208 videó
Az Omega Liszt Ferenc-díjas magyar rockegyüttes, mely 1962-ben alakult, 2012-ben ünnepli fennállása 50. évfordulóját.
Az Omega több tekintetben is úttörőnek számít a magyar könnyűzene történetében. 1968-ban elsőként jelent meg önálló albuma Magyarországon, a Trombitás Frédi és a rettenetes emberek (az Illés Ezek a fiatalok című albumán más együttesek is játszottak). Az 1969-es 10000 lépésé volt az első kinyitható lemezborító, az album zenei anyagából pedig elkészült az első önálló tévéshow, a Tízezer lépés – Omega Show. Az együttes elsőként jutott ki az Egyesült Királyságba, a magyar együttesek közül nekik volt a legtöbb eladott lemezük Magyarországon (az 1979-es Gammapolis, 650 ezer példánnyal) és külföldön (az 1977-es Time Robber, 1 millió példánnyal). Az Omega volt az első együttes, melyet az Magyar Állami Hangversenyzenekar kísért (az 1973-as Omega 5 című albumon), valamint a magyar együttesek közül az Omegának volt először digitális stúdiója. Elsőként jelent meg CD-je (az 1988-as Platina című válogatásalbum) és DVD-je (a 2000-ben kiadott OmegakonceRT Népstadion 1999). Az Omega tagjai léptek fel elsőként egységes színpadi ruhában és az együttes koncertjein használtak először füstgépet, lézershow-t, valamint a látványelemek kiegészítésére kivetítőt. Egyedüliként négyszer koncerteztek a Puskás Ferenc Stadionban (korábban Népstadionban), ebből háromszor önállóan. A Kisstadionban szintén ők játszottak a legtöbbször.
Égi a fény az árnyék a földön jár
Ahol az álom a tér az idő fölött az óceán
Fölöttem csillagok a földön állok
Mindent, amit fent láthatok az égi otthonom
Fényből, álomból áll ott fent az első oltár
Minden vándor megáll előtte fél úton
A kereszt mit ott kapott a földi útra
Egy életre szól
Égi a dal, ami csak ott hallható
Régi a szó, de egymásnak mondható
Vándorok álmai az égen járnak
Minden éjjel, mint csillagok itt fent láthatók
Most már angyalok álmait láthatod
Égi vándor a dallamot hallhatod
Ha szívedhez ér e dal a hosszú úton
Az egy életre szól
Álmod a messzi fény jól tudom
Minden emlék mi elkísér fájdalom
Angyalok könnyei a földre szállnak
És a fényben, mint csillagot szépnek láthatod.
Vándor egy régi dalt hallgatok
Mindent, ami csak szívből szólt vállalok
Jöttünk a semmiből és ébren álmodunk
Ez egy életre szól.