|
A magyar népköltés gyöngyeiA legszebb népdalok gyűjteménye
Az olvasónak.
Nincs e földön nép, melynek dalköltése gazdagabb és szebb volna a magyarénál. De mindjárt hozzá kell tennem azt is, hogy aligha van művelt nemzet, mely kevésbé volna ismerős a maga népének a költésével, mint a magyar. Népköltési gyüjteményeink szép számmal vannak, de a nagyközönség azokat nem ismeri. Költőink is – tisztelet a kevés számú kivételnek – nem ismerik a magyar népköltést. Legalább műveiken nem látszik meg, hogy időnként a népköltés üdítő, erősítő forrásához fordulnának. A nagyközönséget nem tudom hibáztatni a látszólagos közönyért. Kevés embernek van pénze arra, hogy megszerezze összes népköltési gyűjteményeinket s ha megszerezné is, nehezen nyerhetne tiszta képet a népköltés igazi értékéről; egy igazán szép dalnak a hatását tiz-husz utána következő, éppenséggel nem költői becsű dal zavarná meg. És ez természetes, mert gyűjtőink a népköltés termékeinek IV. összegyűjtésénél nem a nagy közönségre gondoltak. Jóformán mindent fölszedtek, ami a néptől való, egyik-másik e tekintetben túlságba is csapott s igy a mi népköltési gyűjteményeinknek első sorban a tudósok és költők vehetnék hasznát. Ha vennék. A nyelvtudósokra nem is lehet panasz, a költőkre annál nagyobb. Megkárositották nemcsak magukat, de a közönséget is.
Ebből a néhány előrebocsátott sorból a figyelmes olvasó nyilván látja már, hogy mely czélt akarok szolgálni e könyvemmel: könnyiteni akarok a nagyközönség dolgán, meg a poétákén is. A mennyire én meg tudtam itélni, a magyar népköltés gyöngyeit válogattam össze. Azokat, melyeknek igazi költői becsük van. Azokat, melyek egy valódi költő műveinek hatását teszik az olvasóra. A melyek nem kérnek elnézést az olvasótól: nézd el fogyatkozásaimat, hisz az együgyü nép lelkéből fakadtam.
Valamint egy költő műveinek legjavával igyekszik a nagyközönség elé lépni, azonképpen a nép is e könyvben költésének a legjavával lép elétek. Képzeljétek, hogy e könyvnek minden dala egy szivnek és egy elmének a műve. Fel is hivom a figyelmet különösen V. a Kesergő szerelem-re, melyet úgy igyekeztem összeállitani, hogy egy szerető sziv kesergésének tessék az egész cziklus. Egy szerető sziv kesergi el itt boldogtalan szerelmét, nagy búját, bánatát, csak az utolsó dalban csillan fel a boldogság reménye, mely valósággá válik aztán a következő cziklusban: a Boldog szerelemben…
Nem állitom én, hogy e kötet minden dala egytől egyig a néptől való. Vannak itt nóták, melyek ismeretlen régi költők művei, de fölvettem e könyvbe szándékosan, mert az igazi népköltés hatását tették rám s teszik, azt hiszem, az olvasóra is. Sőt van e kötetben egy pár dal, ismert költőtől is, a mit én a könyv kinyomatása után vettem észre; de ez nem annyira az én gyarlóságomat bizonyitja, mint inkább ama költőknek Istentől nyert nagy tehetségét, melylyel tévedésbe tudják ejteni azokat is, kik meglehetősen ismerik a nép eszejárását, érzelmi világát, a népdaloknak hangját és formáját. Ám ilyen költőnk kevés van. A régiek közül Petőfi, Tompa és Tóth Kálmán. Az élők közűl egy: Pósa Lajos, kinek nótáit dalos ajkára vette a nép.
Vajjon elértem-e abbeli czélomat, hogy a nagyközönség e könyvből megismerje az igazi magyar népköltést? Hogy a serdülő ifjuság, melyre különös tekintettel voltam, erkölcsi megmételyezés veszedelme nélkül vehesse kezébe e könyvet? Ujra meg ujra átolvastam könyvemet, s erős a hitem, hogy nyugodt lélekkel bocsáthatom utjára mind a két tekintetben. Valamint a Magyar Mese- és Mondavilág cz. könyvemben csak azoknak a meséknek és mondáknak adtam, népi karakterük megőrzésével, irodalmi formát, melyeket alkalmasaknak véltem arra, hogy nagyok és kicsinyek igaz lelki gyönyörűséggel és haszonnal olvashassák, épp úgy e könyvembe is csak azokat a dalokat vettem föl, melyek, az én itéletem szerint, valóban gyöngyök, igazi gyöngyök s melyeket nagyok és kicsinyek gyönyörűséggel és haszonnal olvashatnak.
Egy-egy dal számtalan változatban forog a nép ajkán s én e változatokból vagy a legtökéletesebbet vettem föl e könyvbe vagy a sokból egyet csináltam. Különös gondom volt arra is, hogy oly dalokból, melyek tiz-husz strófásak, de melyeket csak a dallam tart össze, az egyes strófák közt értelmi összetartozás azonban nincs, kivegyem azt a két-három VII. strófát, melyek valóban összetartoznak. Többnyire ilyen, egymással össze nem függő, több strófás dalokból valók azok a két-négy soros dalok is, melyeket Szálló dalok czime alatt vettem föl a kötet végére. Ezek a többnyire epigrammszerű dalok mindmegannyi értékes gyöngyszemei a népköltésnek, melyeket, azt hiszem, kár lett volna azokban a hosszú, terjengős nótákban hagyni, a hol valósággal el voltak temetve.
*
És ezzel elmondtam mindent, a mit körülbelül szükségesnek véltem elmondani, a könyv magyarázatáúl. Vajha, a közönség azzal a szeretettel fogadná ezt is, mint társát, a Magyar Mese- és Mondavilág-ot. Mindkettő egy czélt szolgál s mindkettőt egy alkalom szülte, egy nagy alkalom: a magyar nemzet ezer éves ünnepe. Az utolsó két esztendőnek jó részében mind azon munkálkodtam, hogy nemzetemnek erre az ünnepre adhassam át a magyar népköltés szinét-javát, dalban és mesében.
Isten megsegitett ebbeli törekvésemben. Áldassék érette az ő szent neve.
Kis-Baczon, 1895. augusztus havában.
Benedek Elek.
Kapcsolódó könyvek |
