1 videó

Mohandász Karamcsand Gandhi, híveitől kapott tiszteletnevén Mahátma Gandhi( 1869. október 2. – Újdelhi, Delhi állam, 1948. január 30.) jogász, politikus. India politikai és spirituális vezetője, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakja.
A Gandhi gudzsaráti kasztnév: banija, vagyis a legkapzsibb kereskedők kasztjába tartozott. Maga a család fűszerkereskedő volt. Későbbi nevét híveitől kapta; a Mahátma szanszkrit szó, jelentése: „nagy lélek”. Ezen a néven ismeri őt az egész világ, s vált a békés ellenállás jelképévé. Nem áll vele rokonságban a későbbi indiai miniszterelnökök közül egyik Gandhi sem.
Gandhi Indiában, Gudzsarát államban született, jómódú család sarjaként. Szüleivel az indiai dzsaina vallás követője volt, amely vallás egyesíti magában az ősi hindu világnézetet a későbbi buddhizmus vallásbölcseleti eredményeivel. A dzsainista háttér erősen meghatározta Gandhi későbbi tanait. Ez alapján tette meg tanai alapjául az erőszakmentességet.
Az indiai hagyományoknak megfelelően korán, tizenhárom évesen nősült (1883-ban).
1887-ben, apja halála után két évvel érettségi vizsgát tett. Családja ezután Angliába küldte továbbtanulni. A fiatal Gandhi elutazása előtt (táplálkozási és erkölcsi) önmegtartóztatási fogadalmat tett, melyhez egész életében hű maradt. Ekkor már egy fiúgyermeke volt, később még három fia született.
Pályakezdéskor Gandhi habozott, hogy a jogászi vagy az orvosi pályát válassza-e. Azért döntött mégis a jogászi hivatás mellett, mert dzsaina származásából adódóan nem tartotta erkölcsösnek az orvosi munkát (a boncolások miatt).
1888 és 1891 között Angliában, Londonban tanult jogot. 1891-ben letette vizsgáit és ügyvéddé avatták, hazautazott Indiába.
1893-ban egy indiai kereskedőcég felajánlotta neki, hogy mint ügyvédjét kiküldi Dél-Afrikába. Ő elfogadta az ajánlatot, hogy így egy új országot ismerhet meg és bővítheti a tapasztalatait. Itt azonban szembesült az indiaiakat sújtó diszkriminációval. Leszállították a vonatról Pietermaritzburgnál miután nem volt hajlandó átmenni az első osztályról a harmadik osztályra, pedig az első osztályra volt érvényes jegye.[1] A hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az időben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Elvének lényege, hogy az igazság ereje győz, így passzív ellenállással kell elérni a kitűzött célokat.
Dél-Afrikában pár év alatt sikeres ügyvéd és kimagasló politikai személyiség lett. A szerződött munkások jogainak védelmezőjeként széles körben ismertté vált. Konferenciákon szólalt fel, memorandumokat fogalmazott a kormány minisztereinek, leveleket írt az újságoknak és petíciókat küldött szét. Két röpiratot adott ki: Felszólalás minden Dél-Afrikában élő brithez és Felszólalás az indiaiak választójogáért
Létrehozta a Passzív Ellenállás Egyesületét, és 1906 szeptemberében a johannesburgi Empire Színházban összegyűlt indiaiakat megeskette, hogy nem engedelmeskednek a megalázó törvényeknek. Más tömeggyűléseken is a kormány elleni bojkottra szólította fel az indiaiakat.
John Ruskin könyveinek hatására Johannesburg közelében egy önfenntartó mintatelepülést hozott létre Phoenix elnevezéssel, azzal a céllal, hogy a nincsteleneknek és meghurcolt embereknek átmeneti otthont nyújtson. A telepen mindenki fizikai munkát végzett és szerény vegetáriánus táplálékot fogyasztott. Egyben itt kísérletezett Tolsztoj kései elképzeléseinek megvalósításával, így a közösség később az a Tolsztoj-farm nevet kapta.
1908-ban megírta Hind Szvarádzs, avagy az Indiai önkormányzat című művét, amelyben a modern civilizációról, az orvostudományról, az oktatási rendszerről, a gépekről, a vallásról és az emberekről alkotott nézeteit ismerhetjük meg.
1915-ben családjával visszatért Indiába, ahol a függetlenségi mozgalom élére állt, s ekkoriban kapta a Mahátma jelzőt is híveitől. India ebben az időben még brit koronagyarmat, Gandhi pedig Brit Birodalommal szemben a hindu nacionalizmus képviselőjeként lépett fel, és a parasztokat bátorította, hogy ne fizessék a törvénytelenül kivetett adókat. 1918-ban [2] Csamparanban polgári engedetlenségi mozgalmat, Ahmadábádban sztrájkot szervez. Ekkor tartott először éhségsztrájkot politikai eszközként egy közügy érdekében.
Az első világháborút követően Nagy-Britannia szövetségesnek tűnhet, Gandhi pedig India függetlenségét követelte.
1920-ban Tilak indiai politikai vezető meghalt, ettől kezdve Gandhi lett az Indiai Nemzeti Kongresszus vitathatatlan irányítója. A Kongresszus Gandhi javaslatára jóváhagyta a kormánnyal való együttműködés megtagadását, az idegen intézmények bojkottját és a teljes önkormányzat követelését. Gandhi a fejlődés gátjának az idegen (brit) uralmat tartotta. 1922-ben az egész országot polgári engedetlenségre buzdította, amiért hat év börtönbüntetésre ítélték. 1924-ben vakbélgyulladással megoperálták, majd a betegsége miatt szabadon engedték. Ezután 21 napos éhségsztrájkot tartott a hindu–muzulmán egység helyreállításáért. Ezzel sikerült nyomást gyakorolnia a vallási vezetőkre, hogy azok egységkonferenciát hívjanak össze, amelyen megállapodtak a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításában és egyben elítélték az erőszakot.
Ettől az időtől politikai akciói révén egyre élesebb ellentét alakult ki a brit hatóságok és az indiai függetlenség hívei közt.
1928-ban egyéves politikai szilenciumot fogadott, közben társadalomépítő konstruktív programját népszerűsítette.
1930. január 26-án a Kongresszus határozata alapján első ízben ünnepelték meg országszerte a Függetlenség napját, amely azóta is India ünnepe. Ugyanaznap mindenütt felolvasták Gandhi függetlenségi nyilatkozatát.
1930. január 30-án lapjában, a Young Indiában közzétette 11 pontos követelését. A Kongresszus és Gandhi politikai követeléseinek sztrájkhullám, fegyveres megmozdulások és parasztmozgalmak adtak nyomatékot.
Március 12-én Ahmadábádból a sómenet élén indult el, hogy tiltakozzon a britek sómonopóliuma ellen. A közel 400 kilométeres út után - miután több ezer tiltakozó csatlakozott hozzá - április 5-én érkezett meg a tengerhez, Dandiba.
Szerte Indiában egyre inkább terebélyesedtek a sztrájkmozgalmak, a tömegtüntetések. A kormány megkezdte a letartóztatásokat. Májusban Nehruval együtt Gandhit is letartóztatták. Június végére közel százezer politikai vezető volt börtönben. A Kongresszust törvényen kívül helyezték.
Lord Irwin alkirály 1931-ben szabadon engedte a Kongresszus vezetőit és Gandhit. A Gandhi–Irwin tárgyalás a Kongresszus hivatalos elismerését jelentette, de 1932-ben az új alkirály, Freeman-Thomas kemény kézzel fogott hozzá a rendcsináláshoz. Gandhit és a Kongresszus vezetőit ismét letartóztatták, a pártot illegálisnak nyilvánították.
Gandhi 1933 tavaszán felfüggesztette a már csak itt-ott felbukkanó polgári engedetlenségi mozgalmat és feloszlatta a párt szervezeteit. A politikai élet csak akkor éledt fel, amikor a brit parlament elfogadta az India kormányzásáról szóló 1935. évi törvényt, amely India új alkotmánya lett, és 1937-ben lépett hatályba. Ezekben az években Gandhi a háttérben maradt, de 1939-ben megakadályozta a Kongresszuson belül a baloldal előretörését és helyreállította a párt egységét.
A második világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját, ám India függetlenségét mégsem sikerült kivívniuk.
1942-ben az Össz-indiai Kongresszusi Bizottság Gandhi által megfogalmazott határozata: „Britek, távozzatok Indiából!” (British, quit India). Gandhit és a többi vezetőt letartóztatták. 1943-ban 21 napos éhségsztrájkot tartott. 1944. május 6-án Wavell alkirály kiengedte; szabadulása után szembesülnie kellett azzal, hogy politikai küzdelme nem érte el a célját: a hinduk és muzulmánok kiegyezése nem jött létre, nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak, és a volt gyarmat 1947-es függetlenné válásával két országra szakadt: Indiára és Pakisztánra. 1946-ban Gandhi Noakháliba ment, hogy lecsillapítsa a vallásközösségi vérengzést. A zavargásokban legjobban sújtotta területeket járta gyalog egyik faluról a másikra, hogy a békét helyreállítsa. 1947-ben Bihárban békített. Nem járult hozzá az ország felosztásához, amit így a Kongresszus nélküle fogadott el.
1948-ban éhségsztrájkkal elérte, hogy India adja át Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét. Január 30-án, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Újdelhiben egy szélsőséges nacionalista, Náthúrám Vinájaka Godsze lelőtte.
2007 júniusában az ENSZ közgyűlése október 2-át, Gandhi születésnapját az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította