Furcsa egy világ volt az én gyermekkoromban, mert csak arra emlékszem, hogy mindenért sorba álltunk. Erősen cifrák voltak azok a sorok, sok mindent megtudhatott az ember, ha a fülét jól hegyezte. Halványan derengő emberarcokat láthatott csupán, meg vastag posztókabátokat, s a tetejükből felszálló lehelletpárát.

   A harmadik utca jobbra, onnan a második balra és már be is lehet állni a sorba a reggeliért. Sokan vannak ma reggel. Némán, morcosan halad a tömeg, mert ilyenkor reggel még mindenki álmos. Nincs igazi fekete, csak valami pergelt csicseriborsóval kevert kávé, aminek csak a szaga olyasmi.

   Hiába na, a harminc év az harminc év. Ennyi ideje, hogy sikeresen vizsgáztam amatőr hajtásira. Eddig kétszer kellett meghosszabbítani a jogosítványt, és mindkétszer ez csak formaság volt: egy kézzel írott kérvény, egy személyigazolvány-másolat és a leadott régi hajtási elegendő volt hozzá, hogy az újat házhoz szállítva kézbe kapjam.