38 videó
Amerikai színésznő és énekesnő, aki született:
1988. december 14-én Salinasban, Kaliforniában.
Apja neve: Greg Hudgens, anyjáé: Gina Guanco. Római katolikus vallású. Ereiben filippíno, kínai, latin, indián amerikai és ír vér is csörgedezik. Karrierjét egy zenei színházban kezdte, ekkor 8 éves volt. Szerepeket játszott az Evita, Körhinta, Óz a nagy varázsló, A király és én, Hamupipőke darabokban is. Vanessa nagyon szeretett ebbe a zene-színházba járni. Szülei egy ügynökkel egy szerződést is aláírtak, így a Hudgens család előbb San Diego-ba majd Los Angeles-be költözött. Végül 2003-ban Vanessa megkapta első film szerepét a Tizenhárom c. filmben, melyben Noel-t alakította, itt Nikki Reed és Evan Rachel Wood oldalán játszott.
Az első nagyobb szerepe azonban a Thunderbirds-ben (Viharmadarakban) kapta meg, ami egy nyári kalandfilm. Vendégszereplő volt a Quintuplets-ben, és a The Brothers Garcia-ban, valamint megkapta Corrie szerepét a The Suite Life of Zack & Cody-ban.
Aztán 2006-ban megkapta Gabriella Montez szerepét a High School Musical-ben (Szerelmes hangjegyek), amelyben egyszerre kellett színészkednie, énekelnie, és táncolnia. A film meghozta számára az átütő sikert. Szereplése hírnevet hozott neki. A Szerelmes hangjegyek a Disney legnagyobb filmjei közé tartozik. A film 2006. január 20-án debütált, és 8 millióan nézték meg akkor. A hozzá készült CD is nagy siker volt, a Billboard Charts-on az első volt, nem sokkal a kiadás után. A DVD-t 2006. május 23-án adták ki, és az első nap 400.000 darabot adtak el belőle. Emmy-díjat nyert, és az MTV Teen Choice Awards-on két díjat is kaptak, a szereposztásért, és Vanessa és Zac játékáért. Zac Efron és Vanessa között komolyabb kapcsolat volt.
Eközben 2008.július 1-én megjelent Vanessa 2. szóló albuma az Identified, magyarul „Azonosítva”. A lemez hatalmas sikernek örvendett, első kislemeze, a „Sneakernight” vagyis az „Tornacipős éjszaka” hamar sláger lett.
Vanessa Sneakernight című számával bejutott a VIVA CHART SHOW-ba. 2009. április 4-én 4. helyezett lett.Szintén 2009-ben megjelent a Highschool Rock című filmje.
Aztán 2011-ben két új filmje robbant be a köztudatba: március.24:Sucker Punch(Álomháború) július 7:Beastly(A szép szörnyeteg) Mindkettőben főszereplő volt.Most jelenleg a Gimme Shelter-t forgatja, amiben egy tinilányt alakít, aki terhes lesz, így apja kidobja otthonról. A filmről eddig nem sok információ szivárgott ki, annyit tudunk, hogy a rendező Ronald Krauss lesz – akihez az Alien Hunter is köthető. A filmben szerepelni fog még Brendan Fraser, James Earl Jones és Rosario Dawson is.
Vanessa Hudgens fiatal amerikai színésznő és énekesnő,egy vad fekete csaj,az amerikai zene képviselője egyedül és barátnőivel egy nagyon hangzatos és egyben vidám flippet adnak elő.Aztán jönnek a fiúk,akik folytatják a lányok után csendes ugta-bugrájukat,tornászásukat.Mintha azt vélném,hogy a végén cipő reklámot is bemutatnak.Köszöntelek Árpád
Köszönöm a megjegyzést de hogy felkerült az a Te érdemed ! mert Te raktál fel egy videót amely megtetszett, én csak folytattam.!
Üdvözöllek -feró-