6 videó - 2001
A zenekart 2001 áprilisában három barát alakította, Dunaújvárosban. A kezdeti felállásból mára csupán ketten maradtak: Hegyi Áron (zene, zongora) és Jakab Péter (szöveg, ének). Az első tagcsere óta szintén ős-tagnak számító Miklós Milán (basszusgitár) után Hajba Áron (gitár), majd a Blind Myselfből és az Idoruból ismert Szabó László (dobok) érkezett.
Igazi zenekarként a közönség 2005-től ismerhette meg őket, amikor is megjelent az első hivatalos kislemez Legenda Ep címen, a Mama Records gondozásában, rajta az Utolsó Lemezlovag című számmal, ami a hallgatóság jóvoltából hónapokig előkelő helyen állt a Radio Café játszási listáján. Innentől kezdve folyamatosan jelen vannak az összes fontosabb hazai fesztiválon, a nagyobb budapesti szórakozóhelyeken, valamint az ország számos klubjában.
Sok viszontagság után a zenekar leigazolt a Hunnia Recordshoz, és két nagylemezt készített a kiadónál. Az elsőt cím nélkül 2007-ben, majd a másodikat, koncept-album formájában „Holy Shit" címmel 2009-ben. A lemez anyaga még ugyanebben az évben akusztikus formában is előadásra került az MR2 Petőfi rádió Akusztik című műsorában.
Jakab Péter – ének
Hegyi Áron – zongora, rhodes
Miklós Milán – basszusgitár, vokál
Hajba Áron – gitár
Szabó László – dob