88 videó
Charles Ives (1874-1954) – az első amerikai modernista zeneszerző.
"Az amerikai zeneszerző elsőként alkalmazott hangfürtöket, aleatóriát, negyedhangokat, atonalitást – olyan eszközöket, amiknek akkoriban még neve sem volt. Minden inspirációját Amerikából merítette, kultúrája, egész érdeklődése szűkebb hazájához kötötte. Apja a polgárháború idején a nehéztüzérség zenekarának vezetője volt, majd visszatérve Danburybe a New England-i kisváros amolyan zenei mindenese lett. Zenekart alapított, amely a különféle ünnepségeken, felvonulásokon játszott, kórust vezetett, zenét tanított és átiratokat készített. Nem volt zeneszerző, de szenvedélyesen érdekelte mindenfajta hangzás: kísérletezett a negyedhangokkal, különféle szokatlan hangolásokkal és a zene térbeliségével. Gyakran előfordult, hogy fia énekét zongorán kísérte, az énekszólamtól eltérő hangnemben. Apja rendhagyó zeneleckéi után Ives a Yale egyetemen folytatta tanulmányait, ahol rendszeres és alapos zenei képzésben részesült, közben pedig templomi orgonistaként működött. Az egyetem befejezése után a 24 éves fiatalember New Yorkba költözött, ahol egy biztosítótársaság hivatalnokaként állt munkába. Ives később saját vállalkozást indított és cége hamarosan rendkívül sikeressé vált. A zeneszerzést, melyre rendszerint csak a hosszú munkanap végén, esténként, illetve hétvégén jutott ideje, csupán kedvtelésnek tekintette. Szinte felfoghatatlan, hogy e körülmények között Ives miként volt képes ilyen mennyiségű és minőségű mű megírására.
Hatalmas életművét nagyjából húsz év alatt, 1896 és 1916 között alkotta meg. Írt négy szimfóniát, számos nagy- és kamarazenekari művet, kamarazenét, zongora- és orgonadarabokat, valamint igen sok dalt és egyéb vokális kompozíciót. Legismertebb művei a Concord-szonáta és A megválaszolatlan kérdés. Az első világháború végeztével Ives gyakorlatilag teljesen felhagyott a komponálással, 1929-ben az üzleti élettől is visszavonult. Keletkezésük idején művei szinte teljes értetlenséggel találkoztak; legtöbb darabját csak évtizedekkel megírásuk után mutatták be és kezdték értékelni. Az idős komponista ezt azonban már meglehetős közönnyel fogadta, miként az 1947-ben neki ítélt Pulitzer-díjat is.
A zenetörténet-írás Charles Ives-t tekinti az amerikai zene úttörőjének. Fellépéséig az amerikai zenetanítás és zeneszerzés az európai hagyományok többé-kevésbé merev átvételét jelentette. Ives volt az első jelentős komponista, aki műveibe beemelte hazája sajátságos, mindennapi zenéjét: a népi hegedűsök táncmuzsikáját, a különféle stílusú vallásos himnuszokat, a kor érzelmes-népszerű melódiáit, a rezesbandák indulóit. Darabjaiban a látszólag össze nem illő dallamok, ritmusok és zenei világok sokszor egyidejűleg vannak jelen, poliritmikát, polimetrikát, politonalitást okozva.
A Three Places in New England (Három hely New Englandben) című zenekari szvit 1903 és 1914 között keletkezett, bemutatójára 1930-ban, Bostonban került sor. Mindhárom tétele élén egy-egy rövid szöveg, "program" áll. A The 'St. Gaudens' in Boston Common (Col. Shaw and his Colored Regiment) (St. Gaudens emlékműve Boston Commonban [Shaw tábornok és színesbőrű csapata]) című első darab témája Augustus St. Gaudens szobrászművész Robert Gould Shaw tábornoknak és regimentjének emléket állító bronz reliefje. Ives itt - a polgárháború korára utalva - több indulót és régi dalt idéz, de oly módon, hogy az a hallgató benyomása, mintha időben és térben nagyon távolról hallaná őket. A Putnam's Camp, Redding, Connecticut (Putnam tábora Reddingben) két, eredetileg különálló darab egyesítéséből született, és Ives többrétegű zenéinek egyik legnagyszerűbb példája. A The Housatonic at Stockbridge (A Housatonic folyó Stockbridge-nél) című tétel - amely Robert Underwood Johnson egyik verse nyomán született - a zeneszerző egyik legeredetibb hangképe: egyfajta korálelőjáték, amelyben finom zenekari hangzások fonják körül egy távoli himnusz körvonalait.
