Keresés - karácsony

Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 4.
– Bizonyos, legalábbis tartalmi szempontból az Önöké sem lett az, máskülönben aligha lett volna szükség az idén megjelent ráadáskötetre. – Az elsőből Kallós Zoltán erdélyi népdalgyűjtőnek is
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 5.
Aztán megismerkedtünk számos népi előadóművésszel, köztük – éppen Zoli bácsi közvetítésével – sok idős erdélyi adatközlővel is. Merse fiunk pedig, aki a Csillagszeműek táncosa, a hazai
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 6.
A kincsek hihetetlenül gazdag tárháza nyílt ki előttünk nekik köszönhetően. Így míg az első kötet törzsét elsősorban Kodály Zoltán és Bartók Béla – a tankönyvekből is ismerős – magyarországi
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 7.
– Kinek ajánlja az énekeskönyvet? – Mindenkinek. Hiszen ének és zene nélkül elképzelhetetlen a minőségi emberi élet. Ahogy Kodály is mondta: „Legyen a zene mindenkié!” Persze ez erőfeszítéseket
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 8.
– Míg fiatalok tízezrei tanulnak néptáncot, népzenét szerte az országban, és mutatják be tudásukat a televízió kamerái előtt, addig tömegek élnek identitásvesztésben. Furcsa kettősség ez. – Az
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 9.
Hiszem, hogy egyre többen fognak visszatérni a kultúrájukhoz, s mind többen fogják felismerni saját, régi értékeiket. Persze csak akkor, ha vannak még ilyen értékeik. Viszont mi, magyarok e
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 10.
Azt látjuk magunk körül, hogy egyre többen kapnak kedvet ehhez. Remélem, hogy az idegen kultúra majmolása helyett a szélesebb tömegek is mielőbb eljutnak saját, valódi értékeik felismeréséhez és
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 11.
– Tavasszal, a könyvbemutatón azt mondta: azoknak, akik előrébb járnak a hagyományok újra-tanulásában, segíteniük kell a többieket. – Ugyancsak Kodálytól származik a következő gondolat: „A napi
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 12.
Azt, hogy a magyarságnak nincs szüksége a nemzethalál víziójának mocsarában elmerülő jajgatásra és sopánkodásra, sem a hangzatos nagyotmondásra – csupán tettek kellenek. Mert a gyermekeinknek odahaza
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 13.
– És mi van, ha valaki nem tud énekelni? – Akik erre hivatkoznak, azok számára rossz hírem van. És itt megint Kodályra kell hivatkoznom. Szerinte ugyanis mindenki tud énekelni, akinek gégéje van.
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 14.
Erre hivatkozva senki se fossza meg magát az éneklés csodájától, mert a szép magyar éneknek a dallamában és a szövegében hordozott lelke van, amelyet csak akkor fejthetünk meg, csak akkor tudjuk
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 15.
– Béreséknél nyilván a karácsony sem telhet el közös éneklés nélkül. – Ahogyan már az azt előkészítő advent sem. Bár az év végi hajrában, az ünnepi készülődésben nem könnyű jól beosztanunk az
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 16.
Ezt a hangulatot próbáljuk megteremteni a céges ünneplésben is, ezért a budapesti székházunkban és az erdőbényei szőlőbirtokunkon a munkatársakat is megénekeltetjük. Az utóbbi helyen különösen is
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 17.
– Melyik a legkedvesebb adventi-karácsonyi éneke? – A számomra kedves karácsonyi énekek zömét már a daloskönyvem első kötetébe beletettem. Ebbe kerültek az általánosan ismert egyházi és népénekek
Kárpát-medence Isten ölelése
Szép karácsonyi ének – Találkozás ifjabb Béres Józseffel 18.
Ezek egyik része a hivatalos egyházi énekeskönyvekben is fellelhető dicséret, a másik része pedig olyan népének, amelynek nincs feltétlenül egyházi gyakorlata, ám ettől még nagyon mély az üzenete.
Kárpát-medence Isten ölelése
1209 téma | 7 / 81 oldal