mint ínyenc eledelre törtetnek a rovarok,
a szerelemből harapnak így
az éhező, álmodó koldusok.
Hiányod végleg lelkembe zárta
egy furfangos léptű, rohanó nyár,
ne nézz vissza rám, szállj magasra,
szeretlek, s a szeretetnek nincs birtoka.
Álmodni még, csak egy percig volna jó,
hogy beenged még a zárt ajtó.
Álmodni még, szól a néma telefon,
forró mellkasod dobog a hátamon.
Legördül nesztelen, félve rám figyel
ajkamba szívódó keserű könnyem.
Hangtalan kiált a szív, a bánat nem felel,
tetőkön csak a hajnalt ébreszti fel.
