7 videó

Folytatjuk a népzenében használt hangszerekről szóló sorozatunkat. Ma a mindenki számára jól ismert harmonikáról lesz szó. Az általunk tangóharmonikaként emlegetett zongora-billentyűs hangszerre szerencsésebb volna a nemzetközi akkordeon elnevezést alkalmazni. Az akkordeonnal ellentétben ugyanis a tangó kísérethez eredetileg használt harmonika dallamjátszó oldalán is gombokat találunk, akárcsak a hangszer akkordjátszó oldalán. Feltalálója, a német Heinrich Band neve után ezt a típust Bandoneónnak hívják. A Bandoneón elődje a koncertina a 19.szd. első felében, a 20-as 30-as évek fordulóján jelent meg Németországban és ezzel egyidőben Angliában is, valószínűleg egymástól független fejlesztés eredményeként. Az angol koncertina dallamjátszó oldala kromatikus, félhang lépéses hangolású míg a német a diatonikus skálának megfelelő volt. A XX. század 20-as éveinek elején kezdték exportálni Argentínába a Bandoneónt, amely itt néhány éven belül az Argentin tangó alaphangszerévé vált. A Bandoneon kisebb mint az akkordeon, nem vállra véve, hanem a térden megtámasztva muzsikálnak rajta. A hangszer gombjai a légszekrény összenyomásakor és széthúzásakor más-más hangot adnak ki, ellentétben az akkordeaonnal. A bal kéz oldala a basszus hangoké, amely kizárólag hangmagasságban tér el a jobb kéznél található dallamjátszó oldaltól. Az Argentínában és Uruguayban legáltalánosabban használt Rheinische Tonlage kiosztású típusnak 33 basszus és 38 dallamjátszó gombja van.