Polgár László

Polgár László

14 videó
Polgár László (Somogyszentpál, 1947. január 1. – Zürich, 2010. szeptember 19.[1]) Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas magyar operaénekes (basszus).


Tanulmányait Eyssen Irénnél kezdte, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta Kutrucz Éva és Révhegyi Ferencné növendékeként. Az Operaházban 1971-ben debütált Ceprano gróf (Verdi: Rigoletto) szerepében. 1972-ben lett az Operaház ösztöndíjasa, majd 1973-tól magánénekese. Kezdetben comprimario szerepeket énekelt, de hamarosan a színház vezető basszistája lett. Első külföldi fellépésre 1978 novemberében került sor, amikor Hamburgban lépett fel a Mozart Szöktetés a szerájból Ozminjanként. 1982-ben Brüsszelben énekelte a Luisa Miller Walter grófját. A hetvenes években sorra nyerte a nemzetközi versenyeket, első helyezést szerzett a Dvorák-, a Schumann, az Erkel-, a Hugo Wolf- és a Pavarotti-énekversenyen. Kis szerepek sorát énekelve fokozatosan vált vezető énekessé. A nagy német Wagner-énekesnél, Hans Hotternél képezte tovább magát. Gyakran szerepelt kortárs operákban is. Részt vett a Salzburgi Ünnepi Játékok előadásain is, rendszeres vendége volt a zürichi és müncheni társulatoknak. A világ minden táján fellépett, Bartók kékszakállúját énekelte Athénben, Chicagóban, Drezdában, Koppenhágában, Londonban, Prágában, Tokióban és a milánói Scalában egyaránt.

A fellépések mellett a Zürich-Winterthur-i konzervatóriumban tanított, valamint Magyarországon is.
2010. szeptember 19-én Zürichben váratlanul elhunyt.

Beethoven-Miklósa Erika-Komlósi Ildikó-Polgár László-Fekete Attila
Borkóstoló Pelle Lászlóval - Polgár Pincészet, Vylyan Szőlőbirtok
Ilona Tokody László Polgár Rossini Cat Duet
László Polgár - Don Carlo - Ella giammai m'amò
László Polgár - Sol prova contenti (Händel: Atalanta)
László Polgár Rocco/Fidelio Hat man nicht auch Gold beineben
Madamina, il catalogo e questo - László Polgár
Miklósa Erika & Polgár László - La ci darem la mano - Mozart: Don Giovanni
Miklósa Erika (Zerlina) - Polgár László (Don Giovanni)
Polgár László - Ivan Szuszanyin áriája
Polgár László - Trisztán és Izolda - Marke
Polgár László: Az én mamám
Polgár László emlékére - NOLTV
Polgár László és lányai

 
   

Beethoven-Miklósa Erika-Komlósi Ildikó-Polgár László-Fekete Attila



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: szerda, 2011. március 30. Nézettség: 947

Tetszik