Buddhizmus (Dalai Lama)

61 videó
A buddhizmus filozófiai, illetve gyakorlat-alapú világnézet, amely bizonyos országokban vallási irányzatok kialakulását eredményezte. Az i. e. 6. században jött létre Indiában, s elsősorban azoknak a körében terjedt, akik a hinduizmus által szentesített kasztrendszer ellen tiltakoztak. A buddhizmus nagy mértékben Gautama Sziddhártha, közismertebb nevén a történelmi Buddha (páli / szanszkrit nyelven „a megvilágosodott”), tanításain alapszik, aki az indiai szubkontinens észak-keleti részén élt és tanított. Buddha valamikor az i.e. 6. és a 4. század között élt. Megvilágosodott tanítóként ismerték, aki igyekezett megosztani másokkal saját tapasztalatait, azzal a céllal, hogy megszabaduljanak a szenvedéstől, elérjék a nirvána állapotát és kiléphessenek az újjászületés és szenvedés örökös körforgásából. A buddhizmusra hagyományosan úgy tekintenek, mint a megszabadulás útjára, melyet a valóság legvégső természetének megismerésén keresztül lehet elérni.
A buddhizmus három fő ága a hínajána („kis út”), a Mahájána („nagy út”) és a vadzsrajána („gyémánt út”). A buddhizmus egyik legősibbnek tartott, a hínajána buddhizmus egyik máig fennmaradt al-ágát, a théraváda buddhizmust sokan követik Srí Lankán és Délkelet-Ázsiában. A mahájána ág Kelet-Ázsia szerte terjedt el, melyhez a zen buddhizmus, a nicsiren buddhizmus, a tibeti buddhizmus, a singon buddhizmus, a tendai buddhizmus és sinnjo-en hagyományai tartoznak. A harmadik ág a vadzsrajána buddhizmus, egyesek szerint a Mahájána egyik ága. Számos forrás szerint a buddhisták száma a világon 230 és 500 millió között van.Magyarországon a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer között van.
A buddhista iskolák olykor különböző módon tekintenek a megszabaduláshoz vezető útra, illetve a szent szövegekre és tanításokra. A buddhista gyakorlat alapja a három drágaságban való menedékvételen alapszik: a Buddha, a Dharma/Dhamma (a tanítások) és a Szangha (a közösség).

 
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

A Dalai Láma üzenete a magyarokhoz



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó az Egyéb magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: szombat, 2010. szeptember 18. Nézettség: 640

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

szombat, 2010. szeptember 18. 10:56
Bölcsen látja a hibánkat és a legfontosabb tanácsot adja!
Fogadjuk meg!


Gondolkodó és érző EMBER!
szombat, 2010. szeptember 18. 13:29
úgy tudom, amikor itt volt, meglátogatta a Pilist, ugye? elment dobogókőre, ami a világ szívcsakrája...
szombat, 2010. szeptember 18. 15:22
A világ egyikk "legnagyobb" embere...!!!
3 megjegyzés | 1 / 1 oldal