Erőltetett menet - Forced March (1989)

Erőltetett menet - Forced March (1989)

1 videó - 1989
színes, amerikai-magyar film, 104 perc

Gyakran dolgozzák fel a filmesek egy-egy nevesebb író és költő életét vagy életének egy szakaszát. Jellemző ez a magyar filmesekre is, akik nem kisebb alakokról készítettek játékfilmet, mint Kosztolányi, Karinthy, Rejtő vagy Mándy. E filmek egy kis odafigyeléssel egészen könnyen elérhetőek a mindennapi ember számára. Azonban szép számmal akadnak mellőzött alkotók is - közéjük tartózik Radnóti Miklós is. Alapos kutatás után is csupán egy vele foglalkozó magyar filmről szereztem tudomást. E filmről, mely a Holdfogyatkozás címet viseli, egy Radnóti - Babits emlékműsor kapcsán tesz említést a Filmvilág 1985-ös januári száma. A film maga elérhetetlen.

Mindennek tükrében érdekes, hogy pont egy amerikai alkotás, az Erőltetett menet az, ami Radnótival foglalkozik, méghozzá egészen színvonalas módon. Az 1989-ben forgatott film története folyamán megismerkedhetünk a magyar származású Bobbal, aki több évnyi sorozatszínészkedés után valami nagyobb munkára vágyik. E komolyabb falat számára Radnóti eljátszása egy magyar filmben. Azonban nem csak művészi ambíciók hajtják, hanem személyes kérdések is, hiszen édesapja nem hajlandó mesélni családjuk múltjáról, Bob édesanyjáról és a háborúról.

Személyes kíváncsisága és szakmai precizitása összemosódik a filmben, ahogyan az újra forgatott valóság a jelen valóságával keveredik. Talán ez kacifántosan hangzik, mégis könnyen megérthető, ha tudjuk, hogy a film egy forgatásról szól. Igaz, a filmforgatásról filmet készíteni nem tűnik nagy bravúrnak a 80-as években, mégis a gondos kimunkáltság figyelemre méltó az Erőltetett menetben. E fogás tudatos használata lehetőséget adott a rendezőnek arra, hogy a holokauszt filmes vonulatát gyengítve nagyobb hangsúlyt fektessen Radnótira és az őt pontosan megformálni akaró amerikai színészre. E formai megoldás sok jelenetet és gondolatot húzott alá a néző számára finoman, mégis tisztán láthatóan.

Rendező:
Rick King

Szereplők:
Chris Sarandon
Renée Soutendijk
Josef Sommer
John Seitz
Rosalind Cash

Erőltetett menet - Forced March (1989)

 
   

Erőltetett menet - Forced March (1989)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez vidoza.net videó.
Segítség a vidoza.net típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: péntek, 2014. január 17. Nézettség: 1,037

Tetszik  

Videó lista megjegyzések

Neszmélyi Magdolna
csütörtök, 2014. február 13. 00:06
Az "Egy szerelem három éjszakája" is Radnótiról szól, és film is készült belőle a 70-es években.
Németh Péter
csütörtök, 2014. február 13. 09:17
kiváncsi vagyok rá....
Németh Péter
csütörtök, 2014. február 13. 09:17
kiváncsi vagyok rá....