Piramis
Privát rocktörténet - Piramis 1/6
Privát rocktörténet - Piramis 2/6
Privát rocktörténet - Piramis 3/6
Privát rocktörténet - Piramis 4/6
Privát rocktörténet - Piramis 5/6
Privát rocktörténet - Piramis 6/6

 
   

PIRAMIS - Őszintén akarok élni



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: vasárnap, 2012. február 26. Nézettség: 1,217