YmaSumac
58 videó - 2011
Egyes források szerint hangterjedelme fénykorában "jóval meghaladta a három oktávot", más források szerint elérhette az öt oktávot is.
Először 1942-ben hallhatták a rádióhallgatók. Ugyanebben az évben, június 6-án férjhez ment Moisés Vivanco[6] zeneszerző és zenekarvezetőhöz, az ősi inka témák nagy kedvelőjéhez, akit neveztek „a perui George Gershwinnek” is. 1943-ban legalább 20 lemezre énekelt perui népdalokat Argentínában. Az Odeon Records márkajelét viselő korai Yma Sumac-lemezeken Moisés Vivanco együttese, a Compañía Peruana de Arte szerepelt, amely 46 indián táncosból, énekesből és zenészből állt. 1946-ban költözött New York Citybe, ahol Inca Taky Trio néven léptek fel: Sumack a szopránénekes volt, Vivanco gitározott, unokatestvére, Cholita Rivero táncolt és alt énekes volt. 1949-ben született Charles fiuk. Yma 1950-ben szerződést írt alá a Capitol Records lemezkiadóval, az Yma Sumac nevet használva. Az 1950-es években inka és dél-amerikai népdalok legendás felvételeinek sorát készítette el a hollywoodizált lounge stílusban, olyan előadókkal dolgozva együtt, mint Les Baxter és Billy May. Különleges hangja, egzotikus megjelenése, személyisége olyan színpadi kombináció volt, ami garantálta a sikert az amerikai közönség előtt. 1951-ben még egy broadwayi musicalben is színpadra lépett: a Flahooley című produkcióban hercegnőt játszott, aki Aladdin csodalámpáját hozta egy amerikai játékgyárba megjavíttatni. A musical Sammy Fain és E. Y. "Yip" Harburg munkája volt, de Sumac négy dalát Vivanco írta. A Capitol Records rögzítette az előadást. Maga a musical nem ért meg sok előadást, a felvétel azonban klasszikus maradt, részben mert ez volt Barbara Cook broadwayi bemutatkozása is. Népszerűsége csúcsán Sumac a filmvásznon is megjelent: az 1954-ben vetített Az inkák titka (Secret of the Incas) című filmben, amelynek főszereplője Charlton Heston volt, mint Kori-Tica 1957-ben pedig az Omar Khayyam című filmben Karina szerepében. 1957-ben a lapoknak jó témát adva elvált Vivancótól.[7] Még ugyanabban az évben újra összeházasodtak, de 1965-ben megint elváltak. Valószínűleg pénzügyi nehézségek miatt az Inca Taky Trio 1961-ben világ körüli turnéra indult, ami végül öt évig tartott. A Szovjetunióban negyven városban léptek fel, utána beutazták Európát, Ázsiát és Latin-Amerikát. Bukaresti fellépésüket rögzítették és ez - a Recital című album - maradt az egyetlen hivatalos koncertfelvételük. 1971-ben Miracles címen Yma Sumac rockalbumot adott ki, majd visszatért Peruba. Az 1970-es években időről időre koncertet adott Peruban, majd New Yorkban is. Az 1980-as években több koncertje is volt New Yorkban és más országokban, köztük egy koncert 1987-ben a new yorki The Ballroom koncertteremben és több helyen is San Franciscóban. Fennmaradt egy felvétel az 1991. október 28-án a berlini Theater des Westensben tartott estjéről is, ahol a Kai Rautenberg Combo kísérte http://hu.wikipedia.org/wiki/Yma_Sumac "Llora corazón" - Yma Sumac CUMBE - MAITA - YMA SUMAC.mpg Ccori Canastitay by Yma Sumac Gopher. Yma Sumac. Mambo Album. Played on the 1963 RCA Victor Console. INCACHO - YMA SUMAC.mpg Karibe Taki by Yma Sumac Kuyaway by Yma Sumac LLULLA MAK'TA - YMA SUMAC.mpg La Flor de la Canela - Yma Sumac Lament by Yma Sumac Mamallay by Yma Sumac Montana by Yma Sumac No Es Vida by Yma Sumac RIPUI - YMA SUMAC.mpg Suray Surita by Yma Sumac WAK'AI - YMA SUMAC.mpg Waraka Tusuy - Yma Sumac YMA SUMAC, the wondervoice... YMA SUMAC - "Chuncho" ("The Forest Creatures") 1953 YMA SUMAC - "Jivaro" YMA SUMAC - INDIAN CARNIVAL / CHA CHA GITANO YMA SUMAC - THE ARIAS (and more!) - NEW CD (preview) YMA SUMAC Chuncho YMA SUMAC karawi-cry Yma - Birds Yma Sumac - A Ti Solita te Quiero (©1943) Yma Sumac - Amor Indio Yma Sumac - Ataypura Yma Sumac - Azure Sands Yma Sumac - Babalu Yma Sumac - Bo mambo Yma Sumac - Goomba Boomba Yma Sumac - Hampi Yma Sumac - La Molina Yma Sumac - La Molina Yma Sumac- Llullia Mak'ta (Andean Don Juan) Yma Sumac - Magic Yma Sumac - Malambo nº 1 Yma Sumac - Najala's lament (Cullaway) Yma Sumac - Negrito Filomeno (©1949) Yma Sumac - Pachamama Yma Sumac - Que Lindos Ojos (©1943) Yma Sumac - Supay Taki Yma Sumac - Susto de Amor Yma Sumac - Taki rari Yma Sumac - Tumpa Yma Sumac - Wayra Yma Sumac - Wimoweh Yma Sumac - Zebra Yma Sumac - chicken talk Yma Sumac: Tumpa (Earthquake) Yma Sumac : carnavalito boliviano Yma Sumac La pampa y la puna Yma sumac - Medicine Man Zana by Yma Sumac yma sumac-accla taqui (chant of the chosen maidens) yma sumac - let me hear you (trip hop tribute) suburbania yma sumac-wayra (dance of the winds) |
"Llora corazón" - Yma SumacA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|