Chris Brown
11 videó
Épp olyan, mint a szomszéd srác: az egyik pillanatban kisfiú, a másikban már kész férfi. Az egyik pillanatban kosárlabdával próbál cselezni, a másikban védőként játszik a pályán. Az egyik pillanatban bebújik a takaró alá, hogy még öt perc alvásért könyörögjön, a másikban egész nap rohan a felvételekre, fellépésekre és interjúkra.
Könnyed viselkedésével és iskolás fiús sármjával Chris Brown könnyen lehetne olyan ember, akit bárki ismerhet. Minden esélye meg is van arra, hogy az egész világ hamarosan megismerje a nevét, hiszen debütáló albumán hihetetlen hangját, mondanivalóban gazdag szövegeit, elképesztő dalait és kifogástalan vokáljait bárki meghallgathatja. Chris nem tagja a legrangosabb producerek táborának, még csak nem is az egyik híres urban zenei csapatból került ki. Egyenesen a virginiai Tappahannockból származik. Az ifjú Mr. Brown példája kiválóan bizonyítja, hogy az igazi tehetségnek, kitartásnak és kisugárzásnak még mindig helye van a zeneiparban. Aki meghallja Chris hangját, olyan sztárokhoz hasonlítja a fiút, mint Michael Jackson, Tevin Campbell és Usher. De ha egy kicsit tovább hallgatjuk, az összehasonlítás fölösleges lesz, mert nyilvánvalóvá válik, hogy Chris amellett, hogy minden bizonnyal rendelkezik elődei kreativitásával, egészen egyedi stílusa, íze és helye van a zenében, ami csak az övé. Úgy énekel, mintha a szórakoztatás lenne az egyetlen dolog a világon, ami igazán számít. "FUN" Tour Video w/Pitbull, Chris Brown & The Most Bad Ones Chris Brown - 2012 Chris Brown - Don't Wake Me Up Chris Brown - Forever magyarul (Örökké) Chris Brown - Loyal (Remix) feat. Biggie & Tupac Chris Brown - Turn Up The Music Chris Brown - Yeah 3x Chris Brown Feat Tank - Take My Time ( Graffiti Album ) International Love - Pitbull (Ft Chris Brown) Jordin Sparks, Chris Brown - No Air ft. Chris Brown Pitbull - International Love ft. Chris Brown |
"FUN" Tour Video w/Pitbull, Chris Brown & The Most Bad OnesA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|