Magyar hírességek - Képzőművészek - Festőművészek

   

Csontváry Kosztka Tivadar
(eredetileg Kosztka Mihály Tivadar; Kisszeben, 1853. július 5. – Budapest, 1919. június 20.) magyar festő.Gyógyszerész volt, s csak 41 éves korától tanult rendszeresen festeni. 1894-ben fél évig Münchenben Hollósy Simon növendéke, majd 1895-től Karlsruhében, Düsseldorfban és Párizsban képezte tovább magát, de lényegében autodidakta volt.
Csorba Anikó
Budapesten élek. Kisgyerek koromban kezdtem rajzolni és már az általános iskolában kitüntem rajzkészségemmel az osztálytársaim közül. Chiovini Ferenc festőművész képzőművész körében kezdtem ismerkedni a rajzolás alapjaival, majd elvégeztem a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumot 1964-ben,ahol tanáraim: Ujvári Lajos és Id.Benedek Jenő voltak.
Csorba Zoltán
43 éves vagyok, a Vajdaságban születtem, Budapesten élek és alkotok. Párizsi tanulmányaim során szinte mindennapos vendége voltam a Jeu de Paume múzeumnak ahol nem tudtam betelni az impresszionisták festményeinek látványával. Később részletesen is tanulmányoztam Pissaro, Monet, Renoir, Cezanne és Morisot művészetét.
Csővári Pál
1948-ban születtem Kiskőrösön. Tanulmányaimat is itt végeztem. A faiparban dolgoztam vállalkozóként, mint műbútor asztalos. A 70-es években szereztem a szakmából mester diplomát. 1994-ben egy üzemi baleset miatt a szakmát abba kellet hagynom. Azóta festek autodidakta módon.
Csővári Simon
1980-bán születtem Budapesten. Jelen pillanatban Pécelen lakom, hol gondtalan gyermek éveimet töltöttem. Általános iskola befejezése után Budapesten a Képző és Iparművészeti iskolán tanultam tovább, amit sikeresen elvégeztem. Itt megtanultam örömömet bánatomat az összes idevonatkozó gondolataimat munkáimba kifejezni.
Csupor Ágnes
Az üvegfestést 1998 óta művelem hivatásszerűen, és a mai napig ez a fő energiaforrásom. Varázslatnak élem meg, hogy ebből a kemény és rideg anyagból a fény és a színek hatására milyen új világok születnek. Az üvegfestmények mellett számtalan festett üvegtárgyat találtam ki és készítek, mert fontosnak érzem az üzenetet, amelyet a kézi készítésű tárgyak hordoznak.
Cucui Loránt
1972-ben születtem Marosvásárhelyen (Erdély) . Már kicsi korom óta érdeklődni kezdtem a festészet iránt. Azt is mondhatom, hogy a festés tölti ki az életem egyik részét. A marosvásárhelyi művészeti gimnáziumban érettségiztem le. Festményeimmel arra törekszem, hogy minél élethűbb legyen. Sajnos még nem volt lehetőségem kiállítást csinálni, de remélem mi hamarabb lehetőséget kapok.
 
(1789, Lőcse - 1857, Lőcse)   Tanulmányait Bécsben végezte. A 19. század első évtizedeiben kialakult divatos mitológiai jelmezben festette portréit, családi vagy társas mulatságokat. A tájképfestészetet különösen kedvelő lőcsei, eperjesi, kassai rajz- és festőiskolák környezetében a szabad természetben ábrázolt csoportképek művelője.
Czeglédi Gizella
                     Czeglédi Gizella festőművész 1951-ben az Alföldön, Hajdúhadházon született. Tanítói diplomát szerzett rajzszakon, Esztergomban. Azokban az években a képzőművészet számos ágát kipróbálta. Például a kerámiát, fafaragást, szobrászatot, grafikát és a festészetet. Több éves pedagógus munkája során képzőművészeti szakköröket vezetett Budapesten.
Czencz János
(Ostffyasszonyfa, 1885. szeptember 2. – Szekszárd, 1960. január 12.) festő.

1239 cikk | 31 / 124 oldal