178 videó
Pablo Martín Melitón de Sarasate y Navascués (Pamplona, 1844. március 10. – Biarritz, 1908. szeptember 20.) spanyol hegedűművész és zeneszerző.
Élete, munkássága [szerkesztés]
Apja tüzérségi karmester volt, és már ötéves korában hegedülni tanította fiát. Miután kiderült a tehetsége, helyi tanároknál tanult tovább. Első hangversenyét nyolcévesen adta La Coruñában. A közönség lelkesen fogadta, egy gazdag mecénás pedig megteremtette a lehetőségét annak, hogy szülei Madridban, Manuel Rodríguez Saeznél taníttathassák. Nem sokkal később, tíz éves korában a királyi udvarban játszott, II. Izabella királynő kedvenc hegedűse volt. Tizenkét éves korában anyja úgy döntött, hogy a párizsi Conservatoire-ban, a híres tanárnál, Jean Alard-nál taníttatja tovább. Útközben azonban az anya rosszul lett a vonaton, és meghalt szívrohamban. A bayonne-i spanyol konzul befogadta a fiút a saját otthonába, felgyógyulása után pedig pénzzel támogatta továbbutazását Párizsba, ahol sikeresen felvételizett Alard-nál. Tizenhét éves korában, végzése előtt, fölényes biztonsággal nyerte meg a konzervatórium nagydíj-versenyét.
Párizsban 1860-ban mutatkozott be hegedűművészként, majd a következő évben már Londonban debütált. Karrierje elején rövidebb bravúrdarabokat – gyakran népszerű operák témájára – szerzett és játszott (például a híres Carmen-fantáziát). Szerzeményeiben nem nehéz felismerni a spanyolos dallamokat és ritmusokat. A spanyol zene ebben az időben jött divatba Európában, a nem spanyol zeneszerzők is számos darabot írtak ebben a stílusban, elég példaként Lalo Spanyol szimfóniáját, Balakirev Spanyol szerenádját, Saint-Saëns Bevezetés és rondo capricciosóját, vagy Bizet Carmenjét megemlíteni. Ez a spanyol zenei ismertség és népszerűség is segítette Sarasate sikereit, és több szerző írt és ajánlott darabokat Sarasate számára (Lalo, Wieniawski, Saint-Saëns, Bruch és mások).
Immár világhírű hegedűsként koncertezett szerte Európában (Budapesten 1886-ban lépett fel), Észak- és Dél-Amerikában. A nehezen lelkesedő George Bernard Shaw is elismerően szólt Sarasate a előadóművészi és zeneszerzői kvalitásáról, azt mondta, hogy sok zeneszerző írt hegedűre, de csak kevesen hegedűzenét. Sarasatét egész életében sztárként ünnepelték, és amerre csak járt, úgy is viselkedett: minden hangversenye után fogadást adott hódolói számára, kifogástalanul elegáns öltözékekben jelent meg a nyilvánosság előtt és gáláns volt a hölgyekkel. A női nem előtt különösen népszerű volt, ennek ellenére mindvégig agglegény maradt.
Vásárolt egy villát Biarritzban, de minden évben hazalátogatott a hagyományos bikafuttatásos fiestára. Öregkorára elhatalmasodott rajta krónikus légcsőhurutja, és ebben halt meg 1908-ban. Minden vagyontárgyát Pamplona városára hagyta, az anyagból a konzervatóriumban múzeumot rendeztek be. Két Stradivariusa is volt, az 1724-ben készült hegedűt a Musée de la Musique-re hagyta. Ez a hegedű ma „Sarasate Stradivarius” néven ismert. A másik, 1713-ban készült hangszer a madridi Real Conservatorio Superior de Música tulajdonában van. Sarasate emlékére Pamplonában nemzetközi hegedűversenyt (Pablo Sarasate International Violin Competition) rendeznek.
Sarasate azért írta zongora- vagy zenekari kíséretes, spanyolos hangulatú darabjait, hogy be tudja mutatni fölényes hegedűtudását, virtuóz technikáját. Ezek közül talán a legismertebb a zenekari kíséretes, Op. 20-as Cigánymelódiák (Zigeunerweisen), vagy az ugyancsak zenekarral játszott, Op. 25-ös Carmen-fantázia, amelyet Bizet Carmen című operájának témáira írt. Sarasate szívesen használta mások témáit, így több operatémára komponált fantáziát (például Mozarttól a Don Giovanni és a A varázsfuvola, Gounodtól a Faust és a Rómeó és Júlia, vagy Thomas Mignonja stb.). Szerzeményeit ma is szívesen játsszák a hegedűsök, bár gyakran inkább csak ráadásdarabként.