Edgart Varése

145 videó - 1965
Edgard Victor Achille Charles Varèse, akinek nevét Edgar Varèse változatban is használták (1883. december 22. – 1965. november 6.) franciaországi születésű olasz származású zeneszerző, aki 1915-ben az Egyesült Államokba költözött és 1926-ban amerikai állampolgárságot kapott.

Párizsban született 1883. december 22-én. Először matematikát és természettudományokat tanult. 1904-ben beiratkozott a párizsi Schola Cantorum zeneiskolába, ahol Roussel és d'Indy tanítványaként zeneszerzést tanult. 1906-ban a párizsi Conservatoire mesterosztályába járt, ahol Widor tanítványa volt. 1907-ben Berlinben Busonival is megismerkedett.

1919-ben New Yorkban szimfonikus zenekart alapított New Symphony Orchestra néven. 1921-ben az első amerikai egyesületet (International Composer's Guild) alapította meg azon zeneszerzők számára, akik a kortárs zene támogatását célozták. Legfontosabb műveit New Yorkban írta, ezeken keresztül ismerte meg a világ és ismerte fel, hogy a zenei hangzás területén forradalmian újat alkotott. 1913-tól elektronikus hangszerekkel kísérletezett. Nagy hatással voltak rá Paul Valéry elméleti írásai, melyek a tudomány és technika fejlődésének a modern művészetekre gyakorolt hatására irányították a figyelmet. Varèset műszaki és zenei tehetsége együttesen segítette abban, hogy ezeket a gondolatokat a gyakorlatban is megvalósítsa. Kísérletei a zenei hangzás kiterjesztésére irányultak: olyan hangforrásokat, melyek korábban a zenén kívül álltak, bevont kompozícióiba: egyenjogúsította a zajokat, zörejeket. Ezeket az új elemeket szigorú szerkesztési elvek szerint építette alkotásaiba.

 
"Density 21.5" -di Edgar Varése
"Ionisation" - Edgard Varèse
'Octandre' by E. Varese
3. Crystal Canon for Edgard Varèse - Tenney [Ensemble 64.8]
Adam LeBow - Un grand sommeil noir - Edgard Varèse
Agustin Ardito E Varese Density 21 5 2008
Amériques (Varèse)
Arcana for large orchestra
Babe in Action - rough cut
Bliss: Varese's Ionisation (1931)
CIRYLLA (S.Oliva) / OCTANDRE - well, KIND OF... (E.Varese)
Canon for Edgard Varese (OberlinPercussionGroup09)
Crystal Canon for Edgar Varèse by James Tenney - performed by Architek
Density 21 5 Edgard Varese
Density 21.5
Density 21.5
Density 21.5
Density 21.5 (1936) by Edgard Varese
Density 21.5 - E. Varese
Density 21.5 - Edgar Varèse (Maria Fregni, flauta)
Density 21.5 - Edgard Varèse
Density 21.5 - Edgard Varèse - Tenor Blockflöte
Density 21.5 by Edgard Varese
Density 21.5(Edgard Varese)-Flute Music
EDGAR VARESE - IONISATION - ORCHESTRE NATIONAL DE BORDEAUX AQUITAINE
EDGAR VARESE - Octandre
ENSAMBLE DE PERCUSION PATAGONIA
ENSEMBLE LINEA - EDGAR VARESE - DESERTS - PART I/II
ENSEMBLE LINEA - EDGAR VARESE - DESERTS - PART II/II
Edgar VARESE "Octandre" Scogna-Accademia di S.Cecilia
Edgar Varése
Edgar Varese's Ameriques Visualisation
Edgar Varèse - Dance for Burgess (1949, completion by Chou Wen-Chung), Chailly/ASKO Ensemble
Edgar Varèse - Density 21.5
Edgar Varese - Density 21.5
Edgar Varèse - Density 21.5 (1936), Jacques Zoon (from the Varèse complete works by Decca)
Edgar Varèse - Ecuatorial (1934), Chailly/ASKO Ensemble, bass: Kevin Deas
Edgar Varese - Integrales (1924)
Edgar Varèse - Intégrales (1925), Chailly/ASKO Ensemble
Edgar Varèse - Ionisation (1931), Chailly/ASKO Ensemble
Edgar Varese - Ionisation - PERCUSSIONISTI DI CAGLIARI. 04/05/2009
Edgar Varèse - Nocturnal (1961), Chailly/RCO, Soprano: Sarah Leonard.
Edgar Varèse - Offrandes (1921), Chailly/ASKO Ensemble, Soprano: Sarah Leonard
Edgar Varèse - Poème électronique (1958), Chailly/RCO
Edgar Varèse - Tuning Up (1946), Chailly/RCO
Edgar Varèse - Un Grand Sommeil Noir
Edgar Varèse - Un grand sommeil noir (1906, orch. Antony Beaumont), Chailly/RCO, sop. Delunsch
Edgar Varese. density 21.5
Edgar Varèse: "Density 21.5" , performance by Egbert Jan Louwerse. Edited video.
Edgar Varèse ; Octandre(3)
Edgar Varese Integrales Eotnos Paris 2009
Edgard Varèse "Ionisation" - Brake Drum Percussion Ensemble - direttore Roberto Salvalaio
Edgard Varese's Ameriques, arranged for piano - New York premier
Edgard Varese's cat vacations on Jupiter
Edgard Varèse, Amériques
Edgard Varèse, Ameriques (Part 3)
Edgard Varèse, Arcana (part 1)
Edgard Varèse, Arcana (part 2)
Edgard Varèse, Dance for Burgess
Edgard Varèse, Density 21.5
Edgard Varèse, Déserts
Edgard Varèse, Hyperprism
Edgard Varèse, Ionisation
Edgard Varèse, Octandre (Full)
Edgard Varèse, Offrandes (Full)
Edgard Varèse - Amériques
Edgard Varèse - Amériques (Original Version) (2/2)
Edgard Varèse - Arcana (1/2)
Edgard Varèse - Arcana (2/2)
Edgard Varèse - Dance for Burgess
Edgard Varese - Density 21.5
Edgard Varése - Density 21.5
Edgard Varese - Deserts (1/3)
Edgard Varese - Deserts (3/3)
Edgard Varèse - Déserts (part 2)
Edgard Varèse - Ecuatorial
Edgard Varèse - Intégrales
Edgard Varese - Ionisation
Edgard Varese - Ionisation
Edgard Varèse - Nocturnal
Edgard Varèse - Octandre
Edgard Varèse - Octandre 1/3
Edgard Varèse - Octandre 3/3
Edgard Varèse - Offrandes
Edgard Varèse - Poème électronique
Edgard Varèse - Tuning Up
Edgard Varese - Tuning Up (edit. Chou Wen-Chung)
Edgard Varese: Ionisation (Excerpt)
Edgard Varese: Octandre - Michael Reichman, Conductor
Edgard Varèse Actor
Edgard Varese Ameriques (1 of 3) Fantastic film of performance
Edgard Varese Ameriques (2 of 3) Fantastic filmed performance
Edgard Varese Ameriques (3 of 3) Fantastic filmed performance
Edgard Varese Film with interviews: Messiaen Xenakis
Edgard Varese Final.m4v
Edgard Varese Ionisation
Edgard Varese Quotes
El inicio de la Música Concreta, "Ionización" de Edgar Varese y su vinculación con otras artes.
GPIAP - Unesp - Ionisation (1986) Vinyl Rip
Giacomo Manzoni: Masse - Omaggio a Edgar Varese (1977)
Humboldt State Percussion Ensemble: Ionisation by Edgard Varèse
IONISATION - Edgard Varese Composition Performed by Mr. Paul Reed
Ionisation - Edgard Varese. Buffalo State College Percussion Ensemble
Ionisation-Oberlin Percussion Group 09
Ionisation by Edgard Varèse
Ionisation by Edgard Varese - Peter Jarvis, Conductor, New Jersey Percussion Enssemble
Ionisation de Edgard Varese OPUNAM 28-05-11
Ionización Edgar Varése Tamborixar 2009 Hijar-Teruel por Percusiones del CSMA
Ionization ~ Edgard Varèse, NIU Percussion Ensemble
James Tenney Phases (For Edgar Varese)
Kunstdagen Wittem 2009: "Density 21.5" (Edgar Varèse), by Egbert Jan Louwerse
Luis Medina interpreta Density 21.5 de Edgar Varese
Martin Herraiz - Far-Out Varèse
NYO perform Edgar Varese: Tuning Up - BBC Proms 2012
Noise Cut- Merzbow Edgar Varese
Octandre (Frag) - E.Varese
Octandre Edgar Varese
Ode to Varese & Zappa by Richard Downs
Poemas de Vicente Huidobro, Jose Tablada, Musica de Edgar Varese. Offrandes. Boulez, Anna Steiger
Poeme Electronique - The Echoes Fade
Poème électronique. Edgar Varèse.
Roberto Musci & Giovanni Venosta - A Larian Symphony: From Perry Como to Edgar Varese
Speak Percussion - Ionisation
Stadt im Licht
Tuning up - Edgard Varèse
VJ Bolverk - Edgar Varese "Ionisation" BILL VIOLA
Varèse - Density 21.5 (Alejandro Hennig, Flauta)
Varese-Edgard-and-Le-Corbusier_Poeme-Electronique_1958
Varèse - Ionisation - Boulez, Ensemble InterContemporain
Varese - Octandre 1st movement
Varèse - Offrandes - Boulez, Anna Steiger
Varese 1 of 3
Varèse: "Amériques" (original version)
Varese: "Hyperprism"
Varese: Ameriques
Varèse: Density 21.5
Varese:Hyperism Eotnos Paris 2009
Varese Density 21.5
Varese Density 21.5 - Anthony Trionfo, Flute
Varese en oceanium
Video Electronique
edgard varese, offrandes
edgar varese inergale live from scheersberg german and scandinavian music week 2009
poeme_electronique_revised
severino gazzelloni suona edgar varése density 21.5
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók


 
Dr.Edelényi-Szabó Árpád Ede
 

Edgar Varèse - Ecuatorial (1934), Chailly/ASKO Ensemble, bass: Kevin Deas



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Classical Music (Komolyzene) nemzetközi kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: kedd, 2012. október 2. Nézettség: 134

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal