4 videó
Ózdon született, és az ugyancsak borsodi Kazincbarcikán nőtt fel. Első ízben ötéves korában lépett fel színpadon. Tízéves korában ismerkedett meg a néptánccal a helyi Borsod Néptáncegyüttesben. Néhány évvel később gyakran kapott szólószerepeket (énekesként és táncosként egyaránt) a miskolci Avas és a budapesti Csepel Táncegyüttesekben, valamint a néptáncmozgalom legendás táncegyüttesében, a Bartókban. Táncosként látható Constantinos Costa-Gavras Aranymedve Díjas filmjében, a Music Boxban is.
Népdalénekesi pályafutását egy alkalmi zenekarral kezdte, és a magyar dalok mellett másba is belekóstolt: néhányszor fellépett a M.É.Z. zenekarral.
Sokáig a családanyai szerep kötötte le, valamint hosszú évekig tartó útkeresés. Az énekesnő több mint egy évtized után, 2010 végén költözött vissza Magyarországra; élt Ausztriában, Németországban, Svájcban, Angliában és Svédországban. Kevés ország van Európában, ahol még nem énekelt vagy táncolt.
Gyöngyvirág című száma bekerült a 2004-es Song of the Year nemzetközi verseny döntőjébe. A 2006-os Brugges Világzenei Fesztivál kiemelt előadója volt az Erdélyből elszármazott Barozda együttessel. 2008-ban Stockholmban két nemzetközi gálakoncerten képviselte hazánkat, a Nőnapon illetve az Emberi Jogok Napján, számos ország diplomáciai képviselői előtt. 2010 novemberében ismét a Brugges Fesztiválon szerepelt, ezúttal a Brugge-Bukarest Express című nemzetközi produkció énekeseként.
2008 elején rákműtéten esett át, ami után néhány héttel már újra színpadra állt.
A sokoldalúan tehetséges művésznő ma is szívesen perdül táncra, fotózik és időnként verseket ír.