10 videó
Bodza Klára Oscar-díja
Czidráné Bodza Klára Németh László és Életfa díjas énekművész, énektanár a magyarországi intézményes népi énektanítás megteremtője. Jelenleg a Nádasdy Kálmán Művészeti és Általános Iskola és a Váci Pikéthy Tibor Zeneművészeti Szakközépiskola népi ének tanára. Nemrégiben a Magyar Köztársaság Kulturális Minisztériuma Eötvös József díjjal tüntette ki. Nevéhez fűződik a nagysikerű Magyar Népi Énekiskola c. alapvetés, melynek eddig négy kötete jelent meg.
Lélekvirágok
Bodza Klára Életútja (DVD)
Lélekvirágok
Bodza Klára énekművész-tanár a népdaléneklés titkainak egyik legjobb ismerője és továbbadója. Azok közé tartozik, akik elsőként ismerték fel az autentikus népzenei előadásmód, a stílusos népi éneklés értékét és vonzerejét az 1970-es évek elején. Ez a felismerés eleinte nem kis ellenállásba ütközött, azonban hamarosan bebizonyosodott, hogy a parasztság hagyományos zenei kultúrája más környezetben, más közönség körében is életképes, mivel egyetemes emberi tartalmat és esztétikumot hordoz; sőt a XX-XXI. században, a globalizáció világában az identitás megélésének és a közösségformálásnak legkiválóbb forrása lehet. Bodza Klára egész munkásságát – négy évtizedes népdalénekesi és tanári pályáját – ennek az ügynek szentelte.
Növendékei közül – akik rendszeresen szerepelnek a népdaléneklési versenyek nyertesei, helyezettjei között – több elnyerte a Népművészet Ifjú Mestere címet. Nem egy tanítványa ma már szintén tanárként dolgozik és adja tovább mindazt, amit mesterétől tanult. Metodikai alapvetésnek tekinthető a „Magyar Népi Énekiskola” címmel megjelent négy kötete, amelyekben a szájhagyomány és a modern pedagógia eszközeit ötvözi. A könyvek sikerét bizonyítja, hogy sok ezer példányban fogytak el, széles körben használják őket nemcsak Magyarországon, hanem a határokon kívül is. Elmondhatjuk, hogy Bodza Klára generációkat vezetett el a népdal szeretetére, munkálkodása nyomán egyre több fiatalhoz jutnak el a népzene emberformáló értékei. Kiváló eredményeinek elismerését fejezi ki a Németh László-díj (1998), az Életfa-díj (2002), valamint az Eötvös József életmű-díj (2007).
Pályájának negyven éves jubileumára készült el a „Lélekvirágok” című, archív és új felvételekből szerkesztett DVD, mely – mintegy számvetésként – bepillantást nyújt művészetének fontos eseményeibe, életének ünnepi pillanataiba. Népdalok szólalnak meg kiváló előadásában a magyar nyelvterület minden részéből, vidám, derűs, szomorú és áhitatos dallamok, melyek zenei hagyományunk sokszínűségét és Bodza Klára tudását, művészi érzékenységét egyaránt hitelesen megmutatják. De megmutatják nagyszerű pedagógusi erényeit is, hiszen szeretett tanítványai több közös műsorban együtt énekelnek vele. Hogy mit jelent számára a népdal és annak tanítása, azt közvetlenül, saját megfogalmazásában halljuk tőle néhány felidézett interjú-részletben. Sokoldalúságára jellemző, hogy férje, Czidra László révén a historikus zenével is kapcsolatot tartott, mint azt a Camerata Hungarica együttessel közös műsorai példázzák. Sőt a DVD arról a bensőséges viszonyról is tanúskodik, amely Bodza Klárát a magyar költészethez fűzi, jól válogatott, a népdalokhoz kapcsolódó versek megszólaltatásával.
Régi és mai tanítványai, tisztelői, a magyar népdal és népi kultúra barátai! Kívánjunk a jubiláló művésztanárnak további szép eredményeket, sok örömet!
Dr. Paksa Katalin népzenekutató
01. Juhász Gyula: Dalok vége
02. Édesanyám rózsafája (Jobbágytelke)
03. Juhász Gyula: Mindig – Szerelem, szerelem (Magyarszovát)
04. Nevem Bodza Klára – Túl a vízen kicsi ház... (Moldva)
05. Nem vet meg engem az Isten (Mezőség)
06. Tornai József: Jaj, csak a népdalokat...
07. Meg kell a búzának érni (Mezőség)
08. Beszélgetés
09. Által mentem a Dunán (Moldva)
10. Bodza Klára: Musztáng
11. Sárig csikó (Moldva)
12. Beszélgetés
13. Surrexit Christus - XVI. századi húsvéti ének
14. XVI. századi ugrós táncok
15. XVII. századi virágénekek a Vietorisz gyűjteményből
16. Juhász Gyula: Atalanta búcsúja
17. Csillagtalan sötét éjjel (Magyarszovát) – Buda Ferenc: Szürkeszemű
18. Juhász Gyula: Őszi verőfényben...
19. A temetőkapu (Sárvásár)
20. Wass Albert: Látható az Isten
21. Miatyánk, ki vagy mennyekben (Pusztina)
22. Fúdd el, jó szél (Bölcsődal, Gyoszén, Moldva) – József Attila: Altató – Altatódalok (Nyíradony, Magyarszovát, Moldva)
23. Tavasz, tavasz (Bukovina, Moldva)
24. Bodza Klára: Boldogság
25. Kis-Küküllő mellett (Székelyföld)
26-28. Bodza Klára és a Tátika Énekegyüttes – Somogyi karikázók – Születésnapi köszöntő (Tatrang, Székelyföld) – Feketelaki dalok
www.lfze.hu/oktatas/tanszekek/nepzene/hallgatoink_kiemelkedo_eredmenyei/bodza_klara