Vikidál Gyula

17 videó - 2010
Vikidál Gyula (Budapest, 1948. január 25. – ) Liszt Ferenc-díjas magyar énekes.

1965-ben indult zenei pályája, először az Iris, majd a Gemler, Pop, Recorder, Gesarol és Pannónia zenekarok tagja volt. 1974-ben csatlakozott a P. Mobilhoz (a Gesarol utódjához), ez az együttes hozta meg számára az országos hírnevet. Később a Dinamit, a P. Box és az MHV együttesekben is énekelt. Színészként első szerepét, a Városmajorban bemutatott, Máté Péter-S. Nagy István: Krízis című produkciójában kapta. A darab megbukott, őt viszont felfedezték a színház számára. A következő szerepet az István, a király című rockoperában kapta, ő alakította Koppányt. 1992-től a Madách Színház társulatának tagja. Színészi munkája mellett 2008-ig a Boxer, 2008-2009-ben pedig a Mobilmánia együttesben énekelt, utóbbiban 2010-től alkalmanként vendégszerepel.

2004-ben a szóbeszédet követően elismerte, hogy 1981 és 1986 között (kényszerből) "Dalos" fedőnéven szóbeli jelentéseket adott az állambiztonságnak, mások mellett Nagy Feróról.

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Vikidál Gyula & Sasvári Sándor - Csillag leszel



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: vasárnap, 2013. január 6. Nézettség: 712

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal