Alicia Keys

146 videó
Amerikai R&B soul énekes és dalszerző
Manhattan Harlem városrészében született
1981. január 25-én.
Csellón és billentyűs hangszereken játszik.
Több mint harmincmillió albuma kelt el világszerte. Számos díjat nyert, köztük tizenegy Grammy-díjat, tizenhét Billboard Music Awardot és három American Music Awardot. Drámai kontraalt hangja három oktávot ölel át. Legnagyobb példaképének Stevie Wondert tartja.
Első albuma, a 2001-ben megjelent Songs in A Minor világszerte nagy sikert aratott, több mint tizenegymillió példányban kelt el, és 2002-ben öt Grammy-díjat nyert, köztük a legjobb új előadónak és az év dalának járót (utóbbit a Fallin’ című dalért). Második stúdióalbuma, a The Diary of Alicia Keys 2003-ban jelent meg és hasonlóan sikeres lett, kilencmillió példányban kelt, 2005-ben pedig négy Grammy-díjat nyert. Ugyanebben az évben jelent meg Unplugged című koncertfelvétele. Harmadik, As I Am című stúdióalbuma, ami 2007-ben jelent meg, csaknem hatmillió példányban kelt el, ezzel Alicia az évtized egyik legtöbb lemezt eladó énekese lett. Saját nemzedékéből egyike annak a kevés művésznek, aki felkerült a Billboard Hot 100 „minden idők legsikeresebb 100 előadója” listájára.
Alicia három év alatt elvégezte a manhattani előkelő Professional Performing Arts School középiskolát, és felvették a Columbia Egyetemre, amit azonban négy héttel később otthagyott, hogy zenei karrier kezdjen. Leszerződött Jermaine Dupri So So Def lemezcégéhez, melynek kiadványait akkoriban a Columbia Records terjesztette. A Dah Dee Dah (Sexy Thing) című dal, melyet Alicia énekelt és melynek társszerzője is volt, felkerült az 1997-ben nagy sikert arató Men in Black című film filmzenealbumára. Ez volt Keys első profi felvétele, kislemezen azonban nem jelent meg, és a Columbia Recordshoz fűződő szerződése is felbomlott. Keyst ezután Clive Davis szerződtette le az Arista Recordshoz, ami aztán megszűnt. Alicia követte Davist annak újonnan alapított lemezcégéhez, a J Recordshoz, ahol először két dalt vett fel: a Rock with U-t, ami a 2000-ben megjelent Shaft betétdala volt és később felkerült Alicia első albumára is, valamint a Rear View Mirrort, ami a 2001-ben megjelent Dr. Dolittle második betétdala és rajta volt a később megjelenő Fallin’ kislemezen is. Keys ezután megjelentette első albumát. Az albumai
és lemezei millió számra keltek el világ
viszonylatban.

 
2Pac Ft.Alicia Keys - No One [Z-MiX]
20.- Alicia Keys en Chile 23 Septiembre 2013 Empire State of mind
ALICIA KEYS -- Brand New Me Part 2
ALICIA KEYS: Tears Always Win (promo American Idol) - HD
A Woman's Worth-Alicia Keys Lyrics
Alicia Keys "Girl On Fire" (Live TV Taratata)
Alicia Keys & Jack White - Another Way To Die [Official Video]
Alicia Keys & Kendrick Lamar - It's On Again (live)
Alicia Keys & Maxwell - Fire We Make
Alicia Keys' 'Girl On Fire' YouTube Live Stream With Google+ Hangout Highlights!
Alicia Keys (Piano & I - AOL Sessions) Live Concert 2011
Alicia Keys, Queen Latifah & Kathleen Battle - Superwoman [Live 2008]
Alicia Keys - "Empire State of Mind" Live @ Good Morning America 2010
Alicia Keys -- No One (magyar)
Alicia Keys - A Woman's Worth
Alicia Keys - Brand New Me
Alicia Keys - Brand New Me
Alicia Keys - Brand New Me (Audio)
Alicia Keys - Brand New Me (Live Royal Variety Performance 2012)
Alicia Keys - Brand New Me (Lyric Video) [Lyrics on Screen]
Alicia Keys - Butterflyz Lyrics
Alicia Keys - Diary
Alicia Keys - Doesn't Mean Anything
Alicia Keys - Doesn't mean Anything - From the album "The Element of Freedom"
Alicia Keys - Empire State Of Mind (Live on piano) {XVID} [Solly4Life].avi
Alicia Keys - Empire State Of Mind (Part II) Broken Down LIVE @ AOL Sessions
Alicia Keys - Empire State Of Mind Part 2 Live.avi
Alicia Keys - Empire State Of Mind Solo
Alicia Keys - Empire State of Mind Part II (Broken Down) REMIX
Alicia Keys-Empire State of mind (part II) lyrics
Alicia Keys - Fallin'
Alicia Keys - Fallin' (Live On Taratata Nov 2012)
Alicia Keys - Girl On Fire
Alicia Keys - Girl On Fire (Bluelight Version) (Audio)
Alicia Keys - Girl On Fire (Inferno Version) ft. Nicki Minaj
Alicia Keys - Girl On Fire HD (iTunes Festival 2012)
Alicia Keys - Girl On Fire tłumaczenie PL
Alicia Keys - Girl on Fire - Piano Version
Alicia Keys - Girl on Fire Lyrics
Alicia Keys - Girl on Fire The X Factor USA
Alicia Keys - I Need You
Alicia Keys - If I Ain't Got You
Alicia Keys - If I Ain't Got You (LIVE) - Seth G. Violin Cover
Alicia Keys - If I Ain't Got You - Live Grammy Awards [HD]
Alicia Keys - If I Ain't Got You [Kanye West Official Remix]
Alicia Keys - If I Got You (Live)
Alicia Keys - If I ain't got You /Band Cover/
Alicia Keys - If ain't got you (Traduzione)
Alicia Keys - It's On Again (Music Video)
Alicia Keys - It's On Again (Official Behind The Scenes Video) ft. Kendrick Lamar
Alicia Keys - It's On Again (Radio Edit) [Audio]
Alicia Keys - It's On Again Ft. Kendrick Lamar (Lyrics On Screen)
Alicia Keys - Its On Again (Ivanbeat Funky House Mix)
Alicia Keys - Karma
Alicia Keys - Karma (Live)
Alicia Keys - Karma Lyrics
Alicia Keys - Like You'll Never See Me Again
Alicia Keys - Like the Sea (Official Album Song) With Lyrics
Alicia Keys-Love is Blind W/ Lyrics
Alicia Keys - Lovin U
Alicia Keys - New Day (Official Lyric Video)
Alicia Keys - New Day * NEW SONG * 2012
Alicia Keys - New York
Alicia Keys - No One
Alicia Keys- No One (Legendado)
Alicia Keys - No One (Live on Letterman)
Alicia Keys - No One LIVE @ AOL Sessions
Alicia Keys - No one (subtítulos español)
Alicia Keys - One Thing
Alicia Keys - Skavlan
Alicia Keys - Slow Down
Alicia Keys - Superwoman
Alicia Keys - Tears Always Win
Alicia Keys - Teenage Love Affair
Alicia Keys - Tell You Something (Nana's Reprise)
Alicia Keys-That's When I Knew
Alicia Keys - The Life (with lyrics)
Alicia Keys - Through it All (Lyrics on Screen & Download Link)
Alicia Keys - Tom Joyner Morning Show - In Studio Jam
Alicia Keys - Try Sleeping With A Broken Heart
Alicia Keys - Un-thinkable (I'm Ready)
Alicia Keys- Unplugged - Wild Horses.[HD ]
Alicia Keys - Valerie Live (by Amy Winehouse)
Alicia Keys - You Don't Know My Name
Alicia Keys - You Don't Know My Name / Will You Ever Know It (Reggae Mix)
Alicia Keys. Not Even The King (Subtitulada)
Alicia Keys / Jordin Sparks / Black Eyed Peas - No One / Tattoo (Boyce Avenue acoustic cover)
Alicia Keys: "We are a Powerful Force."
Alicia Keys Diary - Lyrics
Alicia Keys Feat. Drake - Unthinkable (with Lyrics) www.thecrowntees.com
Alicia Keys Ft. Nicki Minaj - Girl On Fire (Inferno Version)
Alicia Keys If I Ain't Got You Acústico MTV
Alicia Keys If I Ain't Got You High Definition Grammy Awards
Alicia Keys Interview: 'Girl on Fire'
Alicia Keys Interview On Oprah
Alicia Keys John Legend Let It Be
Alicia Keys Karma (lyrics)
Alicia Keys Live
Alicia Keys Live at the ITunes Festival London 28th September 2012
Alicia Keys MTV Diary part 1
Alicia Keys Performs "Girl on Fire" - THE X FACTOR USA 2012
Alicia Keys Sings "Gummi Bears" Theme Song (Late Night with Jimmy Fallon)
Alicia Keys Tribute At Whitney Houston's Funeral
Alicia Keys apprend les paroles de New York à Cauet - C'Cauet sur NRJ
Alicia Keys featuring Jay-Z - New York Empire state of mind - Live @ AMA 2009.
Alicia Keys ft. Jay-Z - "Empire State Of Mind" Live @ Brits 2010
Alicia Keys ft. Jay - z ( Empire State of mind ) lyrics HD
Alicia Keys ft. Kathleen Battle - Ave María & Not Even The King
Alicia Keys ft. Kendrick Lamar - It's on Again [Traduction Française]
Alicia Keys ft Ludacris - Like you'll never see me again (remix) Lyrics
Alicia Keys ft Willy William She On Fire (Dj Morote ) remix
Alicia Keys mtv unplugged completo.avi
Alicia Keys new song premiere!
Alicia Keys on Her Song 'Girl on Fire' - The Sunday Magazine
Alicia Keys on Jimmy Kimmel Live PART 1
Alicia Keys wait till you see my smile lyrics
Alicia keys No one magyar felirat
Angie Stone feat Alicia Keys & Eve - Brotha Part II
BRAND NEW ME - Alicia Keys - New 2013 HQ Video
Celebrity Style Steal: Alicia Keys Inspired OOTD
Christina Grimmie & Mike Tompkins - Fall Out Boy & Alicia Keys
City and Colour - Un-thinkable (I'm Ready) Alicia Keys (Cover)
Coldplay feat. Alicia Keys - Clocks (Live 2008)
Drake - Fireworks Feat Alicia Keys (Official Music Video)
Empire State Of Mind - Jay-Z featuring Alicia Keys (Piano Lesson by Matt McCloskey)
Fallin' - Effusion A Cappella (cover of Alicia Keys)
Girl On Fire - Alicia Keys - Video (Rochelle Diamante cover)
How to play Empire State of Mind (Part II) by Alicia Keys
If I Ain't Got You - Alicia Keys - Live (LegendadO - PT/BR)
It's on again - Alicia Keys Ft Kendrick Lamar (LYRICS IN DESCRIP)
Jay Z- New York(feat Alicia Keys)
Juiciest - Alicia Keys
Kari Szecsodi If i Ain't got you Live Cover (Alicia Keys)
Maroon 5 & Alicia Keys Grammy Awards 2013
No one - Alicia Keys (Tradução)
No one... Español... Alicia Keys
PROJECT PRESET - Alicia's Keys piano from Native Instruments
Piano - Alicia Keys - Diary Tutorial
Remembering Whitney Houston † Alicia Keys * Send me a Angel
The Amazing spiderman 2 - Music video Alicia Keys - It's On Again Ft. Kendrick Lamar
Usher & Alicia Keys - My Boo
[HD] Alicia Keys - Doesn't Mean Anything & Lyrics - T4
alicia keys & Julian marley - war (live).mpg
alicia keys diary MTV
alicia keys feat. usher - if i ain't got you
new york alicia keys
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Alicia Keys Performs "Girl on Fire" - THE X FACTOR USA 2012



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Zene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szerda, 2013. január 9. Nézettség: 230

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal