A SOMLÓ HEGYÉRŐL   Látom Bakonynak kéklő ormait Tüzes boru, vén Somló hegyéről. Lágyan jár a szél, eldalolgat itt, De nem hoz hírt arról a vidékről.   Szép ez a táj, a Nap most áldozik- Állok némán, mint az omladó vár. Valaki tudom, értem álmodik, Bakony ölében egy szép asszony vár.     Nagy Bálint   Somlóhegy, 1964. IV. 12.

              NEM VÁGYOM.   Nem vágyom a rónaságra, Szebb nekem a Bakony erdő tája. Könnyet csorgat a rengeteg Fenyő – szive a sok gyöngyvirágra.   Mit ér nekem lent az alföld Végtelen, perzselő homok síkja? Ez a hegysor, ez a tájék Fonja lelkem fájó álmodásba.   Szebb nekem a Bakony – erdő, Mint a rónák liliomos tája.

              TE VILLASOR…   Te villasor, te láttad a csodát, Te láttad az első boldogságot, Amikor én karjaimba zártam,- Csókjainkra vén eper vigyázott.   Azt, hogy egykor én is boldog voltam, Mit beszéljem, mit fecsegjem tovább. Azt hogy láttad, hogy tanuja voltál, Te villasor, hallgasd el a csodát.

              ROMOKNÁL   Virágtalan romok, elpusztuló szomoru várfalak; Most, hogy az őszi szél fájón itt borong, Suttogva beszél a lombtalan fákkal, Eszembe jut egy régi - régi emlék: Első szerelem, Annak drága képe… Lehajtom fejem – könnyem megered.     Nagy Bálint   Csesznek  

                PÁPA.   Kettős tornyu virágos város, Tündöklő tiszta lélek - kongás, Fogadjatok virágos szívvel, Diadalt hoz a falusi nász.   Béke, áldás legyen a város, Délibáb, örömtől kongatott, Jusson egy szárny a dicsőségből Annak, aki minket alkotott.   Petőfi járt itt… és a szivem Tavasz leheletétől lett illatos.

                SZEBB JÖVŐT! (Szalóky Bélának, a bakonyszentkirályi levente egylet elnök urának.)     Ott állt mint Ázsiai ős magyar. Szíve dobbant sok száz leventének.

              ÚJRA ITTHON. Gyula bátyámnak   Mikor messze földön jártam, Boldogságra nem találtam. Felnéztem a csillagokba, Keserű könny gyúlt arcomba.   …Beléptem az ős faluba, Sűrű erdős szép határba. Hej de más lett itten minden, Amióta én elmentem!   Megismertek e még engem Falum s rég látott kedvesem.

               HOGYHA MEGYÜNK SZÉP ERDÉLYORSZÁGBA.   Hogyha megyünk szép Erdélyországba; Királyhágón átvág lovunk lába, Visszarántjuk vérhabos zabláját, Köszöntjük ős Vajdahunyad várát. S ha elordít ágyúinknak torka, Hogy mi lesz ott  a Jóisten tudja.

              ARATÓK   A búzamezők illatát hozták, Eljöttek a munka himnuszával, S miként a halk májusi orgonák Szívük tele van dallal, virággal. Köszönet nektek vidám kis csapat: Élet terül a magyar ég alatt.     Nagy Bálint   Bakonyszentkirály