1 videó - 2008
- táncszínház William Shakespeare műve alapján -
a Merlin és a HOPPart Társulat közös produkciója
Az előadás a cím sugallta táncszínházat nem a hagyományos módon értelmezi, ugyanis itt a közönség táncol. Az előadás természetesen csak apropónak használja a Shakespeare-i alaphelyzetet, s nem kísérli meg a színdarab mélységeit bemutatni, de elmeséli a történetet. Az érzelmek, a vágyak, a gondolatok, és a konfliktusok a 70-80-as évek slágerein keresztül jutnak el hozzánk.
Az eredeti darab történetének laza szövetén táncoló és az érzelmi csúcspontokon dalra fakadó szereplők a disco korszak jelentős alakjaiként jelennek meg - újra élednek az ABBA lányok, Gloria Gaynor, a Boney-M. A dalok éppen olyan archetípusokat mutatnak be, melyeket a Shakespeare-i mű. A több színpadot bejátszó, a '70-es évek csillogó, extravagáns világát idéző jelmezekben játszó színészek igazi party hangulatot teremtenek, ami a darab vége után is folytatódik, hiszen, terveink szerint a darab csupán az éjszakai szórakozás kezdete. Aki akar maradhat, és a kizárólag a partyra érkezőkkel hajnalig táncolhat, álmodhat.
Puck, Egéus - Bánfalvi Eszter
Heléna, Vackor, Tündér - Kiss Diána Magdolna
Orrondi, Tündér, Hippolyta - Radnay Csilla
Hermia, Gyalu, Tündér - Roszik Hella
Titania, Ösztövér - Szilágyi Kata
Theseus, Oberon - Friedenthál Zoltán
Lysander, Dudás - Herczeg Tamás
Demetrius, Zuboly - Polgár Csaba/Vári-Kovács Péter
DÍSZLET: Simon Balázs
JELMEZ: Butor Dóra
KOREOGRÁFIA: Vági Bence
KORREPETÍTOR: Szabó Móni
FÉNY: Lendvai Károly
HANG: Megyeri Krisztián
RENDEZŐ: Magács László