Connie Francis

Connie Francis

44 videó
Amerikai popénekesnő aki született:, New Jersey, 1938. december 12-én.Newark olasz negyedében született. A korai rock 'n' roll korszak – 1950-es évek vége, 1960-as évek eleje – egyik legtöbb slágerrel rendelkező előadója. Már pályája elején felvette eredeti olasz nevét leegyszerűsítve a Connie Francis nevet. Első kislemeze, az 1955-ben megjelent „Freddy” nem ért el nagyobb sikereket, az ezt követő kilenc kislemeze szintén nem, Francis pedig már azt tervezte, inkább orvosnak megy, de következő számával, a Who's Sorry Now-val (ami egy 1923-ban írt dal feldolgozása) világhírre tett szert. Francis a legutolsónak szánt felvételénél énekelte fel a számot, miután az MGM lemezcég korábbi kudarcai miatt már fel akarta bontani vele a szerződést. Francis azt nyilatkozta, a dalt édesapja javasolta, aki azt mondta, a dal sikeres lehet, mert a felnőttek már ismerik, a tizenévesek pedig táncolnának rá, ha modernebb formában vennék fel.Az elkövetkezendő tíz évben a dalt újabb slágerek követték, Connie Francis a világ egyik legnépszerűbb énekesévé vált. Gyakran adott elő lassú számokat sajátos, „zokogó” stílusában – ilyen volt a „My Happiness”, „I'm Sorry I Made You Cry”, „Among My Souvenirs”, „Together”, „Breakin' In a Brand New Broken Heart”, valamint az olasz „Mama”. Ezek közül több is régebbi dalok feldolgozása volt. Ezeken kívül sikert aratott pár gyorsabb ütemű rock-and-roll számmal is, mint a „Stupid Cupid”, a „Lipstick On Your Collar” és a „Vacation”.
Connie Francis mindig kedvelte a countryzenét, és több albumot is felénekelt ebben a stílusban. Ezek közül 1969-ben volt egy kisebb sikere a „The Wedding Cake” című dallal, 1982-ben pedig újra felkerült neve a country slágerlistára .Francis önéletrajza Who's Sorry Now? címmel jelent meg 1984-ben. Az énekesnőt bipoláris zavarral diagnosztizálták. 1989-ben visszatért a zenei pályára, és azóta is énekel, népszerűsége töretlen. Legójabb albuma The American Tour címmel jelent meg, koncertfelvételeket tartalmaz. 2004 decemberének végén – 1989 óta először – fellépett Las Vegasban.

Egy boldog nyár ITÁLIÁBAN
Connie Francis
CONNIE FRANCIS
Patsy Cline,Brenda Lee and Connie Francis 50s Rock and Roll Patsy Lee Tribute
I'll Be Home For Christmas - Connie Francis
CONNIE FRANCIS - WHO'S SORRY NOW
Connie Francis - My Happiness (1958) - Digitally Remastered 2012 - Rock N Roll Experience
Connie Francis - Too many rules
Connie Francis Sings Where the Boys Are at the Film's 50-Year Anniversary on the Beach
CONNIE FRANCIS - Robot Man & lyrics
Connie Francis - Theme Song Exodus Hava Nagila
Andy Williams and Connie Francis - Watch What Happens(Year 1966)
Connie Francis - Sibone
Connie Francis Returns to "Where The Boys Are"
Connie Francis - White Christmas
For Mama - Connie Francis
Connie Francis The Christmas Song
Connie Francis - Love Is A Many Splendored Thing
CONNIE FRANCIS: WHO'S SORRY NOW? (1958) - LIVE TV
Connie Francis × Mama
Connie Francis : Wishing It Was You
My Happiness - ( Connie Francis ) Instrumental played by Eric
CONNIE FRANCIS IN BERLIN 61 WHERE THE BOYS ARE LIVE
CONNIE FRANCIS Someone Else's Boy & lyrics
Connie Francis - Winter Wonderland (1959)
Siboney-Connie Francis [HD]
CONNIE FRANCIS - Lili Marleen & lyrics
Connie Francis - Tanto control (Too many rules, Spanish version)
Connie Francis - A Medley of her Hits
Connie Francis - Lipstick On Your Collar
Connie Francis - Medley '60 Live
Connie Francis 2013 Somebody's Fool
Fallin' - Connie Francis
Connie Francis - I'll Be Home For Christmas - The Best of the World
Connie Francis - Mama
Tennessee Waltz by Connie Francis with lyric
Debra!!! - Season 1, Episode 14: Connie Francis
CONNIE FRANCIS Many Tears Ago & lyrics
Connie Francis - Everybody's Somebody's Fool
Connie Francis - Signature Pt 1
Connie Francis Honored - Friars Club
Dual 1242 playing "Wenn du gehst" by Connie Francis...
Mi Tonto Amor - Connie Francis
Connie Francis Italian Style KMH 11 18 59

 
   

Egy boldog nyár ITÁLIÁBAN



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide

« Előző
Létrehozás dátuma: kedd, 2011. március 15. Nézettség: 937

Tetszik