Keresés - karácsony

Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 20
. Ennek következő versszakai kifejtik, mennyivel jobb lett volna, ha a Megváltó Magyarországon jött volna világra, mert itt mennyivel barátságosabban fogadták volna. Hát, ezen is érdemes
Magyarokról - Magyaroknak
Karácsony a berlini cserkészeknél
Karácsony ünnepét a berlini 86. sz. Apáczai Csere János Cserkészcsapat minden évben nagy készülődéssel várja. Az idén sem volt másképpen. Az ünnepséget december 17-én rendezték meg a berlini Magyar
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
Karácsony a berlini cserkészeknél 2.
A cserkészkarácsonyok jellemzője, hogy műsorral készül a csapat. Idén Móra Ferenc: A Didergő király című verses meséjét adták elő a fiatalok, a Kolónia gyermekeinek énekes, illetve verses
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
Karácsony a berlini cserkészeknél 3.
A karácsonyi darab után különleges esemény következett, ugyanis ígéretet tett három újonc kiscserkész, akik ezen az alkalmon fejezték ki először ünnepélyes és hivatalos keretek között, hogy a
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
Karácsony a berlini cserkészeknél 4.
A fiatalok befogadása a közösségbe valóban ünnepélyes és meghitt pillanat volt, amelyben a jelenlévők megtapasztalhatták, milyen ereje lehet a cserkészközösségnek.
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
"Kiskarácsony, Nagykarácsony...." - karácsonyi időszak Zsobokon
Zsobokon évek óta rendszeres jelleggel kétszer ünneplik a karácsonyi ünnepkört. A szerepek minden esetben a templomban kerülnek megrendezésre. Első alkalommal még a téli vakáció beállta előtt a
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
"Kiskarácsony, Nagykarácsony...." - karácsonyi időszak Zsobokon 2.
A helybéli és az otthonban maradt gyermekek részvételével karácsony szentestéjén az istentisztelet után került sor az újabb karácsonyi szerepre, ahol az 1-6-os korosztály verses-, zenés előadással
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
"Kiskarácsony, Nagykarácsony...." - karácsonyi időszak Zsobokon 3.
Szenteste, zsoboki szokáshoz hűen, az asszonyok átvonultak a parókia épületébe kántálni. Őket követték a zsoboki férfi kántások, melyek karácsonyi köszöntéssel illették a ház lakóit. Másnap az ünnepi
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
"Kiskarácsony, Nagykarácsony...." - karácsonyi időszak Zsobokon 4.
Még a karácsonyi ünnepkörből magunkhoz sem térhettünk, máris nyakunkon volt a szilveszter és az Új év. Zsoboki szokáshoz hűen háromnegyed tizenkettőkor a templom tornyából egy presbiter
Diaszpóra - Szórvány Magyarság
Az,aki a jászolbölcsőnél letesz mindent:Erőt,hatalmat,de odatesz minden tiszteletet és megbecsülést is,minden hiábavalóságot és gőgöt ott tud hagyni,minden akaratosságát ottfelejti,aki odaszegődik a
Krónika
Öltözékükről azt jegyezte le Beda,hogy az szír öltözék volt.A 12.században az volt a keresztyén közhit és az általános földrajzi ismeret,hogy a világ három kontinenséből áll:Európából,Ázsiából és
Krónika
Ott hármat maguk közül kiválasztottak,és őket küldték Jeruzsálembe.hazatérésükkor magukkal vitték a Gyermek Jézus kicsiny ruhácskáját.Mind a 12 mágus viszont magával akart vinni egy darabkát Jézus
Krónika
Nekünk is Isten Igéjének talajában kell gyökereznünk,az élő vízzel öntöztetnünk,és az Ő kegyelmének ragyogó fényében fürödnünk.Akkor részesülünk abban a boldogságban, és örömben,amit csak Isten
Krónika
Ha a hálaadás mindennapi gyakorlatunkká válik,Istent is jobban dicsőíthetjük és mi is nagyobb örömben részesülünk.A nehéz helyzetekben is hálásak lehetünk,mert Isten nem hagy el bennünket,hanem a
Krónika
Isten megadja azt,amire szükségünk van,hogy boldogok legyünk,és képessé tesz Lelke által megelégíteni bennünket az Ő kegyelmével,bízni Őbenne és engedelmeskedni Neki!
Krónika
1209 téma | 12 / 81 oldal