100 videó
1823,01.27
Spanyol származású francia család gyermeke. A helyi konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait: hegedűt és gordonkát tanult. Szülei támogatták ugyan, annak azonban nem örültek volna, hogy fiuk zenei pályát válasszon, ezért 1839-ben (még csak 16 éves volt!) Párizsba utazott, hogy a Conservatoire hallgatója legyen. Órákat adott, ebből tartotta fenn magát és fizette saját zeneszerzés tanulmányait, amit Habenecknél vett. Néhány év múlva már egy vonósnégyes tagja volt, és továbbra is óraadásból élt. Együttese Beethovent, Haydnt és Mozartot játszott, amivel fel akarták élénkíteni a komolyzene iránti érdeklődést. Kamarazenei darabokat és dalokat írt (két korai szimfóniája megsemmisült), de a neve még jó darabig teljesen ismeretlen maradt. Ez elkeserítette, és a 80-as években emiatt viszonylag kevés darabot szerzett. 1865-ben feleségül vette Julie Besnier de Maligny brit kontraalt énekesnőt, aki az opera irányába akarta fordítani érdeklődését. Fiesque című operáját (1866) azonban elfogadta ugyan a párizsi és a brüsszeli opera, de nem adták elő (túl progresszívnak és „wagneriánusnak” tartották).
Csak lassan változott a helyzet, amin segített az, hogy a kortárs francia zeneszerzők műveinek a népszerűsítésére 1871-ben létrehozott Société Nationale de Musique első hangversenyének műsorára tűzte Lalo csellószonátáját. Kezdték meg- és elismerni, a Divertissement 1872-es bemutatója is ezt igazolta. Főleg zenekari darabokat írt, amikre felfigyelt a közönség és a kritika is. Először Symphonie Espagnole (Spanyol szimfónia) című hegedűversenye aratott sikert 1874-ben, majd a Gordonkaverseny (1877) és a Rhapsodie norvégienne (1879) következett. 1880-ban megkapta a Francia Becsületrendet. Lalo műveire – valószínűleg spanyol származása okán – jellemző a spanyolos íz, ritmus és dallamvezetés, ami akkoriban kezdett divatos lenni Párizsban. E sikerek ellenére ismét opera témákkal kezdett foglalkozni, és sokévi munka után készült el Le roi d'Ys (Ys királya) című operájával, amit 1888. május 7-én mutattak be az Opéra Comique-ban. Remek hangszerelés, drámai és – tagadhatatlanul – „wagneriánus”. A történet egy bretagne-i mondán alapul, szövegét Édouard Blau írta. A kritika remekműnek értékelte, és ma is gyakran játsszák. Élete vége felé bemutatta még – többek között zongoraversenyét és Nerone című balettjét, amelyek az immáron szokásos sikert hozták szerzőjüknek.
Lalo 1892-ben, 69 éves korában hunyt el Párizsban. Fia, Pierre Lalo (1866. szeptember 6.–1943. június 9.) neves zenekritikus és zenei író lett.
