Huun Huur tu és a Sámánzene Huun-Huur-Tu
48 videó
A Huun-Huur-Tu együttes a hagyományos tuvai torokének stílus legismertebb képviselője, azé a különös énektechnikáé, mely során egy énekes egyszerre két-három hangot is megszólaltat.
Az együttes 1992-ben alakult Oroszország autonóm köztársaságában, Tuvában. Nevüket azonban csak később egy amerikai turné után vették fel. Tuva Szibéria déli részén a mongol határon fekszik. Az itt élő, türk-mongol nyelvet beszélő tuvinok dalaiban, akárcsak életükben központi szerepet játszik a természet, a környezet, az állatok. A Huun-Huur-Tu alapító tagjai Kaigal-ool Khovalyg, Sayan Bapa, Alexander Bapa és Albert Kuvezin a szovjet időkben más zenészekhez hasonlóan különböző állami együttesekben dolgoztak, melyek évtizedekig a megélhetést jelentették a fiatal muzsikusoknak, de ahogy a zenei üzletet egyre inkább privatizálták, sok zenész döntött úgy, hogy elhagyja ezeket az együtteseket, és saját zenekart alapít. A ’80-as évek végén az amerikai zeneetológus, Ted Levin Tuvában folytatott kutatómunkát, elsősorban a torokéneket, vagyis a "xöömei"-t vizsgálta. Ekkor ismerkedett meg a Huun-Huur-Tu tagjaival, akiket később meghívott az Egyesült Államokba. A zenészeket kezdetben zavarta, hogy hallgatóságukat nem a zene, hanem a világ számára addig szinte teljesen ismeretlen különös énektechnikájuk érdekli. Hamarosan azonban olyan népszerűek lettek, hogy Frank Zappa-val, majd a Kronos Quartet-tel, Ry Cooder-rel, a Chieftains-szel és L. Shankar-ral is dolgoztak együtt. Az alapító tagok közül Albert Kuvezin 1994-ben elhagyta az együttest, és Yat-Kha néven új zenekart alapított. Kaigal-ool Khovalyg rendkívül tehetséges autodidakta énekes, aki 21 éves koráig pásztorként dolgozott, majd csatlakozott a Tuvan State Ensemble-höz, később pedig a Huun-Huur-Tu-hoz. Elsősorban khöömei és kargyraa stílusokat énekel, és tanítással is foglalkozik. Sayan Bapa tuvai édesapa és orosz édesanya gyermeke, aki évekig különböző orosz jazz-rock együttesekben zenélt. A ’90-es évek elején tért vissza Tuvába. Többféle pengetős hangszeren is kitűnően játszik, többek közt olyan hagyományos hangszereken, mint a doshpuluur vagy az igil, és a kargyraa stílusra specializálódott. Alexei Saryglar 1995-ben Alexander Bapa-t váltotta az együttesben. Saryglar ütőhangszeresként éveken át a Siberian Souvenir nevű orosz állami együttes tagja volt. A sygyt stílus képviselője, és különböző ütős és húros hangszereken valamint zongorán játszik. Radik Tolouche a mongol határ közelében született. Gyermekkorában nagyapjától tanult népzenét és torokéneklést. A középiskola elvégzése után orvosnak tanult a fővárosban, Kyzylben, majd zenei diplomát is szerzett. Mielőtt 2005-ben csatlakozott a Huun-Huur-Tu-hoz, különböző tuvai népi és rock együttesek tagja volt. A zenélés mellett igilt tanít egy zeneiskolában. A legtöbb tradicionális tuvai zenét egy szólóénekes vagy zenész adja elő, a Huun-Huur-Tu azonban ezeket a régi dalokat és dallamokat saját készítésű, hagyományos hangszerek kíséretében, eklektikus hangszereléssel adja elő. „Ez egy ismeretlen, mégis könnyen érthető, egy túlvilági, de mélyen lelki zene, mely a természet hangjaiban gyökerezik.” - The Chicago Tribune - Tagok Kaigal-ool Khovalyg Sayan Bapa Radik Tolouche (Tiuliush, 2005-) Alexei Saryglar (1995-) Tagok voltak: Alexander Bapa (1992-1995) Anatoli Kuular (1994-2005) Diszkográfia 60 Horses In My Herd (1993) Orphan's Lament (1994) Fly Fly My Sadness (1996) – The Bulgarian Voices Angelite, Moscow Art Trio If I'd Been Born An Eagle (1997) Mountain Tale (1998) – The Bulgarian Voices Angelite, Moscow Art Trio Where Young Grass Grows (1999) Best – Live (2001) More Live (2002) Spirits from Tuva (2002) Huun-Huur-Tu featuring Sainkho - Mother-Earth! Father-Sky! (2008) Ancestors Call (2010) További információ www.huunhuurtu.com "Turan" Kazakh Traditional Music Ensemble and Symphony of Kurmangazy Kazakh Горловое пение - Altai Kai - Алтай Кай ALTAI culture - Toma Davletova - Umay (Khakass) ALTAI culture - Yat-Kha - Amdy Baryp A Sámán Útja - a rezervátumból a Dalai Lámáig Albert Kuvezin and Yat-Kha - Orgasmatron Alex Horsch at Hungarian Jew's harp festival Altai-Kai - Jебрен кай ла тунур (Древний кай и бубен) Altai Culture Fair 2009 Throat Singing Buzkashi Altai Kai - Кай кожонг Altai Kai - Juulçılar sedatube Altai Kai - Kara Su Australian Aboriginal Music: Song with Didgeridoo Cherokee Morning Song - I am of the Great Spirit Eagle Catches Wolf Emlékezés - Remembrance / Ősi zene - Ancient music Five Spirits - by Apache - Native American Ambient Great spirit Huun-Huur-Tu - Best Live Ancestors_Prayer Huun-Huur-Tu - Live Huun-Huur-Tu - Lonely Bird Huun-Huur-Tu - Midnight tale Huun-Huur-Tu - Prayer Huun-Huur-Tu: May 18, 2001, Kiel, Germany Huun Huur Tu - Chylandyk Huun Huur Tu. Samara. 28.03.2012 Huun Huur Tu and Carmen Rizzo: Eternal Huun Huur Tu at Philadelphia Folk Festival, Aug 2006 Huun Huur Tu at Philadelphia Folk Festival, August 2006 Huun Huur tu - Kongurei Indian Song Indian Vision - Chirapaq - Native American - Powerful Pride - Sacred Medicine Kurul Dobosok: Ősszövetség Lakota Song Legend (Pusta Mladost) NATIVE AMERICAN BLACK LODGE SINGERS Orphan's Lament Pihenő a sztyeppén (mongolian folk) - Alexander Horsch Sámánok tisztelete Shaman's Journey TURKİSTANİM ALTAYİM ALTAİ KAİ Turk Şamanizm Müziği - Kam Enerji - Turkish Shamanism Music Tuvan Throat Singers - Huun Huur Tu Világfa White Owl Song native american hunting wolves with a golden eagle in Mongolia. Kazajstán-Ky szertűz.mp4 ulug juz(www.atsizcilar.com) Kazakh Turk |
"Turan" Kazakh Traditional Music Ensemble and Symphony of Kurmangazy KazakhA videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt Ez youtube.com videó. Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide « Előző
|