Gérard Philipe
5 videó
Gérard Philipe (születési neve: Gérard Philip) (Cannes, 1922. december 4. – Párizs, 1959. november 25.) francia színész, az 1950-es évek legismertebb európai filmszínésze volt, tragikusan rövid pályafutása alatt 34 filmben szerepelt.
Jogásznak készült, Marc Allégret figyelt fel a jóképű fiatalemberre és hívta a színházba. Nizzában a Caligula című darabban lépett először színpadra 1942-ben. 1943–1944-es években a párizsi konzervatóriumban tanult J. Wall-tól színészmesterséget. Lyonban Cloud Dauphin társulatába került ahol 1951-ben a Cid főszerepét, majd Lorenzacciót alakította. Már 1943-tól játszott filmekben, 1946-ban az első főszerepe Dosztojevszkij: A félkegyelmű Miskin hercege volt. Országosan ismert 1947-ben A test ördöge által lett. Kamaszos megjelenése igen népszerűvé tette a női nézők körében, de nem skatulyázták be a hősszerelmes szerepébe, minden alakítása hiteles volt, vígjátékban vagy drámában egyaránt. 1951 november 29-én feleségül vette Anne Nicole Navauxt, két gyermekük született, Anne-Marie (1954 december 21) és Olivier (1956 február 9). A pármai kolostor, Királylány a feleségem és a Vörös és fekete már egész Európában ismerté tette. 1956-ban filmrendezőként is bemutatkozott, a Till Eulenspiegelt Jean Vilar-al közösen rendezte és eljátszotta a főszerepet is. A kor legismertebb rendezőivel dolgozott együtt, Claude Autant-Lara, René Clair, Yves Allegret, Marcel Carné, Julien Duvivier, Roger Vadim és Luis Buñuel kérték fel filmjeikhez. 1959-ben betegen is filmezett, orvosai eltitkolták előle a baj igazi okát, egy héttel 37-ik születésnapja előtt halt meg, májrákban. A Földközi-tenger mellett fekvő szülőfalujában Ramatuelle-ben temették el. Franciaországban színházak, iskolák viselik a nevét, és egy filmfesztivál is, Párizsban utcát neveztek el róla. http://www.gerardphilipe.com/ Gérard Philipe - A Tribute Gérard Philipe - Portraits d'un comédien. Gérard Philipe F.Spira. Corneille-Le Cid Acte III Scene 4 Gérard Philipe lit 'La Mort du Loup', Alfred de Vigny Rimbaud Le bateau ivre Gerard Philipe |
Gérard Philipe - A TributeA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|