6 videó
1989-ben megalakította a Borderline Projectet, majd egykori iskolatársával és barátjával, Hoffer Danival az FLM duót. Több televízióban dolgozott, a Magyar Televízióban Császármorzsák címmel vezetett éjszakai műsort, de elhíresült mondása ('Kapd be a faxom') miatt a műsor megszűnt. A Danubius Rádióban egy éven keresztül volt műsora. 1993-ban - eredeti lemezkiadójuk vezetőjének és közeli barátjának tragikus halála után - egy belga producer segítségével dolgozott tovább. 1996-ban duettet énekelt Eördögh Alexával, Tiltott szerelem címmel. Ezután szólóénekesként folytatta pályafutását. Produceri munkát vállalt a TNT első lemezén, az Exotron-project lemeze pedig Moldvai Márk közreműködésével jelent meg. 1997-ben egy 11 fős együttessel élőben turnézott, és plasztikai műtéttel megigazíttatta elálló füleit.
1998 decemberében, tudatmódosító szerek miatt halálos közlekedési balesetet okozott (drog hatása alatt állt a baleset időpontjában). A Szilágyi Erzsébet fasoron autójával megcsúszott és karambolozott egy rendőrautóval, melynek vezetője, a mindössze 25 éves rendőrtiszt meghalt. 2001 tavaszán felfüggesztett börtönbüntetésre és százezer forint pénzbüntetésre ítélték, ezzel hatalmas közfelháborodást okozva. Emiatt magyarországi karrierje véget ért.
2002-től Shane 54, Futureproof, Sun Project néven készített remixeket. A név onnan ered, hogy hónapok óta keresett egy megfelelő nevet, az új elektronikus tánczenei elképzeléseihez. Ekkor az 54 című film egyik snittjében meglátta a rendszámtáblán látható Shane 54 feliratot. Ő készítette a Való Világ 3 főcímzenéjének új verzióját is. 2003-ban megjelent életrajzi könyve, amely nem lett túl sikeres. A könyvet megírni izgalmas és tanulságos vállalkozás volt, sok mindent tanultam belőle magamról. A múlt árnyaival való szembenézést is nagyban segítette – mondta. 2004-ben Michelle Wilddal készített lemezt 69 címmel.[1] 2009 végén az RTL klub Vacsoracsata című műsorában kisebb botrányt keltett, hogy felhangzott az amerikai rapper Ice-T metal projectjének Copkiller című dala.
Albumok
FLM
* 1992 – A csütörtök túl messze van (MusicDome)
* 1993 – Megdöglöm érted (BMG)
* 1995 – Megtalállak még (BMG)
Császár Előd
* 1997 – 73.02.16. (Rózsa)
* 1997 – Butitájm (Rózsa)
* 1999 - Hangulatváltozások (Warner)
Shane 54
* 2004 – My Way (Boring)
* 2006 – Laptop DJ (EMI)
Myon & Shane 54