1. A hatvanas évek elején indultak olyanok, mint Makk Károly, Jancsó, Kovács András (Nehéz Emberek), Sára Sándor, Huszárik Zoltán, Herskó János, és mások."

Makk Károly, Jancsó (jó tudni, hogy ő aztán tényleg propagandadarabokkal kezdett!) és Herskó az ötvenes években készítették első filmjeiket (tehát a korban középgenerációsnak számítottak), Huszárik pedig már a hatvanas évek második harmadának végén indult, egy teljesen más, termékenyebb és már szabadabb közegben. Az említettek közül egyedül Kovács András indult a hatvanas évek elején.



2. "Azt is tudni kell, hogy akkoriban sokan örültek, ha munkát kaptak (mint Páger Antal, Sinkovits Imre, Molnár Tibor és mások)."

Páger Antal valóban nehéz helyzetben volt hazatértekor - kevesen tudják, hogy a középgenerációs rendezők, illetve az oldschool olyan képviselői, mint Bán Frigyes, nagyon sokat tettek azért, hogy ő visszatérhessen a filméletbe. 1961-ben azonban már ismét a középpontban volt - sőt, a 60-as években az időszak egyik legközkedveltebb filmszínésze lett, rengeteg alkotásban szerepelt. Egyébként színházaknál is lehetett munkát kapni ekkoriban, szóval, az ő esetében erős túlzás az, hogy "örülhetett, ha munkát kapott".

Sinkovits Imre fiatalnak számított még ekkor - kétségtelenül nem szerepelt még sokat, de az ő esetében is túlzás, hogy "örülhetett, ha munkát kapott". A hatvanas évek elejétől egyre népszerűbb lett, a "Tizedes meg a többiek"-től pedig egyenesen sztárrá vált.

Molnár Tibor ugyan nem játszhatott főszerepet - holott meglett volna minden kvalitása hozzá - mellékszerepekben is hihetetlenül erős, hiteles figurákat hozott. Őt valóban foglalkoztathatták volna jobban is a korban - ezt én is így látom - de ő sem volt az a kimondott "örülhet, hogy egyáltalán játszhat valahol" kategória.

Azon kívül ne feledjük el, hogy ezek a színészek egytől egyig a színházban kezdtek, ahol hihetetlenül szerették és megbecsülték őket. Még ha vidékre kerültek, vagy mellőzték is őket a nagy színházak, akkor is megfelelő szinten kezelték, s megkapták a szűkséges támogatást a rendezők és a színházak vezetése részéről.



3. "A filmekben, irodalomban ott KELLETT hogy legyen a "vörös farok" (bármiről szól, lennie kellett benne "tudományos szocializmusnak")."

Már ekkor sem feltétlenül.

Aki tanulmányozza a Kádár-kor vonatkozó periódusának kulturális diskurzusát, meglepően arra az eredményre juthat, hogy az értelmiségiek többsége azért, ahol tudta, már ekkor is kerülték a vörös farkat - vagy, hogy képszerűbbek legyünk, lólábat. Aki nagyon belebújik a korszak dolgaiba, az arra a megközelítésre juthat, hogy nagyon is lehet vitatkozni az állításaiddal.

Ráadásul a "Megöltek egy lányt" egy olyan törekvés szép példája, amely abszolút apolitikusnak tekinthető a korszak filmművészetében - ráadásul központi nyomásra volt apolitikus!

Az 1956. utáni nagyjából öt esztendőben ugyanis nem lehetett politizáló filmeket vetíteni. Nem egyszerűen arról volt itt szó, hogy a rendszer félt a propagandisztikus művektől - egyáltalán nem lehetett politizálni. A filmet magától a politikumtól féltették a berendezkedő Kádár-rendszer intendánsai.

Maximum a Horthy-rendszerről és a korábbi időszakokról lehetett filmet csinálni, de ott is csak nagyon szőr mentén szabadott behozni a politikát 1962-1963-ig. Az ebben az időszakban készült filmek többnyire (ez éppen nem) irodalmi alkotások adaptációi, legyenek azok baloldali, vagy politikailag beskatulyázhatatlan alkotók művei, a lényeg az érzelmi tartalom.

A korszak filmjére nagyon erősen hat a francia lírai, illetve az olasz neorealizmus öröksége - többnyire szuburbán környezetben játszódnak, a társadalom perifériájára szorult hősökről beszélnek (ebből következően 1945. előtti időszakokban játszódnak), de többnyire személyiségeket, egyéniségeket állítanak a középpontba, az ő történetüket mondják el. Finom, néha expresszív, néha szinte impresszionista fekete-fehér képek, esztétizáló, néha a szentimentalizmusig elvitt érzelmesség jellemzi ezeket az alkotásokat.

És tegyük hozzá, ezek szinte egytől egyig jó filmek, kiváló színészekkel - a gyönyörű Törőcsik Marival, a még gyönyörűbb Krencsey Marianne-nal és a szintén rendkívül szép Papp Évával a főszerepben. Ezek a filmek pont azért élvezetesek, mert egyetemes emberi értékeket közvetítenek túlerőltetett társadalmi mondanivaló nélkül.

Tessék csak megnézni az olyan filmeket, mint a "Vasvirág" megrendítő, méy emberi drámája, mely ráadásul Gelléri Andor Endre lírai finomságú novelláinak mindmáig egyetlen magyar filmadaptációja, vagy az "Akiket a pacsirta elkísér" c. bűnrossz Darvas József-regényből készült lírai szépségű, gyönyörű alkotást (szintén az általam rajongva szeretett Papp Évával a főszerepben - akinek szintén fantasztikus filmje az "Égrenyíló ablak"). És persze itt van két személyes kedvencem Bara Margittal: az 1957-es "Bakaruhában" Hunyady Sándor, és az 1961-es "Katonanóta" Hunyady apja, Bródy Sándor írásából.

Emellett a stílus mellett 1961-ig még két zsáner darabjai váltogatják egymát: a klasszikus irodalmi adaptáció (Aranyember, Szegény gazdagok, Szent Péter esernyője) és a vígjáték (Kölyök, Csendes otthon, Micsoda éjszaka, Két emelet boldogság).

Bár mindhárom filmtípus jegyében ragyogó munkák születnek, progresszió szempontjából egyértelműen a lírai és neorealista típust továbbvivő alkotások bírnak a legnagyobb jelentősséggel, hiszen ezek rendezói rengeteg stílusbeli fogással kísérleteznek, amely a hatvanas évek filmes robbanásának megelőlegezője lett.

Ekkor éppen kevés a propagandisztikus jellegű film - a Kádár-korszak államszocilaista identitástudata majd csak a hatvanas évek első harmadának végétől teremtődik meg filmen. Akkor viszont már nagyon...



4. ".Nádasy 56-ban írt egy forgatókönyvet, "Keserű igazság" címmel, amit 30 évig nem mutathattak be. Nyilván kifelejtette a vörös farkot."

Nem egészen, bár kortárs szemmel nézve kétségtelenül komoly nézőpontváltást hozó filmek közül való - de nem a rendszer egészére vonatkozik (amit a nyolcvanas évek végéig nem is igen lehet kritizálni), hanem csupán elszigetelt esetet ábrázol. Igaz a FILM (merthogy nem a forgatókönyvet mutatták be harminc évvel később, hanem a belőle készült FILMET), szimbólumaiban az egész rendszerre vonatkoztat, de mondjuk a Tanúhoz képest államszocialista esti mese.

Akárhogyan is van, a "Keserű igazságot", amely éppen 1956-ban készült el, nem azért tűnteték el aztán a kora Kádár-kori süllyesztőben, mert a rendszerrel szemben politizált, hanem pusztán azért, mert politizált. Mint ahogy már elmondtam, ezt akkoriban nem igen díjazták...

Egyébként, tegyük még hozzá, hogy a forgatókönyvet Nádasy harmadmagával írta, a filmet pedig rendezőként és forgatókönyvíróként is elsősorban egy bizonyos Várkonyi Zoltán jegyezte.



5. "Arról nem beszélve, hogy olyan "gyanús elemekkel" forgatott, mint Páger, Sinkovits, Bárdy, Latinovits."

Págert és Sinkovitsot már megbeszéltük.

Bárdy önmagában nem volt gyanúsabb elem, mint bárki más. Vagy én legalábbis nem tudok róla. Elsősorban színész volt, nem tudok politizáló gesztusáról. A rendszerváltás után sem hallottam ilyesmiről.

Ami Latinovits-ot illeti, a fiatal színész hol van még a hatvanas évek elején attól a későbbi önmagától, aki színészként, rendezőként és magánemberként egyaránt rendkívül gyanússá, néha és néhol tulajdonképpen elviselhetetlenné vált a rendszer kiszolgálói előtt.


Na, csak ennyit szerettem volna irni... :)