vasárnap, 2014. március 9. 18:27, Nézettség: 1748
Óvodás korom óta rajzolgatok, leginkább saját kedvtelésre és mások megörvendeztetésének céljából. Festeni másfél éve kezdtem tanulni. vasárnap, 2014. március 9. 17:19, Nézettség: 1034
1944. január 31-én születtem Zrenjaninban (Nagybecskereken). Gimnáziumi tanulmányaim befejeztével tisztviselő lettem. Művészi hajlamom ifjú koromban először a zene területén nyilvánult meg majd később, önképzéssel megoldva a technikai ismereteket, már 3o éves elmúltam amikor megfestettem első olajképemet. Képek vasárnap, 2014. március 9. 17:16, Nézettség: 1069
Mesterei: Kmetty János, Bernáth Aurél.1960-66: Magyar Képzőművészeti Főiskola, mesterei: Kmetty János, Bernáth Aurél. Képek vasárnap, 2014. március 9. 17:00, Nézettség: 2527
Cegléden született 1961-ben. Zenei tagozatos általános iskolába járt, közben három hangszeren tanult zenélni. Ezzel egy időben különböző szakkörökben fejlesztette rajztehetségét. Érettségi után a rajz győzött a zenével szemben, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola következett. Képek vasárnap, 2014. március 9. 16:37, Nézettség: 1728
Csodálom a világ lüktetését, de ösztönösen tiltakozom,hogy mi emberek néhány éven belül leéljük a jövőnket. Stílusommal, mondandómmal az "elhúzódó pillanat" élményére kívánom felhívna a figyelmet. Képek vasárnap, 2014. március 9. 16:29, Nézettség: 2022
1963-ban születtem Hajdúböszörményben. Általános iskolai éveim után a Ságvári Endre Gimnáziumba jelentkeztem rajz tagozatra. Érettségi után tanulmányaimat a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán földrajz-rajz szakon folytattam. Mindig szorosan kötődtem a festészethez, a rajzoláshoz, amely életem szerves részévé vált. Képek vasárnap, 2014. március 9. 16:21, Nézettség: 1639
1979. március 7-én született Szekszárdon. Általános iskolai tanulmányait humán, középiskolai tanulmányait pedig német specializációs irányvonalon töltötte, mindig kiváló eredménnyel. Képek vasárnap, 2014. március 2. 20:48, Nézettség: 1016
1959-ben a Magyar Televízió Országos Gyermekrajz Versenyén 3. díjat kapott. Érettségi után rakodómunkásként dolgozott, közben szabadiskolákban tanult, és önképzéssel képezte magát. 1969 és 72 között Matzon Frigyesnél aktot rajzolt, krokizott. 1968 és 73 között Szentgyörgyi József korrigálta festményeit. 1972-ben felvették a Fiatal Művészek Stúdiójába. Képek péntek, 2014. február 28. 17:36, Nézettség: 924
1988. július 17-én születem Kézdivásárhelyen. Kis koromtól kezdve már rajzolgatok. Szerencsere olyan tanáraim vettek körül akik láttak bennem tehetséget, biztattak. Számomra ez lényeges volt, mert ha nem dícsértek volna akkor szerintem most nem foglalkoznék a festészettel. Képek péntek, 2014. február 28. 17:27, Nézettség: 1442
Budapesten születtem 1976-ban. Pszichológiát végeztem. Rajtesztekkel és projektív eljárásokkal foglalkozom. Rajztesztekről Dr. Vass Zoltántól tanultam. Az Inegratív Pszichoterápiás Egyesületnél, Daubner Bélától. sajátítottam el. a Kathatym Imaginációs Pszichoterápiás módszert, melynek lényege a módosult tudatállapotban való vizualizáció, imagináció, egyfajta szimbólumterápia. Képek |
a teljesség igénye nélkül néhány gondolat azokról akik maradandót, szépet alkottak. Archívum
|
Képek