Pályafutásom utolsó szakaszában, Erdélyben, bizonyos körülményektől kényszerítve, melyekre itt nem szeretnék kitérni, visszamentem ahhoz a céghez, amelyik a nehéz gépek szállításával foglalkozott. Nem volt idegen számomra a munkakörülmény, bár romlott a szakállomány abból a tekintetből, hogy nőtt a fegyelmezetlenség.

Valamikor, idővel lassan kezdtem integrálódni a rám erőszakolt nemzeti rendbe és eljutván odáig, hogy magam kerestem a kenyerem, hiszen meg tudtam értetni magam a környezetemmel, számomra idegen nyelven. Bár, beszéltem románul, de a mai napig is magyarul gondolkodom, viszont egyből le is fordítom a mondani valómat.

A nagy verekedés után, az egyszerű magyar ember, még észre sem vette, hogy már nem Magyarországhoz tartozik, csak élte a minden napjait a megszokott módján. Még mindenki magyarul beszélt, vagy az anyanyelvén, ahogy megértetni tudta magát. De, már Romániához tartoztunk a politikai területi rablás értelmében. Ekkor volt az elnökválasztás is, némi felhajtás tükrében.