Vastag Csaba

57 videó - 1982
Vastag Csaba 1982. február 11-én született Budapesten. Két öccse van: Tamás és Balázs. Még az iskolában versmondó versenyt nyert beszédhibája (hadarás) ellenére. 7 évet töltött a veszprémi Petõfi Színházban, ahová táncosként került be. 11 éves korában akrobatikus rock and roll-t táncolt. 2000-ben érettségizett a veszprémi Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban. Jelenleg a veszprémi Pannon Egyetem hallgatója. Hosszú évekig boldog párkapcsolatban élt Bors Katával, de 2011-ben szakítottak.

Rockzenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult különbözõ turnék alkalmával. 2001. júniusában bemutatták a Hair címû musicalt, melyben Csaba is szerepet kapott. Kékre volt festve a teste, Aquarius megtestesítõjeként, és a darab elején tizenöt percig ült mozdulatlanul egy zacskó vízzel a kezében, amiben egy hal úszkált, majd beleengedte egy nagyobb tároló edénybe, a kis vízbõl a nagy vízbe, ami a szabadságot jelképezte, így kezdõdött a színdarab. Ezután következett egy másfél órás fürdés számára, mivel a darab végén katonaként megjelent a színpadon és elvitte a srácokat meghalni. A fõszereplõ Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS) volt, akivel Csaba szoros barátságot kötött, mely máig töretlen.

MÁZS-zsal való megismerkedésének köszönhetõ, hogy belecsöppent a musical világába. Számos vidéki és fõvárosi rendezvényen léptek együtt színpadra, valamint elõször a MÁZS-világ, majd a MÁZSképp énekelek néven futó koncertsorozat állandó fellépõ vendége lett. Szerepelt a Barátok köztben is, melyben Ökrös Jenõt alakította, aki egy uzsorás volt. Közel 2 évig oszlopos tagja volt a RapSzínHáz társulatának, akikkel 2006 júniusában bemutatták a RapCity címû drog-prevenciós darabot, melynek egyik fõszereplõje Csabi volt.

A TV2-n futó Popdaráló címû mûsor egyik vokalistája volt. Egész életében az énektanulás ellen volt, mert szerinte a legõszintébb éneklés az egyénbõl fakad, de végül õ is elment egy énektanárhoz, Kõvári Judithoz, aki nem erõltette rá a stílusjegyeket, csak hangképzést tanított. A 2008-as év magyar zenész TOP100-ban a 4. helyezést érte el. Ebben az évben őt választották az ország legnépszerűbb musicalénekesének is.

2010-ben öccsével, Vastag Tamással jelentkezett az X-Faktor elnevezésű tehetségkutató versenyre. Mindketten gond nélkül vették az akadályokat. Csabi a selejtezőn Robbie Williams Let me entertain you című számát adta elő, amivel Keresztes Ildikót teljesen levette a lábáról. A zsűri kicsit modorosnak találta Csabi előadását, de egyhangúan tovább juttatták. A következő fordulókon is remekül teljesített és bejutott a legjobb 24 előadó közé. Mentora Nagy Feró lett a 25 év felettiek kategóriájában, aki tovább engedte Csabit az élő showba. A műsor alatt Csabinak kétszer kellett párbajoznia. Először öccsével került szembe, de drámai testvérpárbaj után a zsűri Csabát találta jobbnak. Ezután Vecával került szembe, de a zsűri nem tudott dönteni, ezért a közönség szavazatai alapján jutott tovább Csaba. Végül Takács Nikolas és Vastag Csaba között zajlott le a döntő, amiből Csaba került ki győztesen. 2011. májusában elkészült első dala, ami a Szállj! címet viseli.

 
2010.11.10.Vastag Tamás & Vastag Csaba - Angels -X-faktor klubkoncert
Antal Timi - Vastag Csaba: Ajándék
Az Árkád színpadán Vastag Csaba
Brelil Beauty 2009. 6. rész- Mészáros Árpád Zsolt és Vastag Csaba
FISHER Klima reklám Vastag Csabával
Gengszterek a hajstúdióban, Mészáros Árpád Zsolt, Vastag Csaba és Hujber Ferenc 2011.03.23.
Ha zene szól - Polyák Lilla, Zséda, Antal Timi, Tabáni István, Kocsis Tibor, Vastag Csaba
MÁZS 1. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (1/11)
MÁZS 2. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (2/11)
MÁZS 3. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (3/11)
MÁZS 4. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (4/11)
MÁZS 5. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (5/11)
MÁZS 6. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (6/11)
MÁZS 7. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (7/11)
MÁZS 8. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (8/11)
MÁZS 9. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (9/11)
MÁZS 10. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (10/11)
MÁZS 11. rész Vastag Csaba, Hujber Feri Nyíregyháza Gengszterek éjszakája 2011.03.23. (11/11)
Madách TV - Szeptember 23-tól ismét József! A Fáraó szerepében: Vastag Csaba!
Madách TV - Vastag Csaba a Fáraó, Balla Eszter pedig újra Jetti szerepében!
Mága Zoltán Show - Vastag Csaba - Már tudom
Mészáros Árpád Zsolt & Vastag Csaba - Tatán
Milyen a szép nő Vastag Csaba szerint?
Szent György Napok 2013 - Vastag Csaba
Szívből szeretni- MÁZs, Vastag Csaba, Vastag Tamás
VASTAG CSABA - Már tudom (hivatalos videoklip - HD)
VASTAG CSABA - Szállj!
Vastag Csaba & MÁZS & Hujber Feri - Egy éjszaka Bangkokban - Gengszterek Éjszakája 2011.03.23.
Vastag Csaba & MÁZS & Hujber Feri - Oltári srácok - Gengszterek Éjszakája 2011.03.23.
Vastag Csaba & MÁZS & Hujber Feri - Show Business - Gengszterek Éjszakája 2011.03.23.
Vastag Csaba & Mészáros Árpád Zsolt - Szívből szeretni - Laguna Étterem 2011.05.19.
Vastag Csaba & Vastag Tamás ft SHM Save az Álmod míg élsz Farkas'Wolfy'Balázs Bootleg
Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbert & Janicsák Veca - Bennünk a világ (STARZONE)
Vastag Csaba, Takács Nikolas, Király L. Norbi & Janicsák Veca: Hangokba zárva - X-MIX by Chubby
Vastag Csaba - Hangokba Zárva (lyrics) [HD]
Vastag Csaba-Kell, hogy mindig ölelj
Vastag Csaba - Már tudom , Axiál Szakmai napok
Vastag Csaba - Menedék (szöveggel)
Vastag Csaba-Őrült Éjjel
Vastag Csaba-Popdaráló mix
Vastag Csaba-Sandy / GREASE /
Vastag Csaba-Szerelem Vándora
Vastag Csaba - Visz az Út (szöveggel)
Vastag Csaba Székelyudvarhelyén 2011.14.11
Vastag Csaba a párbajról
Vastag Csaba az X-Faktor nyertese
Vastag Csaba és Vastag Tamás - Azért vannak a jó barátok (Telenor Android Workshop 2011.12.06.)
Vastag Csaba és Vastag Tamás - Őrizd az álmod! (Telenor Android Workshop 2011.12.06.)
Vastag Csaba és Vastag Tomi interjú a Divatikon Stúdióban
Vastag Tamás & Vastag Csaba - Őrizd az álmod (Official)
Vastag Tamás & Vastag Csaba - Őrizd az álmod (Official) - KSH
Vastag Tamás & Vastag Csaba - Őrizd az álmod (dalszöveggel)
Vastag Tamás és Vastag Csaba - Őrizd az Álmot | Fiddler Dubstep remix
Wolf Kati és Vastag Csaba - Azért vannak a jó barátok @ Bugyi - 2011.08.20.
X-Faktor (A nagy párbaj dal) - Vastag Csaba - Hangokba Zárva 2010.12.19
X-Faktor: Vastag Csaba - Let me entertain you (2010.12.18.)
Zséda & Vastag Csaba - Legyél a másé! (Család barát 2015-11-24)
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

X-Faktor: Vastag Csaba - Let me entertain you (2010.12.18.)



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Music (Zene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: péntek, 2015. február 6. Nézettség: 75

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal