Archívum |
hétfő, 2012. július 16. 11:01, Nézettség: 2814
- Ez a hegy kopasz - mondja a keleti oldalon lakó ember - nincs rajta egyetlenegy fa sem! - Ezt a hegyet sűrű erdő borítja - jelenti ki a nyugati oldalon lakó. Mielőtt hajba kapnál valakivel emiatt, vedd a fáradságot és sétálj át a hegy másik oldalára is. hétfő, 2012. július 16. 11:00, Nézettség: 2836
Jót tettél és nem fizettek érte? Mit adtál Te a napnak éltető melegéért? Vagy a földnek, hogy ellát kenyérrel? Rosszat cselekedtek Veled és nem érte őket semmi büntetés? Rövidlátó vagy, ha jutalmat és büntetést emberi csereeszközök értékével mérsz. A jó nem más, mint a dolgok ősi és természetes rendje. Egyszerűen csak az egyenes út. Jutalma önmagában van. Aknai Anna
szombat, 2013. október 19. 13:14
Nagyon szeretem Wass Albertet...Írásai fenomenálisak és annyira magyarok.....
hétfő, 2012. július 16. 11:00, Nézettség: 2630
Aki azt mondja Neked, hogy a rossznak győzelme lehet a jó fölött, az vak. Legyőzheti-e a felhő a napot? A sötétség a világosságot? Tél a tavaszt? A győzelmet azonban ne téveszd össze a sikerrel. A felhőnek sikerül magát a nap és a föld közé tolnia. De legyőzte-e vajon a napot ezzel? S ha igazságról beszélsz, akkor is vigyázz. hétfő, 2012. július 16. 11:00, Nézettség: 2593
Könyvtárakat írtak tele azzal, hogy mik a jogaid ezen a földön. Pedig csak egyetlen igazi jogod van: békében élni. De éppen erről feledkeznek meg leggyakrabban. hétfő, 2012. július 16. 10:59, Nézettség: 2655
Fontos, hogy meg tudjad különböztetni: kétféle törvények vannak. Amit az emberek alkottak s amit az Isten. Az elsők aszerint váltakoznak, hogy egyetlen ember állította-e föl őket, vagy egy kisebb csoport, vagy pedig egy többségi csoport. hétfő, 2012. július 16. 10:58, Nézettség: 2726
Megütnek s visszaütsz: a természet ősállati szabályai szerint jársz el. De ha megütnek s mert félsz visszaütni nyomban, az ütést napok múltával adod más alakban vissza: emberi módon cselekszel. S ezt a kimondottan emberi jellemvonást nevezzük bosszúnak. Hogy gazságot gazsággal torol meg s ezt büntetésnek nevezi. hétfő, 2012. július 16. 10:57, Nézettség: 2733
Találkoztál már valaha az erdőn bomló állati hullával? Amin férgek ezrei nyüzsögnek? Aminek nehéz, bűzös szaga széles körben megfertőzte körülötted a levegőt, hogy csak lélekzetvisszafojtva tudtál mellette elhaladni? Ugye siettél, hogy elkerülj undorító közelségéből? A gyűlölet közeléből mért nem sietsz el éppen olyan undorral? Még fertőzőbb a párája, mint bomló állati hullának. hétfő, 2012. július 16. 10:57, Nézettség: 2951
Figyelted, hogy kezdődik? Egyszerre egészen csöndes lesz minden. Mintha a világ visszafojtaná a lélegzetét. Addig is csönd volt, de csak most veszed észre magát a csöndet. Pillája se rezdül a fáknak. Mozdulatlan a hegy és a völgy. A levegő megáll fölötted, mintha ásítana. Aztán egy pillangó repül át a rét fölött. Sietve röpül, szinte cifrázza a repülést. Csapong. hétfő, 2012. július 16. 10:56, Nézettség: 3356
Gondoltál-e már arra, hogy milyen csodálatos a világ? Mennyire egész és mennyire tökéletes minden, amit nem az ember alkotott? Nézz meg egy virágot. A legegyszerűbbet: nézz meg egy hóvirágot. hétfő, 2012. július 16. 08:56, Nézettség: 3872
Testvér! Valamit szeretnék mondani Neked. Ne hidd, hogy csúnya a világ s az emberek rosszak. A világ szép s az emberek jók. A rosszaság nem egyéb, mint valami furcsa betegség, mely ragályos és időnként visszatér. Akár a pestis vagy a nátha. S olyankor elcsúfítja a világot maga körül. A világot? A Te világodat. hétfő, 2012. július 16. 11:13
Ladik Katalin
"Az idő kifogytával a dolgok elmultával" Isten keresése olykor egy egész életen át tartó folyamat. Néha egy-egy megfáradt életutasnak vigaszul megadatik a kegy: a meghitt bizonyosság érzése, hogy megtalálta azt, akit keresett. A Tanítások című ciklus 15. versével József Attila ebbe az élményébe avat be minket. Annak a költőnek, aki azt a sorsot választja, miszerint "dudás" akar lenni, bizony a "pokolra" kell mennie ezért a tapasztalatért. József Attilának ez a sors adatott, és igen gyakran, nem is jószántából, nem élményszerzés céljából járta meg azt a bizonyos utat. A pokoljárások után, az idő kifogytával és a dolgok elmultával, miként a fekete lyukban, ahol az idő megszűnik, az anyag összeomlik és örökre eltűnik - összeborzadva és megfáradván az érthetetlen Értelem előtt -, a költőnek nem marad más menedéke, mint a fohász. József Attila fohászai költemények és tanítások is egyszersmind. Ő nem némán, magányosan imádkozik, hanem mindannyiunk nevében mondja: Hiszünk az erő jószándokában, / Tudjuk, hogy a Teljes Akarat voltál. Hiszen mi végre lettünk ilyenné, ha nem az erő jószándoka jóvoltából, még ha az emberi elvetemültség láttán olykor kétségeink támadnak is e jó szándék felől. Alkotni vagyunk, nem dicsérni, írja József Attila. Figyelemre méltó itt a többes szám. Kik alkotnak? Ő és Isten? Az emberiség? Ha az emberiség egyenrangú alkotótársa Istennek, felesleges a dicséret. Gyerünk, munkára, alkotni! Nincs időnk dicsérni az Alkotót. Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent, / Hogy az idő kifogytával / És a dolgok elmultával / A Teljes Értelemmé tökéletesedj. Felvetődik a kérdés: ki számára fogy ki az idő és múlnak el a dolgok? Ha csupán az emberiség és az általa megismert világ számára, akkor miért kell Istennek tökéletesednie? Hát nem tökéletes-e a Kezdettől fogva? Tudjuk, azért akartál bennünket és mindent, vagyis: csak azért volt ránk és az általunk ismert világegyetemre szüksége Istennek, hogy a Teljes Értelemmé váljék, azaz tökéletesedjék. Örömről azonban szó sincs egyik részről sem. Isten nem leli örömét alkotótársaiban. Az embereknél az öröm hiánya okozza a fáradtságot. Az öröm nélkülözhetetlen az alkotói munkában. Örömtelenül nem lehet a Tökéletest, nem lehet a Kört megalkotni. Az örömtelen Kör behorpad. Öröm nélkül az Alkotó nem tökéletes. Ezért akar bennünket és mindent, hogy örömét lelje bennünk, mi pedig Őbenne. Ne horpadjon be a Kör. A dicséret pedig erőt adó emlékeztető: emlékezni a Kezdetre és a Célra. Ebből merítsünk erőt. Miután erőt arattunk S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mert volt erőnk alázattal emlékezni a Kezdetre és a Célra - egymást buzdítva mondjuk: Szabadíts meg a gonosztól. A gonosz a Felejtés, az önmagunk nagysága feletti elbizakodottság. Isten olykor megengedi, hogy vele egyenlőnek érezzük magunkat, ám ne essünk önáltatásba a Kör nélkülünk is tökéletes. Sőt. A Kör általunk horpad be. A gonosz bennünk van. Ennek felismerése ihleti ismét imára József Attilát. Imádság megfáradtaknak című, 1924 nyarán keletkezett verse hasonmása a Tanítások 15. versének. Egyenértékűek ezek a művek, együtt olvasva pedig kiegészítik egymást és teljes, fájdalmas-gyönyörű fényben ragyogó diptichont alkotnak. Ezt bizonyítandó érdemes a Tanítások 15. darabja mellé helyezni: Alkotni vagyunk, nem dicsérni. Gyerekeink sem azért vannak, Hogy tiszteljenek bennünket S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk. Hiszünk az erő jószándokában. Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted, Akár az égben laksz, akár a tejben, A nevetésben, sóban, vagy mibennünk. Te is tudod, hogyha mi sírunk, Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja, Akkor szívünkben zuhatagok vannak, De erősebbek vagyunk gyönge életünknél, Mert a fűszálak sose csorbulnak ki, Csak a kardok, tornyok és ölő igék, Most mégis, megfáradván, Dicséreteddel keresünk új erőt S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván: Szabadits meg a gonosztól. Akarom. Az emberi kegyetlenség, a bűn, az iszonyat megtapasztalása után József Attila erősen kétségbe vonja Isten igazságosságát. Én úgy hallgattam mindig, mint mesét a bűnről szóló tanítást. Utána nevettem is - mily ostoba beszéd! Bűnről fecseg, ki cselekedni gyáva! (...) Most már tudom. E rebbentő igazság nagy fényében az eredendő gazság szivemben, mint ravatal, feketül. S ha én nem szólnék, kinyögné a szájam: bár lennétek ily bűnösök mindnyájan, hogy ne maradjak egész egyedül. (Én nem tudtam) A tudomány mai állása Isten szerepére is messzemenő következtetéseket tartalmaz. Jelenleg széles körben elfogadott elmélet, hogy a világegyetem jól meghatározott törvények szerint működik. Ezeket a törvényeket talán Isten rendelte el, de egyesek számára úgy tűnik, hogy a törvényeket azóta érintetlenül hagyja, és nem avatkozik a világ folyásába. "Az óraművet Isten húzta fel, és tetszése szerint indította el. A világegyetem jelenlegi állapota abból adódna, hogy Isten hogyan választotta meg a kezdeti feltételeket" - idézhetjük Stephen Hawking gondolatát. Boldog hazug, kinek van istene - sóhajt fel József Attila Boldog hazug... című versében, amelyben áhítva keresi a Mindenhatót: Boldog hazug, kinek van istene, ki rettenetes, de maga a jóság; kinek sebet kap reszkető keze, ha leszakítja a tilalmas rózsát. Boldog hazug - értetlen szelleme a meg nem fogant, ártatlan valóság; pihen rajta a mindenség szeme, bámulja őt, az öröklét lakósát. 1928 és 1934 között keletkezett Isten című versében pedig a következőt vallja boldogan: Most már tudom őt mindenképpen, minden dolgában tetten értem. S tudom is, miért szeret engem - tetten értem az én szívemben. Ám a Boldog hazug... lezárására, türelmetlen keresésében elveszíti keresése alanyát, ezért sértődötten bánkódik, panaszkodik: Én nem leltem szivemben, sem az égben s e halott-fényü istentelenségben szivdobogással ringatom magam. Ugyanakkor A bűn című versében már határozottan elutasítja Istent: Én istent nem hiszek s ha van, / ne fáradjon velem. A kör behorpad. A világmindenség kapuja mintha bezárulna József Attila előtt. Ekkor sikoltva megnyílik a kapujanincs átjáró és megpillantja az égi síneken száguldó mennyei páncélvonatot. És utánakiált: Mert küzdeni kell a halálban is: A fáradt élet nem bír minden harcokat - Mikor még friss eleven voltam, Mért nem akkor zúdultál szivemből, Jobbharcú, mennyei páncélvonat! (A mennyei páncélvonat) VERSEK Ladik Katalin LÁTTAM A KUTYÁKAT Kiemelkednek a fagyos földből, öngyilkosok éjszakája ez. A jég alatt egy egész világ van, teremtés előtti pillanat. Láttam a maszkot, mely földöntúli értelmet, tökéletes harmóniát sugárzott. Láttam a hegyeket, melyek nem hegyek már, de heggyé lesznek újra. Az ég kiszakadt a földből, fehér ingben kutyák integetnek, a föld alatt felvonít az arc nélküli isten. TAVASZI LÓ HULLÁMZÁSA A halál pillanata után, amikor még eleven árnyék lassan suhant a réten, majd a kövecses mező fölött, a halál ízétől még reszketve, megállt, meglátta magát a tó tükrében: - meglehet, csak most, egyetlen egyszer és soha meg nem ismétlődő alkalom -, mégsem kívánt újra megszületni, nem akart a sötét szájból kizuhanni, mely örök idők óta mosolyog. BÉKA Ez a tél egy végzetes tévedés volt. A buborék-lét túl lassan szakadt fel. Átvészeli a tavaszt a jótékony feledésért megrepedt tükörben, az emléktelenek magzatvizében. Mire kifakad a nyár, óriás tüdő, a tudás hordozója lesz ő is. Nem ezért a halálért jött megszületni halála után szerda, 2012. július 18. 15:44
Kedves Edit,
...az élet elfolyik a szakértők vitái mellett - írja Bert Hellinger.... és egy édes graffiti tovább csillingelteti ezt a gondolatot: "Mi lett volna Jézussal, ha Buddha útját követi..?" Hála Istennek, mindkettő író csodálatos, és karcos hangsúlyok nélkül is igazi helyük van a világunkban - kinek a pap, kinek a papné... kinek mindkettő... Tisztelettel, Katinka ui. a világunk egy része pedig mindig dzsungel - kívül éppúgy, mint belül, ahogy Shakespeare írja a 66. szonettjében: Fáradt vagyok, ringass el, ó, halál: Az érdem itt koldusnak született És hitvány Semmiségre pompa vár És árulás sújt minden szent hitet És Becsületet rút gyanú aláz És szűz Erényt a gaz tiporni kész És Tökéletest korcs utód gyaláz És Érc-erőt ront béna vezetés És Észre láncot doktor Balga vet És Hatalom előtt néma a Szó És Egyszerű kap Együgyű nevet És Rossz-kapitány rabja lett a jó. Fáradt vagyok; jobb volna sírba mennem: Meghalnék, csak ne hagynám el szerelmem! ...de mi lenne a fával, ha az ősszel lehullott leveleivel azonosítaná önmagát...? Ejnye, kérem, és emlékezzen, kedves Edit: minden viharfelhő felett ott ragyog a Nap - a lelki viharfelhők felett is... és mindig van választás és új tavasz lehetősége. Emlékezzen. Szeretettel. Megéri. |