Bármilyen sok tennivalónk van is, igyekszünk naponta néhány alkalommal valamit enni és inni, mert csak így tudunk dolgozni, és csak így maradunk életben. Könnyen elfelejtjük azonban, hogy az embernek lelke is van, s mivel a lélek nem követelőzik, nem adunk neki táplálékot. Ezért lesz az emberi együttélés gyakran olyan lelketlen, lélek nélküli. A lélek tápláléka Isten igéje.

 

2014 -

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:12, Nézettség: 1001

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem... (Zsolt 51,12) Amikor Dávid király szívéből felszakadt ez a kiáltás, már világosan látta, mit tett. Ravaszul megölette egyik katonáját, akinek elcsábította a feleségét, s az a gyermek, aki ebből a viszonyból született, meghalt. Mindezzel pedig alkalmat adott Isten ellenségeinek Isten gyalázására. Rettenetes.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:12, Nézettség: 795

Mert a test kívánsága a Lélek ellen tör, a Léleké pedig a test ellen..., hogy ne azt tegyétek, amit szeretnétek. (Gal 5,17) Amikor valaki új szívet kap Istentől, elkezdődik életében egy sajátos harc: a test és a Lélek harca. Testnek a Biblia azt a természetet nevezi, ami velünk születik. Az ilyen embernek is lehetnek jó tulajdonságai, de gyakorlatilag Isten nélkül él.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:11, Nézettség: 996

Honnan jössz, Géhazi? Ő így felelt: Nem járt a te szolgád sehol sem. (2Kir 5,25) Isten meggyógyította a szíriai Naamánt a leprájából. Ebben felhasználta Elizeus prófétát. Elizeus azonban azt akarta, hogy Naamán egyértelműen lássa: nem ő, hanem az élő Isten gyógyította meg. Ezért nem fogadott el Naamántól semmilyen ajándékot.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:10, Nézettség: 958

Géhazi... ezt gondolta: Lám, az én uram... nem fogadta el tőle, amit hozott... Majd utánafutok, hogy kapjak tőle valamit! (2Kir 5,20) Géhazi Isten emberének, Elizeusnak a szolgája volt. Vele sem tesz kivételt Isten? Nem, mert ő nem azt nézi, hogy kik vagyunk, hanem hogy mi van a szívünkben.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:10, Nézettség: 1052

Mert mindenki saját kívánságától vonzva és csalogatva esik kísértésbe. Azután a kívánság megfoganva bűnt szül, a bűn pedig kiteljesedve halált nemz. (Jak 1,14-15) Ha Géhazi tegnap vizsgált történetét figyelmesen elolvassuk (2Kir 5), világosan láthatjuk a bűn természetrajzát. Jó ezt megjegyezni, hogy már az elején felismerjük a kísértést, és ne essünk áldozatul neki.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:09, Nézettség: 927

Szeressétek ellenségeiteket..., hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai... (Mt 5,44-45) Jézus egy idézettel kezdi: „megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet." Ez azonban nem az Ószövetségből vett idézet, ott nincs ilyen gyűlöletre felszólító mondat, hanem az akkori torz gondolkozás szülötte.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:08, Nézettség: 870

Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.(Mt 5,48) Nem az tökéletes, aki bűn nélküli, hanem aki Isten szeretetével tud szeretni másokat. Ez a szeretet Isten gyermekeinek az ajándéka. Jézus mondja: ha csak azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, semmivel sem tesztek többet, mint a pogányok.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:08, Nézettség: 775

Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki... megromlott... (Ef 4,22) Isten nem foltozó, hanem teremtő. Ő nem foltozgatni akarja rongyos életünket, hanem egészen újat kínál helyette. Vagy kell ez valakinek, vagy csalódni fog a maga elvárásaiban.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:07, Nézettség: 1022

Senki sem tesz foltot új posztóból régi ruhára, mert a toldás kitép a ruhából... (Mt 9,16) Ha új anyaggal foltoznak meg régi ruhát, az csak addig jó, míg nedvesség nem éri. Ha például kimossák, az új összehúzódik, és körben kiszakítja a régit. Egészen mások a tulajdonságai az újnak, mint a réginek.

vasárnap, 2014. szeptember 28. 23:06, Nézettség: 763

Őérte kárba veszni hagytam, és szemétnek ítélek mindent, hogy Krisztust megnyerjem. (Fil 3,8) A mi életünket egyedül Isten tudja újjáteremteni. Utólag látják a hívők, hogy mindent Isten végzett el megváltozásunk, új életre támadásunk érdekében.

32 bejegyzés | 3 / 4 oldal « 1 2 3 4 »