Buddy Guy
25 videó
1936. július 30-án született Buddy Guy George "Buddy" Guy , Lettsworth-ben / Louisiana / született amerikai blues zenész, énekes és dalszerző.Gitáron játszik. Már az 1950-es évek elején nagy művészekkel zenélt.
A már több mint fél évszázada aktív gitáros és énekes egyike a műfaj élő legendáinak, s számos nagynevű zenésztársa tartja etalonnak, Eric Clapton például minden kétség nélkül a legjobb élő gitárosnak titulálta Buddy Guy-t. Először lemezen a Junior Wells nevével fémjelzett, 1965-ben megjelent Hoodoo Man Blues című albumon lehetett hallani Buddy Guy-t. Nem sokkal követte ezt a korongot az 1968-as A Man and the Blues című, amely Guy első komoly önálló albuma volt. 2010-es lemeze a Living Proof, melyen élő bizonyítékát adja annak, hogy az évek múltával zenéje cseppet sem öregszik, talán éppen ellenkezőleg. A Living Proof Buddy Guy huszonhatodik stúdióalbuma, amit nemcsak rajongói, de a szakma is díjazott: az ötvenharmadik Grammy-díj átadó gálán Guy e lemezzel elnyerte a legjobb kortárs blues-albumnak járó díjat. Az egyik jeles vendégművész Carlos Santana a Living Proof-on, a másik pedig B. B. King, akivel Guy a Stay Around a Little Longer című számban eddigi pályafutásukra és életútjukra visszatekintve fejezi ki elégedettségét. "Sweet Home Chicago" (Buddy Guy, Eric Clapton, Johnny Winter, Robert Cray, Hubert Sumlin...) 2012 Kennedy Center Honors: Salute to Buddy Guy BABY PLEASE DON'T LEAVE ME - Buddy Guy BUDDY GUY - CHESS MASTERS (FULL ALBUM) BUDDY GUY - THIS IS BUDDY GUY! (FULL ALBUM) Buddy Guy "Damn Right, I've Got the Blues" on Guitar Center Sessions Buddy Guy & John Mayer - What Kind of Woman Is This? (Live at Farm Aid 2005) Buddy Guy - Best In Town (Audio) Buddy Guy - Crawlin Kingsnake Buddy Guy - Estival Jazz Lugano 2008 Live Full Buddy Guy - Five Long Years Buddy Guy - I Put A Spell On You Buddy Guy - Man and the blues (full album). Buddy Guy - Sweet Home Chicago Buddy Guy - What Kind Of Woman Is This Buddy Guy: Fever Buddy Guy Live From Red Rocks 2013 FullHD 3D (Optional) Buddy Guy and Quinn Sullivan - Live From Red Rocks (2013) Buddy Guy in 1969 with Jack Bruce and Buddy Miles Buddy Guy jamming with Stevie Ray Vaughan at Legends Eric Clapton/ Robert Cray/ Buddy Guy/ Hubert Sumlin/ Jimmie Vaughan - Sweet Home Chicago Live Rock Me Baby-BB King/Eric Clapton/Buddy Guy/Jim Vaughn Sweet Home Chicago - Buddy Guy (Crossroads Guitar Festival 2004) The Buddy Guy Big Band, Live At The Montreal Jazz Festival, 6th July 1997 The Kennedy Center Honors Buddy Guy 2012 |
"Sweet Home Chicago" (Buddy Guy, Eric Clapton, Johnny Winter, Robert Cray, Hubert Sumlin...)A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|