6 videó

1974-ben debreceni egyetemistákból alakult meg a négytagú Panta Rhei. Magyarország leghíresebb egyetemi rock-együttese Hérakleitosz görög filozófus jól ismert mondását választotta a zenekar nevének, melynek jelentése: „Minden mozog”. A hetvenes évek közepén tűntek fel. Tagjai debreceni fiatalok voltak, jórészt a Kossuth Lajos Tudományegyetemre jártak. A nálunk akkoriban még ismeretlen Emerson Lake & Palmer nyomdokain indultak el, és hozzájuk hasonlóan számos klasszikus feldolgozásával szereztek népszerűséget. Repertoárjukon éppúgy szerepelt Muszorgszkij, Hacsaturján és Grieg, mint Bartók Béla. Azaz: soha nem adhatták ki Bartók-feldolgozásaikat, hiába nyertek Bartók Allegro Barbarojával , a Táncszvittel és a Mikrokozmosz darabjaival fesztiválokat, a feldolgozást letiltotta ifj. Bartók Béla. „Az volt a pechünk, hogy Magyarországon akartunk Bartókot játszani” –nyilatkozta erről Szalay András, az együttes vezetője.
Saját hangjukra találva virtuóz hangszeres számokkal nyűgözték le közönségüket –először az ország főiskoláin és egyetemein, majd Drezdában, ahol elnyerték az első díjat egy Intervíziós Fesztiválon, s később Csehszlovákiában, Lengyelországban és a volt NDK több városában. Ekkor már a négy fiú mellett ott volt Ács Enikő is, aki saját dalaival még tovább színesítette a palettát.
Két nagy lemez, több kislemez, többszöri slágerlistás hely után 1984-ben hagyták abba a közös zenélést. Mindegyikükre komoly karrier várt, hisz Szalay Sándor és András már egyetemista korukban elismert fizikusok voltak. Ennek volt köszönhető az is, hogy olyan szintetizátort tudtak építeni, amelyekkel még nagy nyugati együttesek sem rendelkeztek. Matolcsy Kálmán a matematikai, majd a programozó matematikusi pályát választott, Ács Enikő középiskolai tanár lett, Béke Csaba pedig Németországba ment profi dobosnak.