Heveder zenekar

46 videó
A zenekar 2002-ben alakult, a Háromszék TE. kísérőzenekaraként, mikor Molnár Szabolcs prímáshoz társult a két Fazakas testvér (Levente – hegedű, Albert – brácsa) és Várhelyi Attila bőgős. Mivel Várhelyi tanulmányi kötelezettségei miatt nem tudta vállalni az együttessel járó munkát, ez évben Kerezsi Csongor volt a bőgős.
2003 szeptemberében Molnár Szabolcs hívására érkezett ifj. Bajna György és egy évvel később Szilágyi László. A zenekar – a HTE. műsorain kívül –, a következő táncegyüttesek számára készített zenei összeállításokat: Udvarhely Táncműhely: Zeng a lélek (2006), Hüvelyk Matyi (2007), nagyváradi Csillagocska Gyermek-néptánccsoport: Váradi Biblia (2008), gyergyószentmiklósi Hóvirág Néptánccsoport: Gyilkos-tó legendája (2009). A Heveder házigazdája a sepsiszentgyörgyi táncháznak és Népzene Néptánc találkozónak, az Erdélyi Táncház-zenész Találkozónak, valamint rendszeres résztvevője a csíkszeredai, gyergyószentmiklósi táncházaknak, a Székelyföldi és a Kommandói Néptánc táboroknak, az Erdélyi Magyar Néptánc antológiának, a szamosújvári Mezőségi Néptánc Találkozónak, a kolozsvári Ördögtérgye Találkozónak. A zenekar 2008. augusztus 23-án Tusnádfürdőn, az Erdélyi Táncházasok Találkozóján tartott koncertjén vette fel a Heveder Zenekar nevet.
2008 decemberében a Duna Tv Élő népzene c. műsora egy teljes adást szentel a zenekarnak. Egy évvel később pedig a Háromszék TE Csávási ballada c. műsorát sugározta, melynek kitalálója és fő előadója a Bartis Zoltán „Kicsi” prímással kiegészült zenekar.
Első nagylemezüket 2009 februárjában, a gyimesközéploki Boros-patakon rögzítették, melynek bemutatója 2010 áprilisában Sepsiszentgyörgyön, majd a budapesti Táncháztalálkozón esett meg.
2010 októberében Nyugat Európa-i turnén vettek részt, érintve Svájcot, Németországot és Belgiumot, ahol az Európai Parlamentben az 56-os forradalom emlékére megrendezett ünnepségen léptek fel.
2011 nyarán Észak Amerikai turnékörúton vesznek részt.

Díjak:
– 2008: EMKE Kacsó András díj.
–2009: Hivatásos Táncegyüttesek találkozóján a Csávási Balladában nyújtott hiteles és virtuóz előadásmódért.

 
2011 Heveder Zenekar Chicagoban, Hajdú Florián és Deffend Irén
A Harmadik, a Heveder és az Üsztürü jubileumi koncertje
Antal Tibor és a Heveder zenekar
Florin Codoba & Heveder ('Sófalva 2010)
Gázsa-Heveder táncház a Bakony Fesztiválon
Gulyasfesztival heveder zenekarral
Gyimesközéploki HEVEDER együttes előadása, Marosvásárhelyi Napok, 2014 május 18.
HEVEDER táncház Ajkán
Harmadik, Heveder és Üsztürü zenekarok: Kalotaszegi örömzene - részletek
Heveder - Mezőkölpényi muzsika
Heveder - Mezőszopori és füzesi
Heveder - Savouring Europe
Heveder Band - Napom, napom...
Heveder Band - Örkői cigánymuzsika
Heveder Band - Palatkai
Heveder Banda: Gyertek magyar fiúk...
Heveder Banda: Porka és hétlépés - Szék
Heveder Banda: Szászcsávási táncok 1
Heveder Banda: Szászcsávási táncok 2
Heveder Banda: Széki táncok
Heveder Banda: Vajdaszentiványi csárdás
Heveder Banda: Vajdaszentiványi táncok
Heveder Tour 2010
Heveder USA
Heveder Zenekar - Bonchidai finomvegyes
Heveder chicagoban
Heveder és Üsztürü zenekar: Szegényes
Heveder és Üsztürü zenekar és ...: Mezőségi táncok
Heveder táncház a Bakony Fesztiválon
Heveder zenekar - "Hitlerista" pár (Kalotaszegi)
Heveder zenekar - Erdély, Sepsiszentgyörgy
Heveder zenekar - Sepsiszentgyörgy
Heveder zenekar: A juhász elvesztette a juhait - Gyimes
Heveder zenekar: A juhász elvesztette a juhait - Nonika Miklós Hitler alapján
Heveder zenekar: Bonchidai finomvegyes - váltás a Harmadikról
Heveder zenekar: Őrkői táncok
Heveder zenekar: Vajdaszentiványi táncok
Heveder zenekar: Vajdaszentiványi táncok 2
Heveder zenekar a Bakony Fesztiválon
Heveder zenekar ajkai táncházban
Heveder zenekar koncertje
Lágyi és Gyuri tánca - Heveder névadó koncert
Őseink zenéje X. - Heveder - Szenttamás, 2012.01.14..AVI
Üsztürü - Heveder - Palló : Öröm-Muzsika
Üsztürű és Heveder, kalotaszegi hajnali, 2011 ápr. 3, RS9
Vizsgáztattuk egymást.... : Heveder - Üsztürü Csáváson
 

Videók

Videó Listák

Magyar videók

Nemzetközi videók

 

Őseink zenéje X. - Heveder - Szenttamás, 2012.01.14..AVI



A videók megtekintéséhez bejelentkezés és két csillag szükséges. Tájékoztató a csillagokról itt
Ez youtube.com videó.
Segítség a youtube.com típusú videók lejátszásához: Kattints Ide
Ez a videó a Népzene magyar kategóriába van besorolva.
Feladás dátuma: csütörtök, 2015. július 30. Nézettség: 323

   

Tetszik  

Videó megjegyzések

0 megjegyzés | 1 / 0 oldal