Köszönöm, hogy olvashattam.

Goethe balladáját Schubert tizennyolc éves korában, 1815-ben zenésítette meg. A zenemű műfaja dal, vagyis vers-megzenésítés, zongora által kísért énekkel. Előadóit tekintve rendkívül egyszerű darabról van szó - hiszen ketten adják elő -, de éppen ezért csodálatra méltó, mennyi minden történik ebben a pár percben, és milyen gazdagságú ez a történés. Noha nincs színpad, tulajdonképpen olyan különleges drámaként, színdarabként is felfogható ez a dal, amelyben egy színész alakítja a történet összes szereplőjét: a narrátort, az apát, a fiút, a rémkirályt. Mindegyik "szereplőnek" megvan a maga hangvétele, a maga lelki folyamata. A narrátor személytelen mesélésétől az apa egyre kétségbeesettebb válaszain, a fiú egyre vadabb látomásain át a rémkirály egyre agresszívabb hívogatásaiig. A szereplők hiteles megformálása rendkívüli feladat ró az énekes előadóra, aki hangszínének változtatásával is segít minél élethűbben megjeleníteni az adott figurát. És ne feledkezzünk meg a zongoráról, aminek a szólamát szokás kíséretnek nevezni, de a dal műfajban a zongora szerepe nagyon fontos: a karaktert teremti meg - itt például a ló vágtatását, a szereplők jellemét, hangulatát. Érdekes megfigyelni, hogy a különböző hangulatok, szereplőváltások a dal első felében inkább fokozatosak, míg a vége felé átmenet nélküliek, hirtelenek, ami miatt a drámai feszültség fokozatosan nő. A mű befejezése is zseniális: amikor már nem lehet hova fokozni, a hajsza utáni megérkezéskor a zene lelassul, leáll, és a végig "zakatoló", "vágtató" dal végén az énekszólam szinte beszéddé alakul. A befejezés és lezárás érzetet a zongora két akkordja teremti meg. Érdekesség, hogy a zongoraszólam is rendkívül nehéz: a vágtatást kifejező állandó zakatolás nagyon megterheli a kézizmokat, nagyon nehéz négy percen keresztül kivitelezni ezt a mozgást - még akkor is, ha közben vannak közjátékszerű szakaszok.
Schubert megzenésítése a leghíresebb, de többen is megzenésítették ezt a balladát. A Schubert előtti szerzők a kor művészi ideáljainak megfelelően strófikus dalként, azaz minden versszakot ugyanarra a dallamra énekeltetve komponálták meg a verset, nem törődve a szereplőváltozásokkal

Farsang 1933-ban, Pesten




A legtöbb fővárosi vendéglő étlapján szerepel ezen a vasárnapon a farsangi fánk, de a pulyka, kappan, sőt rántott csirke is, mintha csak a baromfiak akarnák megvigasztalni a pesti gyomrokat mindazokért a kellemességekért, a muszka kaviárokért, a nevezetesebben összeállított heringsalátákért, a ritka halakért, amelyek 1933-ban természetszerűleg, talán éppen beszerzési áraik miatt: elmaradtak az idei farsangi étlapokról.

De például tiszai kecsege, régi jó hívünk, honfitársunk van elegendő az étlapokon, a marhahúsok sem hagyják magukat, amióta az úgynevezett bécsi marhahúsok divatjukat múlták. És itt vannak a januárban szokásos kolbászok, hurkák, amelyek valamiképpen mégis csak azért vannak a világon, hogy az elbúsult gyomrokat foglalkoztassák a maguk ősi erejével.
Hát nincs kaviár a farsangi étlapokon és vasárnapi elképzelésekben, amelyek az első farsangi vasárnapon meglátogatják a fantáziát, de ezen kívül van jóformán minden, amely eszébe juttathatja az embereknek, hogy farsangi dínom- dánom kezdődött, többet engedhet meg magának az étvágy, sőt a szomjúság is kitűnő, bőségesen termett borainkból.
Akármily borúsan nézegetnénk a dolgokat: farsang első vasárnapja meglehetős élvezettel köszöntött be Budapestre. Szombat este voltak megfelelő bálok, különböző összejövetelek: az uccák éjfél után is hangosak és népesek voltak: a mai nők éppen úgy tudnak a bál után nevetni, mint akár a háború előttiek: a fiatalemberek hangjaiban is meghallhatjuk régi kedvünket, ha jól figyelmezünk.
Vasárnap volt ennivaló bőven a vendéglőkben, az aprólékos és tyúk-levesek mellett még káposztaleveset is kaphattak azok, akik azt szomjazták.
Meg kell adni ennek a boldogtalan hírű városnak, hogy a ceremóniák betartását még mindig elsőrangú kötelességének tartja. Megünnepli a farsangot 1933-ban, kedvesen és szegényen, de lehetőleg a maga hivatalos formájában, ahogyan valaha apái elrendelték.

Krudy Gyula

A farsang farka
A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tart, de mindig az utolsó napok a legmozgalmasabbak. Az ünnepkör záró szakasza külön nevet is kapott: ezt a pár napot hívják farsang farkának, avagy "háromnapok"-nak, amikor a legzajosabbak és legkicsapongóbbak a mulatságok.

A farsang farkának első napja farsangvasárnap. Ez a nap a magyar néphagyományban nemcsak a böjt előtti bulizásról szólt, de a párválasztásban is kitüntetett szerepet játszott.
Ekkor derült ki, hogy melyik legények és leányok találtak egymásra a farsangi, illetve a báli szezon alatt. A koreográfia a következő volt: a lányok a megelőző napokban bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, aki farsangvasárnap reggelén - finom utalásféleképpen - kitűzte azt a kalapjára.

És ez még csak a nap kezdete volt: a fiúk ekkor reggeltől estig a leendő apósuk kontójára ihattak és ehettek, és nincs okunk kételkedni abban, hogy mindent beleadtak a tivornyázásba. Erre a szokásra utalva nevezik vővasárnapnak is a farsang farkának első napját.

Ezt követi a farsanghétfő, majd a húshagyókedd, amely már nevében is a nagyböjt kezdetére utal.

Temetőről
A kolozsvári Házsongárd Európa egyik legrégebbi temetőjeként nemcsak a sokévszázados magyar írásbeliség nagyjainak végső nyughelye, de az egykori békés együttélés mintapéldája az utókor számára. Sok évszázad síremlékeinek stílusa, valamint az erdélyi temetkezési szokások hűen tükröződnek a hajdani Kolozsvár déli városfalaitól emelkedő dombocskán elterülő romantikus temetőkertben.